Napfény járja át a szívem újra ;-)

Most egy kis időre búcsúzunk, elutazunk 2 hétre a Balatonhoz.
Reméljük, meglesz az a bizonyos napfény is, ami átjárhatja a szívünket, mindenkinek szép időt kívánunk, akár nyaral, akár nem, kedves olvasóinkat arra buzdítjuk, hogy ne felejtsenek el minket, aki fanatikus Borka-rajongó ;-), annak azt tanácsoljuk, hogy az elövetkező 2 hétben szemezgessen a blogarchívumból, illetve nézegesse a fotóalbumot, ezzel csillapítandó hiányérzetét. :-)
De akinek ez idő alatt egyszerűen koktélt kortyolgatni lenne kedve egy tengerparti nyugágyban, nos mi azt is maximálisan támogatjuk - erkölcsileg. :-D

Balatoni túránkat a déli parton kezdjük, gyermekkorom nyarainak emlékezetes helyén, Balatonszárszón, majd onnan szerdán átigazolunk az északi partra a már sokat emlegetett, jó öreg Alsóörsre. Ott még az is előfordulhat, hogy sikerül elcsípnünk egy kis drótnélküli internetet, így talán egyszer majd bejelentkezünk onnan egy rövid bejegyzés erejéig - ezt most még nem tudom biztosra ígérni.
Mindenkinek minden jót kívánunk, találkozunk 2 hét múlva, reméljük sok-sok szép élményről számolhatunk majd be - csokibarnán. :-) (Vagy ne legyek ennyire elbizakodott az időjárás tekintetében?)

Az ünnep percei

Minden szónál beszédesebbek a képek, amiket készítettünk.
Remekül sikerült Borka első szülinapja, a jelek szerint ő is nagyon élvezte. :-)

15 óra 15 perc

"2007. 07. 23. 15 óra 15 perckor megszületett gyönyörű, egészséges kislányunk Gönczy Borbála.
Borika 2800 gramm és 54 centi. Mindannyian jól vagyunk."
Ezt az smst küldtem el 1 éve este minden kedves barátomnak, ismerősömnek.

És ez a gyönyörű kislány ma 1 éves, tényleg hihetetlen.
Most sül a tortája, várjuk haza a Papát, este majd még írok arról, hogy hogyan ünnepeltünk. :-)

"Ez a nap más mint a többi, ezt te is jól tudod, hisz ma van reggeltől estig a születésnapod!!!"

Drága Kislányunk!

Életed első születésnapján kívánunk neked minden szépet és jót, Isten éltessen sokáig! Egy huncut kis tündér vagy, nagyon sok örömet hoztál az életünkbe, nagyon nagyon boldogok vagyunk, hogy a szüleid lehetünk!!! Nagyon nagyon szeretünk téged, te vagy a legnagyobb kincsünk!!!

Millió puszi: Mama, Papa

1 évvel ezelőtt...

Tavaly ilyenkor már a kórházban voltam, ahová este 8 körül rendszertelen, de egyre erősödő fájásokkal mentem be. A napot előtte itthon töltöttem összevissza fájásokkal tarkítva, de nagyon szép napként él ez az emlékeimben, nyugodt voltam, és boldog, mert tudtam, hogy ez már a vajúdás kezdete. Nagyon jó dolognak tartom, hogy még itthon kikísérletezhettem, hogy milyen pózokban tudom legjobban elviselni a fájásokat(állva leginkább), teljesen magamtól ráéreztem egy "légzéstechnikára" amit egészen a szülés legvégéig tartani tudtam, talán épp azért, mert ez nem valami betanult dolog volt, hanem a saját testem diktálta. (Tudom ám még, remélem Picurnál is jól jön majd: há-há-há - belégzés hu-hu-hu - kilégzés. Elég viccesen hangzik, de nekem nagyon bevált. Nem lihegésszerűen kell elképzelni, hanem igazi mély be- és kilégzésekként. A legvégén már elég elgyötörten háháháhuhuhuztam, de a lényeg az volt, hogy ezáltal végig bőven jutottam oxigénhez, mert szülés közben ez az egyik legfontosabb dolog.)

A kórházban már bent tartottak, de rögtön mondták, hogy ebből legkorábban másnap reggel lesz csak gyerek.
Kaptam egy kis lazító, bódító injekciót elalvás előtt, amiért nagyon hálás vagyok, mivel valószínűleg ennek köszönhettem, hogy bár az éjszaka 15-20 percenként rámtörő fájásokat már csak állva viseltem el, minden egyes ácsorogva végigszuszogott fájás után azonnal visszaaludtam. Így ha szaggatottan is, de voltaképpen kipihentem magamat valamelyest reggel 7-re, amikor is a vizsgálat alatt elfolyt a magzatvizem.
De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen még csak 22. este van... :-)

Kicsit nyomasztó volt a vajúdó szoba légköre, a sok jajgató nő, de akkor már elkezdtem szép lassan magamba fordulni - a szó jó értelmében, ahogy ez minden szülő nőre jellemző - és egy idő után már csak egyetlen gondolat volt a fejemben: Innen én már csak gyerekkel fogok elmenni, a kislányom ma vagy holnap megszületik, innen már nincs visszaút, így vagy úgy, de valahogy most már ki fog bújni...
Nem lövök le nagy poént, ha elárulom, hogy igazam lett. :-D
De erről majd holnap...

16 hetes pocakfotó

Csak távirati stílusban, mert mindjárt kidőlök.

61,8 kg vagyok, de ha nem szőrözünk, és felkerekítjük 62-re, még akkor is elégedett vagyok, mert ez még mindig csak 1 kiló hízás eddig.

