A hétvége hátrelévő része sem telt eseménytelenül, vasárnap délelőtt családilag fölmentünk a temetőbe Laci nagyszüleinek a sírjához, egyben Borika megismerkedett Ákosékkal. Ebédre jöttünk csak haza,paradicsomos-mozzarellás csirkét ettünk.(made by me) Borika még egy délutáni ejtőzést is engedélyezett nekünk, mielőtt elindultunk Tibiékhez a pizzapartyra. A buli jó volt, sőt, tekintve, hogy Tibiék is előszeretettel beszéltek leendő kisbabájukról (februárra várják a kislányt), még ufónak sem éreztem magam.
Hazaérkezve viszont megtudtuk, hogy szegény Borika csomót sírt nélkülünk a nagymamáéknál, amit nagyon sajnáltam. Szegény még álmában is hüppögött, totál kiakadhatott. :-( Valószínűleg emiatt, az éjszakája is zaklatottabb volt, kétszer ébredt, minek következtében hétfő reggelre tökéletes zombivá fejlődtem.
a hangulatomat nem éppen kedvező irányba befolyásolta az a tény, hogy Lacitól délután búcsút kellett vennünk péntek estig. Münchenbe (vagyis Münkenba :-))utazott dolgozni, mítingelni, fontosemberkedni.
Este hatkor a "lányok" érkeztek hozzánk borinézőbe, pankaszórakoztatóba. Borkát mindenki megcsodálta, bár tegnap ismét meggyződtem arról, hogy kár, hogy mindenki délután jön Borihoz, mert délelőtt hasonlíthatatlanul derűsebb. Közös erővel megfürdettük a lányt, aztán egy kiadós cummantás után zokszó nélkül elaludt.
Gabi, Rita és Kriszti viszonylag korán hazamentek, Verával és Apolkával viszont még fél 12-ig próbáltuk megváltani a világot. (Mint a híradásokból kiderül, nem jártunk sikerrel.)
Közvéleménykutatást végeztem "Mennyit dolgozik a pasitok?" címmel, és az eredmény megerősített abban, amit eddig is gondoltam: (majdnem) mindenki túlórázik valamennyit, de annyi munkát senki sem visz haza, mint Laci.(Szép lenne itt egy mondat, hogy: De annyi pénzt se... De nem lenne igaz.) Ráadásul (számomra) meglepő módon az derült ki, hogy minél kisebb egy cég, annál több az extra szopás,(pardon)és bizony a sokat szidott multiknál a legkiszámíthatóbb az élet. Ez nyilván nem reprezentatív mintavétel, de engem pont hasonló korú, hasonló helyzetben lévő emberek munkája érdekelt.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése