Még valami

Azért az jó érzés, mikor kiderül, hogy ha sokan összefogunk egy jó célért, annak eredménye is van. A múltkori petíció, aminek aláírására buzdítottam olvasóinkat, szerencsére értő fülekre talált. Íme.

Bori és Kun Béla

Belátom, nem egyértelmű, hogy hogy jön össze a kettő. Úgyhogy elárulom. :-)
Ma délután, a vasárnapi családi ebédet követő, jóleső, punnyadozós-emésztős csevegés közben Borka nagypapájának szájából valamiért elhangzott Kun Béla neve. Borka, aki mindaddig teljesen elmélyülten, látszólag felénk se figyelve játszott a földön, erre fölnézett, és nagy komolyan, mintegy beleegyezően megismételte: kunbéa.
Végül mégsem fulladtunk meg a röhögéstől, de nem volt sok híja. :-)

És ha valaki szeretné újfent megszemlélni ezt a huncut lányt, hát könnyen megteheti, amennyiben ide kattint. Ott láthatók Borka novemberi képei, amikhez annyi hozzáfűznivalóm lenne, hogy becsszóra nem mi állítjuk be a gyereket modelleket megszégyenítő pózokba... Zsenge 16 hónaposunk valamilyen megmagyarázhatatlan okból az elmúlt hónapban rászokott, hogy amint a fényképezőgép előkerül, ő azonnal leveti magát a földre, és olyan pózokba rendezi magát, és olyan pofikat vág, hogy egy profi fotómodell portfóliójának is díszére válnának az így készült képek. Azért majd még próbáljuk terelgetni az érdeklődését valami értelmiségibb munka felé is a következő 15-20 évben. ;-)

Helyzetjelentés lányaimról

A kisebbiket tegnap kukucskáltam meg az orvosomnál, és köszöni szépen, jól van, és szép nagy is, állítólag már most több mint 2 és fél kiló. (Mondjuk én meglehetős fenntartásokkal viseltetek az efféle súlybecslésekkel kapcsolatban, de most jólesik elhinni. :-) )
Doktorom olyan vidám és derűlátó volt, mint eddig még soha, azt mondta, ha eddig nem szültem meg, akkor most már csak kibírok még 3 hetet, és ennek megfelelően, legnagyobb meglepetésemre, nem is akar már látni addig. Tehát a betöltött 37. hét után találkozunk csak. (A szülésznőmmel azért addig is randizom már CTG ügyben.)

Azt is megtudtam tegnap, hogy Hugi babának lefelé van a feje, amit csak azért említek meg így külön, mert az utóbbi napokban annyira furcsa helyeken rugdosott, hogy fixa ideámmá vált, hogy tutira harántfekvéses a gyerek. De szerencsére alaptalan volt a félelmem.

A nagyobbik meg huncut és tündér egyszerre, valamint könyvmániás. Hogy mennyire, arról az alábbi kép tanúskodik.

Én igazán nem értem más szülők miért panaszkodnak rá, hogy milyen nehéz a totyogókorú gyereküket bepelenkázni!? :-P :-D Vagy más gyerekek nem egy unatkozó angol lord stílusában olvasgatnak a pelenkázón??? :-D (Na jó, a miénk se mindig, de ez ügyben valóban nem lehet rá panaszom, nagyon nyugodtan tűri a pelenkázást, melynek részéről egyébként elengedhetetlen tartozéka a "kaka" szó fennhangon való üvöltözése, függetlenül attól, hogy épp van-e ilyesmi a pelenkában vagy sem. :-) )

"Különös éjszaka volt..."

Több helyről is kaptam már olyan visszajelzést, hogy a blogot olvasva milyen rózsaszínűnek tűnik az életünk. Ez furcsa nekem, mert én mostanában úgy érzem, rengeteget panaszkodom itt, de ezek szerint ez nem rombolta a kialakult szép képet családunkról senkiben. :-)
Hát most garantáltan rombolni fogom, de legalábbis biztos, hogy ezt a beszámolót senki nem fogja rózsásnak látni. Mentségemre szóljon, egyrészt mindig is igyekeztem őszinte lenni itt is, egyébként meg muszáj kiírnom magamból az ilyen eseteket is.
Mint az a címből sejthető, egy éjszaka történetét szeretném megosztani olvasóinkkal, de nem egy olyan romantikus éjszakáét, mint ami abban a dalban szerepel, hanem egy határozottan rémes éjjelét. Az elmúlt éjjelét.(Közvetlenül utána vagyunk tehát, úgyhogy ha nem lennék teljesen összeszedett, az ennek tudható be.)