Picur jól van, legalábbis gondolom, hétvége óta, finoman de biztosan, érzem őt mozgolódni. :-))))

A héten valamikor eljutok az orvosomhoz is, aki végre hazatért a szabadságáról, és akkor talán többet is megtudok leendő másodszülöttemről. :-)

Az "1 évvel ezelőtt" című rovathoz pedig: 1 éve ilyenkor este ország-város-fiú-lányt játszottunk Lacival. :-))) Közben egyszer-egyszer már éreztem valami furcsát, de még egyértelmű volt, hogy nyugodtan lefekhetek aludni, reggelig nem lesz semmi extra történés. :-)

1 évvel ezelőtt...

Annyi gondolat kavarog bennem most, hogy közeledik Borika első születésnapja... Egyre csak jönnek elő az 1 évvel ezelőtti képek, ez alapvetően csupa pozitív emlék, és minden más is, ami azóta történt, a nehezebb időszakok, meg a jók egyaránt. Közhely, de tényleg hihetetlen, hogy ennyi idő telt el azóta, de máskor meg furcsa, hogy csak ennyi idő... A legizgalmasabb azonban mégis az, hogy mennyit változott, fejlődött a kislányunk. Tényleg nem is tudom szavakba foglalni, akinek van gyermeke, az úgyis érti miről beszélek.

A tavalyi évnek van egy hete, aminek minden egyes napjára kristálytisztán fogok emlékezni, egész hátralévő életemben. Ez a hét július 19-től 26-ig tart. Borka július 23-án született, de a születése előtti és utáni pár nap nagyon kiemelt az emlékeimben.
Mivel úgyis folyton ilyen gondolatok kavarognak bennem a napokban, arra gondoltam, itt is emlékezem kicsit...

1 éve ilyenkor...
Júl. 19-én egy "ottalvós" házibuliban voltunk Nagykovácsiban, ahol minden mellém vetődő szerencsétlent azzal sokkoltam, hogy a kedves "És mikorra várod a babát?" kérdésre azt válaszoltam: "Holnapra vagyok kiírva." Majd éjfél után ez "Mára" módosult. :-D Hát, azokat a fejeket látni kellett volna! Lacival azóta is ezen kuncogunk, ahogy az ártatlan tizen-és huszonévesek összesúgtak a hátam mögött... A fejükre volt írva, hogy komplett idiótának tartanak, amiért mindenórásan ilyen kalandnak teszem ki magamat, ahelyett, hogy otthon vasalgatnám a babaruhákat. :-)

Pedig jó volt nagyon, mellesleg egy széken ücsörögtem egész este, és falatoztam a finomabbnál finomabb ételekből, meg beszélgettem a barátaimmal, szóval nem mondanám, hogy nagyon duhajkodtam volna. :-) Azzal is tisztában voltam, hogy a babám az elkövetkező napok bármelyikét választhatja a kibújásra, nincs nagyobb esélye a kiírt napnak a többihez képest, ráadásul a buli előtti napon a szülésznőm biztosra állította, hogy itt 2-3 napig még nem lesz baba, ugyanis Borka feje még teljesen fent volt, nem állt be a szülőcsatornába. Igaza is lett, de ha nem lett volna, még akkor sem lett volna gond, Nagykovácsiból is bőven időben beértünk volna a kórházba. :-)
Erre persze nem került sor, békésen hazavillamosoztunk hajnalban a Moszkva térről, ameddig a barátaink elkocsikáztattak minket. :-)

Júl. 20-án tehát egy hatalmas alvással indítottuk a napot, majd mikor déltájban fölkeltem, a tükörbe nézve valahogy az volt az első gondolatom: Tőlem akár szülhetünk is!
Akkor éreztem ezt először ilyen nyugodt bizonyossággal, hiszen, bár 8 és fél hónapig egy cseppnyi félsz sem volt bennem a szüléssel kapcsolatban, az utolsó két hétben rámtört a borzasztó félelem, és szorongás.

Ennek az volt az oka, hogy 2 héttel a kiírt időpontom előtt részt vettem egy szülőszoba-látogatáson, ahol véletlenül meghallottam egy nőt szülés közben üvölteni, és az az előtte sosem hallott, számomra már-már állati hang, iszonyatos félelemmel töltött el. Akkor döbbentem rá, hogy ez bizony minden elképzelhetőnél jobban fog fájni... Nem akartam úgy üvölteni, féltem attól, hogy így kiforduljak magamból. Erre az én esetemben nem is került sor, mert én inkább befelé éltem meg a fájdalmat, a kiabálásra már erőm sem maradt, de akkor ezt még nem tudhattam.

Ez a rettegés szállt el belőlem egy pillanat alatt azon a reggelen. Megéreztem, hogy közeleg a szülés napja, és egyszerre erősnek, és felkészültnek éreztem magamat. És ez az érzés már a szülés pillanatáig el sem hagyott.
A további napok emlékeiről később... :-)

Tegnap ünnepélyesen megkezdődött...

...Borka szülinapi ünnepségsorozata. Hát igen, egyesek már az első születésnapjukat is hosszas buliáradattal ünneplik, de hát egy ilyen komoly korhoz már komoly ünneplés dukál. :-)
Valójában arról van szó, hogy Borka számos rokonát, barátját, üzletfelét és ismerősét nem volt könnyű egyetlen időpontra összetrombitálni, így ki-ki ideje és lehetősége szerint járul a kis ünnepelt elébe, aki egyelőre rugalmasan alkalmazkodik mások időbeosztásához.
Tegnap délután például keresztszülei, Noémi és Attila köszöntötték.

Nem mellesleg, tegnap került sor arra a bizonyos csajos napomra, amit pár napja beharangoztam. Délelőtt tehát Borit és Papát egymásra bíztam :-), én pedig belevetettem magamat a mini wellness napba. Konkrétan egy fantasztikus kismama-masszázson, egy manikür, valamint egy pedikür kezelésen vettem részt. Fodrásznál és kozmetikusnál már voltam a hét során, azt rövid kis szökésekkel oldottam meg, szintén Laci, illetve a nagyszülők segítségével.
Nagyon kikapcsolt és feltöltött ez a sok kényeztetés, a végeredmény önbecsülésemre tett pozitív hatásairól nem is beszélve...

A szépészet után egy remek ebédet fogyasztottam el Noémivel, akivel már régóta vágytunk egy igazi lányos, fecsegős programra, így nagyon örültünk, hogy ez végre összejött. Az étteremből hazafelé fölcsíptük Attilát, öööö... akarom mondani, ő csípett föl minket :-D, de a lényeg, hogy együtt érkeztünk meg ide hozzánk, ahol Bori már nagyon nagyon várt minket. Illetve alapvetően engem - állítólag délután már elég sűrűn mondogatta, hogy mama - de természetesen Noémiéket is kitörő örömmel, és lelkes "baba" kiáltásokkal fogadta. :-)

Borika lelkesedését már csak tovább fokozta az ünneplés, azaz az ajándékok átadása. Noémi és Attila egy 12 darabos gyönyörű viaszkréta-készlettel lepték meg Borkát, aki ugyan egyelőre inkább megenni próbálta a szép színes rudakat, de bízunk benne, hogy később nagy öröme telik majd benne. Ezekkel a krétákkal élmény rajzolni - még egy olyan botkezűnek is, mint én vagyok - így arra gondoltam, majd jópéldát mutatok Borinak, s talán ha sokszor látja tőlem, hogy mire is való ez a sok színes izé, majd ő is ráérez az alkotás ízére. Természetesen majd beszámolok róla, ha történik valami előrelépés az ügyben. :-)
Torta is volt, már tegnap is, Borika minden teketória nélkül lekapta róla a barackokat, még mielőtt mi megkóstolhattuk volna, hiába próbáltuk erről lebeszélni kis haspókunkat. :-D

A szép napot egy közös csobbanással koronáztuk meg a medencében, majd Borika nyugovóra tért, Noémiék pedig elindultak az éjszakába, pontosabban egy ismert svéd lakberendezési áruházba, tulajdonképpen épp azért, hogy később nekik is legyen hol álomra hajtani a fejüket. :-D (Jó, most is van hol, de az még nem az igazi. :-) )

Ma napközben szintén pancsoltunk egy nagyot, kihasználván, hogy végre kaptunk egy kis meleget, délután pedig előbb Laci nagynénjét köszöntöttük otthonában név-és születésnapja alkalmából, majd pedig a nagyszülők és a tanti húzták meg Borka fülét, mivel ők holnapután ismét visszatérnek a Balatonhoz, s legközelebb majdnem 2 hét múlva találkozunk csak velük.
Bori tőlük is remek ajándékokat kapott, ruhákat, játékokat, és torta is volt ismét, csak sajnos eddigre a kis ünnepelt már meglehetősen fáradt, álmos, s ennek következtében nyűgös volt.
A csomagolópapírok azért tetszettek neki nagyon. ;-D

Erről a sok ünnepről sajnos nem készült képünk, mivel persze épp most merült le a gépünk, de talán majd később teszünk föl pár képet a keresztszülők és a nagyszülők archívumából. :-)

Ezazamaz

Csak úgy összevissza, családunk vidám mindennapjairól.
Mivel a medencevásárlással úgy tűnik egész nyárra bebiztosítottuk magunkat a kánikula ellen, alább adtuk igényeinket, és rájöttünk, hogy borongós, koratavaszias időben is hajlandóak vagyunk kipróbálni új szerzeményünket.
A próbacsobbanáson kisöcsém(akarom mondani a 9 éves komoly férfiú) Doma is részt vett, mivel épp nálunk voltak anyukámmal.

Bori itt még csak óvatos duhajként ismerkedik a vízzel...

Még itt is csak Domával huncutkodik...

De később azért ő is megmártózott.

Tényleg, úttörőbecsületszavunkra ;-), csak arról nincs fotónk. :-)

Egy ilyen hedonista, élvhajhász családban;-) még a plüssállatoknak is kedve támad lazulni egy kicsit... Íme, Bodri, az élet császára! :-D
(Avagy, a Mamának is kedve szottyan néha játszani. :-) )

Hedonizmusunk mellett demokratikus szemléletünkről vagyunk híresek, ékes bizonyítéka ennek, hogy a kistesó nevéről is együtt döntünk, a döntésből Borkát sem hagytuk ki, őt is megkérdeztük.

A felelősségteljes feladatot felelősségteljes arckifejezéssel hajtotta végre.

A következő képen lévő elszánt arcocska láttán pedig kénytelenek voltunk megígérni neki, hogy átgondoljuk eddigi álláspontunkat, és ha valóban ennyire ragaszkodik a Tasziló és az Edentina nevekhez, akkor az ő kedvéért... Na jó, ezt még tényleg meggondoljuk. :-D

Kell-e mondanom...

...hogy ma nemigen próbáltuk ki az új medencét? :-/ Na sebaj, ami késik, nem múlik. :-D
Hogy az exkluzív medenceparty-beszámoló nélkül maradt kedves olvasóink ne búslakodjanak, egy vidám rejtvényjátékkal szeretnénk feldobni a hangulatot. :-D
A feladat: Keresse meg a képen rejtőzködő fakopáncsot!
Rejtvényjátékunk mottója: "Ilyen az, mikor a Mama nem tud normálisan rázoomolni a kép témájára."