Már írtam valamikor a múlt héten, vagy azelőtt, hogy Borka újabban igencsak rémes alvási szokásokat tett magáévá. Ez azóta valamicskét javult, legalábbis ami a korai ébredéseket illeti, mostanában egész gyakran előfordult, hogy 7-ig, fél 8-ig is húzta a lóbőrt. (Ha esetleg nem lenne egyértelmű: ez már hatalmas öröm, ez késői ébredésnek számít!)
De nekem semmi se jó, mer’ én ilyen telhetetlen vagyok. Ugyanis mostanában nagyon nehezen tudok visszaaludni, ha egyszer fölébredek, márpedig ez a 7-ig alvás csakis úgy jön össze, ha valamikor 5 és 6 között megdobjuk a csajt egy üveg táppal. Jelentkezik érte, és az apukája (úgy is mint önfeláldozó férjem) ledönt a gyermek torkán két deci langyos tápit, amitől a kishölgy jó esetben visszaájul az ágyába még 1-2 órára. (Rossz esetben nem.)
Csakhogy én éppúgy felébredek ilyenkor, mint Laci, és ilyenkor azonnal rám is tör az a fajta sürgető pisilhetnék, ami csak a terhes nők sajátja, és mire lenyargalok a wc-be, meg vissza, már ki is megy az álom a szememből annyira, hogy az ezt követő egy-másfél órában ne tudjak visszaaludni. Mire végre mégis sikerül, addigra meg Borka ébreszt.

Hú, már ez a felvezetés is jó hosszúra sikerült, csak muszáj volt tisztáznom, hogy mennyire kialvatlan vagyok mostanában, nehogymár azt higgyétek, hogy egyetlen rosszul sikerült éjszaka miatt nyavalygok itt. Nappal is egyre nehézkesebb lenyomni aludni a kis hölgyet, úgyhogy egyre kevésbé remélhetem, hogy napközben pótolhatom a kiesett alvásidőt.

A konkrét eset pedig:
Adva van tehát egy zombi állapotú, terhes, lestrapált, kimerült, alvásra vágyó anya, és egy kötélidegzetű, mindig víg kedélyű, ámde épp kicsit beteg, vírustól legyengült apa. Meg egy leánygyermek, aki szülei fél 11-es takarodója után fél 2-kor úgy dönt, hogy neki eddig tartott az éjszaka. Ezért hát elkezd csevegni az állatkáival, dobálni a cumiját, majd mikor bebizonyosodik, hogy szülei nem értik az efféle finom célzásokat, hangos bömbölésbe kezd.

Kötélidegzetű apa ugrik, megy, kiságyból kivesz, simogat, becézget, gyermek azonban torkaszakadtából üvölti, hogy MAMAAAAA!!! Anya ért a szóból, fölpattan, bemegy, simogat, ringat, puszilgat, énekel, kisleány látszólag megnyugszik, mindenki fellélegzik, és bebújik a jó puha ágyba. Igenám, csakhogy anya szokás szerint nem tud visszaaludni. Ezen előbb dühöng, később kevésbé, mert hamarosan kiderül, hogy a siker igen rövidtávú volt, a fent említett eset a következő 2 órában különböző cifrázásokkal még 3-szor megismétlődik, cirka félórás különbségekkel. Apa mindannyiszor visszaalszik, édes álmából riad fel, anya pedig nyitott szemmel forgolódik két intermezzo közt.
A cifrák pedig potya pelenkázást, cumiztatást, simogatást, győzködést, sétálgatást jelentenek, melyekből nagyobbrészt apa, de kisebbrészt anya is kiveszi részét, egyelőre mindkettő aránylag türelmesen.

Egészen a negyed 4-es ébredésig, amikor is a kisasszony olymértékben belehergeli magát a hisztibe, hogy még a mindent tűrő apának is elkezd emelkedni a hangszíne, ahogy a visszaalvásról próbálja meggyőzni. És ugyanez az a pillanat, amikor anya agyában feltehetőleg elpattan egy ideg, fejét elönti a vörös köd, és fúriaként ront be a gyerekszobába... és ennek megfelelő stílusban ÜVÖLTI LE kislánya fejét. Miszerint éjszaka van, mindenkinek elege van ebből a műsorból, és azonnal aludni tessék!!! A mondandó nyomatékosítása végett erőteljesen le is nyomja a nevezett gyermeket az ágyba, szájába tömi a cumiját, hozzávágja alvóállatkáját, majd rávágja az ajtót. És láss csodát, megszeppent gyermek elhallgat. Elalszik. Azonnal.