Hétvégi pörgés

Ezt a hétvégét eredetileg a Visegrádi Palotajátékokon töltöttük volna, amin évek óta részt veszünk, mint szereplők. Azok kedvéért, akik esetleg nem tudják, elárulom ennek okát: Laci gyerekkorában a Katona József Színházban, majd a Magyar Rádió Gyerekstúdiójában szerepelt, mint gyerekszínész, s a rádió gyerekstúdiósai később is együtt maradtak, és 13-as stúdió néven színtársulatot alapítottak. (Papp János színművész és Varsányi Anikó rádiós rendező vezetésével.)
A 13-as stúdió évekig tartott előadásokat havonta a Komédium Színházban, valamint különböző helyszíneken, többek között a Visegrádi Palotajátékokon minden évben ők töltötték meg a Salamon tornyot hatalmas nézősereggel, különböző remek előadásokkal vonzván oda az embereket. Ők-vagyis mi, hiszen néhány évig jómagam is szerepet vállaltam ezekben a darabokban.

Tehát, ide nem mentünk most, évek óta először, ami kis hiányérzettel töltött el minket, de nem búslakodtunk nagyon, hiszen ennek voltaképp örömteli oka volt: az egyik társulati tagnak a héten megszületett a kisfia, nélküle pedig már nem volt elegendő szereplő a darabhoz, így lefújták a programot. (Mivel a színtársulat tagjai közül már mindenki dolgozik - többen színészként illetve rendezőként - sokaknak pedig családja is van, már egyre nehezebb a kellő számú embert összetoborozni egy-egy előadásra, így ezek száma évről évre csökken, de bízunk benne, hogy jövőre azért ismét lesz előadás Visegrádon.)

Na, eddig csak arról beszéltem, hogy mit NEM csináltunk most hétvégén, most akkor elmesélem, hogy viszont mi az, amit mégis tettünk. :-D
Először is a borzalmas forróság hírétől beijedve, tegnap egész délelőtt a "Kerti medence vásárlása" című projekten dolgoztunk, hosszasan, körülményesen, de sikerrel. A mai napunk nagy része pedig ugyanezen alkalmatosság felállításával telt, szintén körülményesen, de sikeresen. :-)
Estére lett csak kész, így Borkával mi még nem próbáltuk ki, de holnap igyekszünk ezt pótolni, és akkor majd képes beszámolóval is jelentkezünk.

Tegnap este pedig egy rendkívül különleges, izgalmas színházi élményben volt részünk. A Cupido és a Halál című barokk operát tekintettük meg a budai Törökfürdőben, Göttinger Pali barátunk rendezésében. Izgalmas találkozása volt ez réginek és újnak, de a barokk kor túlfűtött, incselkedő melódiái remekül megfértek a kortárs felfogású rendezéssel, jelmezekkel, és előadásmóddal. A helyszín már igazán csak a hab volt a tortán, pompás keretet biztosított a darabnak. Nagyon jól szórakoztunk, örültünk, hogy ott lehettünk, ami nem is volt olyan egyszerű, hiszen a nagy sikerre való tekintettel egy extra előadást is tartottak, és mi ezen vettünk részt tegnap, a többi időpontra már minden jegy elkelt.

Ma délután pedig családilag megünnepeltük Laci húgának, Eszternek a szülinapját. Ez a vidám dalolgatós kép akkor készült Boriról.

Nehéz napokról őszintén...

Mert vannak ilyenek, ismerjük el. Kinek nincsenek?
Megörökíteni nyilván a szebb pillanatokat igyekszik az ember, de hogy ne egy rózsaszín, csöpögős, mű képet fessek magunkról: én nem tartom szégyellnivalónak, hogy bizony nem csak ilyen napokból áll az életünk.
Van, mikor mindketten rossz passzban vagyunk Borival, és az egészen pontosan olyan, mint mikor két rossz passzban lévő nőcit összezárnak. :-) Undokok vagyunk, mindketten.

Persze nyomasztó ez, hiszen a felelősség mégiscsak az enyém, nekem kéne megpróbálni ilyenkor szebbé varázsolni mégis valahogy a napot, de néha tényleg nehéz, mert úgy érzem, minden energiám elfogyott. Bori pedig érzékeny antennáival veszi, hogy valami nem stimmel, de ettől inkább ő is csak ideges lesz, még nem várhatom el tőle, hogy ilyenkor csendben háttérbe vonuljon, és belátással legyen. Még jó sokáig képtelenség lesz ilyesmit elvárni tőle.
És a lavina csak pörög, duzzad, és estére két kiborult, hisztis - tegnap konkrétan két zokogó - nő fogadja a munkából hazatérő Papát. :-( Aki szegény azt sem érti mi a helyzet, és azt sem tudja kit vigasztaljon.

/Aztán egyébként az este már jól sikerült, kitaláltuk, hogy két ilyen cakkos idegzetű nőszemélyen csakis egy kád meleg, habos fürdő segíthet, úgyhogy Borival együtt becsobbantunk a habokba, és sok sok puszival kértünk egymástól bocsánatot a rémséges napért. Igen, egyértelmű volt, hogy Bori is ki akarta magából adni a feszültséget végre, cicásan bújt hozzám, és annyi puszit kaptam, mint máskor egy hét alatt. :-) /

De hiába a szép befejezés, egy-egy ilyen nap kemény üzenet számomra arról, hogy mennyire ki vagyok merülve, de másrészt arról is, hogy még mennyit, de mennyit kell fejlődnöm türelem és elfogadás terén, mert egy anya nem engedheti meg magának, hogy a saját gyengeségének a gyereke lássa kárát.
Igen, az anya is ember, és persze néha kimutathatja, hogy eddig és ne tovább, szakad a cérna. De ha az ilyen alkalmak túl sűrűvé válnak - és én úgy érzem, hogy nálunk a tesóvárás okozta nehézségek, és fáradtság miatt mostanában ez a helyzet - akkor el kell gondolkodni, meg kell állni kicsit, és töltekezni kell valahonnan. Mert kimerült energiaraktárakból nem lehet adni, és hamarosan ördögi körbe kerül az ember, ahonnan már nehéz kikecmeregni, ahol már minden nap csak egyre nehezebb és nehezebb.

Szerencsés és boldog embernek mondhatom magamat, mert lehetőségem van a szeretteim támogatásával újból és újból feltöltődni. Mert olyan férjem van, aki megérti, hogy szükségem van néha kikapcsolódásra, és olyan férjem van, aki gond nélkül helyettesít engem a gyerekünk mellett.
Mivel a tegnapi nap csak a kiáradása volt egy régóta morajló feszültség-és fáradtsághullámnak, megoldás után néztünk...
A mai nap nagy részét Bori a nagyszüleivel tölti, hogy én ezalatt rendbe tehessem a lakást, és pihenhessek kicsit, néhány nap múlva pedig egy teljes, magamra fordítható szabadnapot kapok ajándékba. Igazi nőcis nap lesz. :-) Majd beszámolok róla, egyelőre a szervezés fázisában van, úgy tűnik a jövő szombat lesz ez a nap...

Képek az elmúlt napokból

Csak pár kép, amiken Borika királykisasszonyként tündököl csinos ruhákban. :-)
És most a változatosság kedvéért fekete-fehérben. Ezek pont olyan képek, amik így is jól mutatnak. :-)

Vasárnapi sétához öltözve

Dédivel

Dédipuszi

Szolgálati közlemény

Az imént 5 spam megjegyzés érkezett az előző bejegyzésemhez(már töröltem őket) és ez kissé feldühített, ennyi még sosem jött, úgyhogy megbuheráltam a beállításokat, hogy eztán kevesebb ilyen érkezhessen.
Tehát elnézést, de eztán nálam is bűvészkedni kell egy kis szóellenőrzéssel, mielőtt bejegyzéseket tudnátok küldeni. Remélem ez senkinek nem veszi el a kedvét a kommenteléstől, csak úgy éreztem, nem vágyom több kéretlen hozzászólásra a blogunkon.
Szolg. közl. vége. :-)

Pita(falafellel és tzatziki salátával)

A többi azért van zárójelben, mert most mirelit falafelt sütöttem ki, a tzatziki meg annyira egyszerű, hogy nem is kell hozzá recept. :-)
Egyébként tudok igazi falafelt is valódi csicseriborsóból turmixolva, de az tényleg elég macerás dolog. Egyszer próbáltam, finom lett, de nagy nekiveselkedés kell hozzá.
Tehát most tulajdonképpen csak a házilag sütött, finom, friss pita receptjét szeretném közzétenni, egyszerű és sokkal jobb, mint a bolti. Én a Rongybabakonyháról vettem ezt a receptet, nekünk is nagyon bevált, úgyhogy gondoltam én is leírom.

Hozzávalók:(3-4 személyre)

400 g liszt

20 g élesztő

2-3 dl víz

2 kiskanál só

1 evőkanál olívaolaj

2 kiskanál cukor

Kimértem a lisztet, a közepébe kis mélyedést vájtam, ebbe szórtam az élesztőt(én szárítottat használok, de gondolom jó a "puha" is) beleöntöttem a vízből annyit, amennyit felvesz, amennyi elfér a kis gödörben, majd beletettem a 2 kanál cukrot.

Így kelesztettem fél órán át.

Ezután hozzátettem a többi hozzávalót: sót, olajat, és annyi vizet, amennyivel gyúrható tészta lett belőle, és begyúrtam.

8 gombócot formáltam belőle, ezeket a sütőlemezen további 1 órán át kelesztettem, majd újból átgyúrtam és kilapítottam őket.

Közben a sütőt előmelegítettem 200 fokra, és a piták mindkét oldalát kb. 5-5 perc alatt megsütöttem.

Mikor elkészülnek, csak le kell vágni egy kis darabot az egyik szélükből, késsel ki lehet alakítani a lyukat benne, és már mehet is bele a sok finomság: a falafel, a tzatziki, meg bármilyen friss zöldség.

(Ja, a tzatziki meg úgy készül, hogy egy kígyóuborkát lereszelek a nagylyukú reszelőn, rányomok 2-3 gerezd fokhagymát, lelocsolom joghurttal, annyival, amitől még nem lesz túl tocsogós, majd kicsit megsózom, megborsozom. Akár egy kis feta sajttal is lehet még dúsítani.)

Hey man u know I'm really okay...

... and the gun in my hand will tell you the same!

Bahh! Utánaszámoltam, karácsonykor lesz 13 éve, hogy Sas kölcsönadta a Smash CD-t, ami az első volt, amit a frissen kapott discmanbe beraktam. Azóta várom, hogy egyszer élőben is hallhassam a fenti, vezetéstechnikai tanácsokat is tartalmazó opusz mellett azt, hogy tudom, hogy kihasználnak, és gyere, játsszuk le, bár azért azt nem mondanám, hogy ez volt minden, amit akartam (én kérek elnézést). Hangom nem sok van most, de ez nem meglepő, főleg, mivel az első sorból néztem a hangverseny nagy részét. Az viszont határozottan meglepő volt, hogy gyakorlatilag úgy jutottam az első sorba, hogy elkezdtem tempósan sétálni, és egyszer csak egy kordon volt előttem.

A Volt nagyon jó...l sikerült (nem csapom le ezt a magas labdát, egész héten ilyenek mentek a Skypeon). A legnagyobb hibája, hogy messze van, viszont maga a fesztivál emberi léptékű (csak egyszer tévedtem el hajnalban), nem kaptam szívrohamot az áraktól, és sikerült egy teljes estét eltöltenem anélkül, hogy biztonsági őrök vertek volna valakit (pedig valódi inkalosok voltak). Persze a család hiányzott, főleg ma reggel, bár magunkhoz képest szinte villámgyorsan indultunk, ebédre haza is értem.

Láttam az Offspring mellett egyébként a mai alterzene üstökösének számító 30Y-t, ami szerintem nagyon halvány volt, fejhangon szenvelgés (igaz, a 35 fokos meleg nem tesz jót senkinek) és a Clawfingert, akik gyengébbek voltak, mint anno Szigeten. Ja, és 5 percet a Moby Dikcből és a Tűzmadárból, ezeken jót mulattam.

Update: Bori (akivel általában közelharcot kell vívni ezért) önkiszolgáló módon iszik a cumisüvegből. Az imént pedig megpróbálta Panka lábára rakni a papucsát.

Egészségtudatos...

Borika zsenge kora ellenére nagy hangsúlyt fektet az egészséges életmódra. Egészségesen táplálkozik, rengeteget mozog, sokat van friss levegőn... de ami miatt ez a bejegyzés megszületett, az a vitaminok iránti meglepő vonzódása.

Na nem, a borzalmasan keserű K vitamint ő se szerette kiskorában, viszont a D, és a savanyú C vitaminért is lelkes madárfiókaként jelentkezik minden este, amikor beadjuk neki.

Valahol olvastam, hogy ez a folyékony C vitamin olyan nagyon savanyú, hogy gyerekkínzás magában adni, lefejt tejbe, vagy tápba kell csepegtetni... Nos Bori úgy látszik vonzódik a savanyú ízhez, mert mióta egy téli náthás időszakban elkezdtük neki adni a C vitamint, nagyon lelkesen eszi. Úgy hívjuk, cuppogós vitamin, mert persze neki is összehúzza a száját a savanyú aszkorbinsav, és cuppog rendesen, mikor megeszi, de láthatóan élvezi, gyakran tátja a kis száját, egy ráadás falatért.(Nem szokott kapni. Ilyen szőrösszívűek vagyunk.)

Rajongásában ma odáig ment, hogy egy kisebb akrobata mutavány keretében a kanapé karfáján átmászva elvergődött a C vitaminos üvegcséig, hogy egy extra délelőtti adaghoz jusson. (Ez már függőség? :-O)

Íme a mutatvány:

Kegyetlen anya lévén, most sem adtam neki pluszban a hőn áhított vitaminból, de biztosítottam felőle, hogy este megint kaphat. :-)

Az első...

Íme az első recept ezen a blogon. Terveim szerint több is fogja még követni. :-)
Szeretek főzni, persze szeretném azt hinni, hogy tudok is, de nem fogok profi gasztroblogos magasságokba emelkedni, az általam alkalmazott receptek nagy része nem túl eredeti, sokat merítek teljesen hétköznapi szakácskönyvekből, meg innen-onnan. Valamint sajnos a fotózáshoz sem értek annyira, hogy csodálatos ínycsiklandó fotókkal gazadagítsam a leírásokat, örülök, ha nem lóg ki az étel a képből. :-)
Na ennyi mentegetőzés után lássuk a medvét...

Frittata pennével
(Ez egy Stahl Judit recept, és kivételesen nagyjából be is tartottam az eredeti útmutatásokat. :-) )

Hozzávalók:

15 dkg penne tészta (lehet az 20 dkg is)
6 tojás
1/2 dl olivaolaj

A paradicsomszószhoz:
1 nagy fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
1 doboz hámozott paradicsom konzerv
1 doboz sűrített paradicsom konzerv
jó sok oregánó(S.J. szerint 1 púpos evőkanál, szerintem én legalább háromszor ennyit tettem bele. :-) )
só, bors

A ricottás krémhez:
25 dkg ricotta
10 dkg juhtúró
3-4 evőkanál tejszín
2 gerezd fokhagyma

Megfőztem a tésztát, ezalatt mindkét krémet elkészítettem: a hagymát, fokhagymát megpucoltam, apróra vágtam, illetve a fokhagymát fokhagymanyomón átpréseltem. A hagymákat összeturmixoltam a paradicsom konzervekkel, majd fűszereztem.(só, bors, oregánó)
A ricottás krémbe való fokhagymát is összenyomtam, majd a krém összes hozzávalóját egy tálkában villával összenyomkodtam-kevertem. (Megjegyzem, ez a ricottás fokhagymás krém önmagában is megállja a helyét, szerintem házi, frissen sült rozskenyérrel mennyei lehet...)
Íme a munkafolyamat ezen fázisa: :-)



A 6 tojást kézi habverővel kicsit összehabosítottam, sóztam, borsoztam, és következett a főzés lényegi része. :-)

Az időközben megfőtt tésztát leszűrtem, én a történetnek ezen a pontján kezdtem el bemelegíteni a sütőt 200 fokra(gázsütőn ez állítólag 6-os fokozat), majd a tésztát kevés olivaolajon megsercegtettem egy nagy teflonserpenyőben, nyakon öntöttem a paradicsomszósszal, elkevertem, majd leöntöttem a felvert tojásokkal.

Innentől mozdulatlanul vártam vagy 8 percig, és közben erősen aggódtam, hogy Stahl igazat mond-e és nem fog-e odakozmálni az egész, de tényleg nem, hanem a tojás a serpenyő szélénél egyszercsak elkezdett szilárdulni. A közepe még lágy volt és folyós, de ekkor már be lehet tenni a sütőbe.

Úgyhogy ezután már csak elkentem az étel tetején a ricottás krémet, a serpenyő nyelét több réteg alufóliába csomagoltam, hogy meg ne égjen, és besuvasztottam a sütőbe, ahol bő 10 percig sült.

Ez lett belőle:

Finom, és laktató.

Álmok

Alapvetően nem igazán hiszek az álomfejtésben, legalábbis a babonás jellegűben semmiképp. Azt elfogadom, hogy lehet logikus magyarázata annak, hogy milyen dolgokat ventillál ki magából az ember éjjelente gondolati síkon, de a spirituális, misztikus álom-magyaráztoktól többnyire elázárkóztam...

Mígnem terhes lettem Borival... és nagyon különleges élményekben lett részem. Nem tudom hogy milyen logikus magyarázatot lehetne találni arra, hogy Borika szabályosan megüzente nekem az álmaimban, hogy ő kislány. Tudni kell, hogy Boriról a terhesség 28. hetében, tehát igencsak későn derült ki, hogy milyen nemű. Előtte az orvosom soha nem tudott nekem semmit sem mondani a neméről, egyszerűen sosem mutatta úgy magát. És ennek ellenére, én már egészen a terhesség legelejétől minden babás álmomban (amiből jópár akadt) kislányt szültem, kislányt dajkáltam, így egy idő után már magam is biztos lettem benne, hogy kislányt hordok a szívem alatt. Holott ráadásul ébren, a tehesség elején nagyon nagyon fiús anyának képzeltem magamat, és meg voltam róla győződve, hogy nekem csak fiam lehet. :-)

Mivel ezek az említett álmok egyébként is nagyon nagyon érdekesek - sőt, kimondottan a bizarr kategóriába tartoznak - elmesélem ezeket most, hogy fennmaradjanak írott formában. Ezek azok a típusú álmok, amikre az ember évek múltán is emlékszik, vannak ilyen kiemelt álmok, amiknek minden mozzanata beivódik az emberbe, épp azért, mert valami nagyon jelentős üzenete van.

Az nyilvánvalóan természetes, hogy egy várandós nő gyakran álmodik kisbabáról, és leggyakrabban úgy éli meg álmában, hogy a saját gyerekéről van szó. Az is természetes, hogy a szülés is gyakran szerepel egy kismama álmaiban, ez valószínűleg egy kis stresszoldás előre vetítve.
Borival a hasamban két ilyen különleges álmom volt, ezeket osztom most meg itt. (Több álmom is volt, amiben kislányként szerepelt, de ez a kettő maradt meg bennem élesen.)

Nos, az első álmomban szültem. Úgy indult az álom, hogy fekszem a nőgyógyászati vizsgálóban, és az orvosom megnézi, hogy milyen erősen tudok nyomni, majd megdicsér, hogy ez így remek, ha a szülésnél is így fogok nyomni, hamar meglesz a baba.
A következő képben pedig már szültem is, nyomtam, nyomtam iszonyatosan, minden erőmet beleadva, és valóban hamarosan meg is született a baba, de azonnal elvitték, nem tudtam megnézni. Furcsa módon ez álmomban nem zavart, békésen elaludtam, másnap reggel viszont, mikor fölkeltem és meglátogattam a babámat, döbbenten, és persze kicsit ijedten konstatáltam, hogy a kisbabám nem ember, hanem egy MÁKOS PITE. :-O :-D
Nagyon nagyon furcsa érzés volt ez álmomban, mert egyrészt szomorú voltam, másrészt viszont azonnal működésbe lépett bennem az anyai ösztön, és rögtön magamhoz ölelgettem a kis mákos pitémet, aki mellesleg mákos piteként is lány volt, és biztosítottam róla, hogy mi így is szeretni fogjuk, ő a mi gyerekünk, bármi is legyen. Volt kis arca a mákos pitének, és kifejezetten aranyosnak találtam, csak értetlenség volt bennem, hogy hogyhogy nem tudtuk eddig, hogy ő nem baba, hanem mákos pite.

Az álom magyarázata persze nem bonyolult, azóta több helyen is olvastam, hogy nagyon gyakori, hogy kismamák azt álmodják, hogy nem babát, hanem valami kis tárgyat, vagy állatot szülnek, és ez annak a félelemnek a kivetülése, hogy esetleg fogyatékos, sérült, beteg csecsemőt hoznak világra. Nyilván nálam is erről volt szó, de hogy miért pont mákos pitének álmodtam a gyereket, azt nem tudom. :-) Felébredvén egyébként egyrészt nagyon nagyon nevettem ezen az álmon, másrészt viszont egy kicsit nyomasztó is volt, mert óhatatlanul is az jutott erről eszembe, hogy vajon tudnám-e ilyen őszintén szeretni a születendő gyerekemet, ahogy álmomban, ha valóban mákos pite, vagyis sérült lenne... Ezt a mai napig nem tudom, és legyünk őszinték, nem is akarom megtudni.

A másik álmom Borival pedig az volt, hogy hazaviszem a kórházból a kislányomat, álmomban gyönyörű, finom arcvonásai voltak(akárcsak Borinak :-) ) viszont hatalmas kék szemei, ami mondjuk Borinak nem lett, de nem is ez volt furcsa, hanem, egyrészt, hogy már álmomban sem értettem, hogy miért van ez a szerencsétlen gyerek csupa csipkébe öltöztetve, mikor én sosem adnék ilyet a gyerekemre, majd a szobába toppanva a 3 napos gyerek tisztán megszólalt, és a polcon lévő babákra mutatva azt kérdezte: Anya, ezek néger babák? :-D
Kérem senki ne véljen rasszista felhangokat felfedezni az álmomban, fogalmam sincs, hogy miért ezt az idióta mondatot hallottam álmomban, ez mellékes.
Ebből az álomból ébredve azt éreztem, hogy a bennem fejlődő gyerek gyönyörű, és kivételes, kiemelkedő képességekkel rendelkezik. :-) Ez egy határozottan megnyugtató álom volt, némi vicces éllel.

És hogy miért írtam le mindezt épp most?
Hát természetesen azért, mert megint álmodtam... Picurral való terhességem során először álmodtam vele. Rögtön a születését álmodtam meg - ó, bárcsak valóban ilyen könnyű lenne majd, mint amilyennek most álmodtam! Fájt ugyan álmomban is, de nagyon gyors szülés volt, és két nyomásra kicsusszant belőlem... a kisfiam. :-D Szóval most fiúnak álmodtam a bennem lakozót, ami Borival egyszer sem fordult elő...
Nem akarok ennek nagy jelentőséget tulajdonítani, főleg mivel előtte való éjjel meg épp azt álmodtam, hogy két kislányom van, mindenestre foglalkoztat a dolog... hogy hátha tényleg így üzen a kicsim...
Egyébként, ennek az álomnak is volt egy furcsa mozzanata, a szülés kellős közepén kihívott a szülőszobáról egy nővérke, hogy menjek, mert megcsászároznak. Én persze totális pánikba estem - valóban borzalmasan rettegett rémem a császármetszés, nagyon félnék, ha arra kerülne sor - de mentem vele, mert mondta, hogy muszáj. Már majdnem belémnyomták az epidurális érzéstelenítést(aminek a gondolatától szintén lúdbőrözik a hátam, inkább 3 szülés, mint hogy a gerincembe tűt döfjenek), mikor kiderült, hogy hálistennek tévedésről van szó, mégsem engem kell császározni, mehetek vissza szülni. :-)
Hát ennyit az álmaimról. Szerintem érdekes, gondoltam, megosztom.

Visszatérve a rögvalóhoz: Borika beteg. :-( Igaziból, sajnos, nem álmomban. Már délután föltűnt, hogy rengeteget aludt, mikor fölkelt már tüzelt az egész gyerek, 38 fokos láza van, kapott lázcsillapítót, most alszik. Egyelőre nem látom, hogy mi más baja lenne, bár valami kiütés-féléket láttam a testén, de még reménykedem, hogy hátha csak valami kis nátha, és nem az épp aktuális vírust kapta be.

A Riviérán ;-)

Hazatértünk a magyar tengerről :-), hatalmas buliban volt részünk, és mondhatom, hogy a 3 nap minden várakozásunkat fölülmúlta, pedig már eleve sejtettük, hogy klassz lesz. De még annál is jobb volt, és várakozásunkkal ellentétesen, még pihentető is volt az üdülés, pedig azt gondoltuk, hogy egy Bori-korú kisgyerek, és 15-20 huszonéves fiatal összeeresztése nem éppen az a felhőtlen kikapcsolódás, inkább csak buli a javából.
De nem így volt, annyian szórakoztatták Borkát a nap minden percében, hogy néha mi is hátradőlhettünk, és lazíthattunk egy kicsit.

Nos, hogy barátságos természetű gyerekünk van, azt eddig is tudtuk, de hogy ennyire, az még minket is meglepetésként ért! Kivétel nélkül mindenkire vigyorgott, bárkivel eljátszott, mindenkit levett a lábáról, holott a 3 nap folyamán összesen vagy 20 emberrel találkozott, akik közül csupán néhányat ismert eddig. (Azt hiszem Borinál majd inkább egy kis bizalmatlanságra nevelés lesz a dolgunk, mert bár itt most a barátainkról volt szó, gyermekünk azonban a jelek szerint bárki idegennel elmenne bárhová, és hát valljuk be ez azért nem mindig szerencsés. De egyelőre örülünk, hogy ilyen nyitott és barátságos természete van. :-) )

Az alsóörsi össznépi mulatságról tudni kell, hogy immáron 10 éves hagyományokkal rendelkezik, Laci minden évben vendégül látja pár napra a barátait a nyaralójukban. Egy picit azért gondolkodtunk, hogy kicsi gyerekkel is kivitelezhető-e a régi szokás, de vettünk egy nagy levegőt, és úgy döntöttünk, menni fog ez nekünk. És milyen jól tettük! :-)))

Hozzá kell tennem, hogy a telek adottságai nagymértékben elősegítették a program sikerét, mivel egy meglehetősen nagy kertben 2, egymástól elég távol eső ház áll, így kézenfekvő megoldás volt, hogy a nagy ház kényelmét és nyugalmát élvezte a két gyerekes család: Bogicáék, és jómagunk, a kis házat, valamint a kertet sátrakkal pedig a független bohém fiatalság :-P :-D foglalta el. Így senki nem zavart senkit, a bébik nyugodtan alhattak este(már amikor a hosszas hisztik után sikerült erre rávenni a raplisabbik dedet - aki értelemszerűen a miénk :-D), mi pedig nyugodtan bulizhattunk a kert másik végében. (Volt bébiőr is, de végül inkább a "10 percenként átszaladgálunk megnézni a kicsiket" megoldást választottuk, de ez semmit sem vont le a buli élvezeti értékéből.)

Borka első ismerkedése a Balatonnal szintén remekül sikerült, a kezdeti kötelező félénkség után hamar feloldódott a lány, és hatalmas sikkantgatós kacagással élvezte, ahogy a karjaimban nyakig merül a hullámokba. Vettünk Borinak egy bébi csónak-szerűséget is (voltaképp egy úszógumi beülős résszel, amiből csak a lába lóg ki) de ezzel csak a második napra barátkozott össze annyira, hogy bele merjen ülni, akkor viszont azt is élvezte.

A hétvége rengeteg ingere Borira egyértelműen ösztönzőleg hatott: elképesztően sokat beszélt, magyarázott, mindenki babává avanzsált a társaságból, amit Bori igyekezett minél gyakrabban tudomásunkra hozni, hangos baba, baba felkiáltásokkal mutogatva, valamint elkezdett lépegetni nagyobb tárgyakat(hokedlit, hűtőládát) maga előtt tolva.

Remek volt tehát az egész hétvége, nem is részletezem tovább, inkább nézzétek meg a képeinket, amiket készítettünk, magukért beszélnek.