Ugye nem kell bemutatnom a szereplőket? De a történet folytatódik. Hiszen nem azért írtam le, mert büszke vagyok rá. Olyannyira nem, hogy a történetnek az a konkrét folytatása, hogy mindezek után ledübörögtem a konyhába, ahol zokogva rogytam le egy székre, és még mintegy fél órán keresztül sírdogáltam ott azon, hogy mennyire szemét anya vagyok, ugyanakkor pedig azon morfondíroztam, hogy méééééér ilyen hülye ez a gyerek, hogy csak akkor fogad szót, ha üvöltök vele. Mert szerintem sem ez a jó megoldás, még ha jelen helyzetben célravezetőnek is tűnt. Bármilyen meglepő, de nem az a vágyam, hogy én legyek az üvöltözős mumusanya, akinek engedelmeskednek ugyan a gyerekei, de az első ami eszükbe jut róla, az az óriási hangja. (Velem is sokat kiabált anyukám gyerekkoromban, és tudom, hogy mennyire nem jó ez. :-( )
Ezt a tevékenységemet (mármint a sírást és önmarcangolást) végül fél 5-ig folytattam(vagy kicsit tovább, akkor néztem utoljára az órát), csak már az ágyamban, így aztán a mai éjszakán nagyjából 5 és fél órát aludtam, azt is két részletben. A zombi állapot tehát maradt, sőt fokozódott, úgyhogy mindenki jól felfogott érdekében remélem, hogy nem kerül sor a történet ismétlésére.

A történet pontos megértéséhez szükséges háttérinformációk: Bori régebben azért elég jól aludt éjszaka, ezért is van, hogy nálunk nem alakultak ki különböző altatási rituálék, este mindig van ének, többnyire mese is, majd a kisasszony zokszó nélkül elalszik, éjjel egyszeri diszkrét ébredés tápért, majd ismét szó nélkül visszaalvás. Ez volt az eredeti forgatókönyv, úgy 6-7 hónapos kora óta.

A melléfekvős-kezétfogós-dédelgetős hadműveletek nálunk csődöt mondtak, igaz, eleve csak idegen helyen kerültek sorra, hiszen az elalvással csak ott volt gondja Borinak. Nála nem igazán működik, ugyanis azt hiszi, hogy akkor ez a játék ideje, és esze ágában sincs még csak lefeküdni sem, ha mellette vagyunk, nemhogy elaludni. (Egy ismerősünk a mai napig emlegeti azt az esetet, mikor Lacival nyáron Alsóörsön másfél órán át próbálták elaltatni Borit úgy, hogy bent voltak vele. Majd kizavartam őket, lefektettem Borit, aki még 10 percig torkaszakadtából bőgött, majd elaludt. Tehát volt már hasonló eset, csak nem itthon, és akkor mondjuk üvöltenem nem kellett, de akkor is az bizonyosodott be, hogy Bori csak egyedül tud elaludni, még ha ez némi sírásba is kerül.)
A másik pedig, amit még tisztázni szeretnék, hogy amennyire erről meg lehet győződni, annyira meggyőződtünk arról is, hogy Borinak nem fájt ma éjjel semmije. Nem tűnik betegnek (jelen pillanatban is épp békésen játszik mellettem, és vidáman mosolyog), és egyik alkalommal sem éles sírással ébredt, hanem nyüszögéssel, dumálással, így inkább azt valószínűsítjük, hogy valahogy kizökkent a ritmusból ma éjjel, és utána már sehogy sem tudott mélyen visszaaludni.

Ennyi tehát a történet. Tanulság? Nem tudom, nincs, egyelőre csak nagyon álmos vagyok, aztán ha kialudtam magam (hahaha) majd biztos lesznek okos gondolataim is. Csak le kellett írnom, egyrészt, hogy kiadjam magamból kicsit a feszültséget, másrészt pedig, mert ez is hozzátartozik a mindennapjainkhoz, és igen, sajnos tudok ilyen is lenni, és ezt nem hallgathatom el.

Bóta, bóta...

Avagy a Bóbita, bóbita táncol kezdetű Weöres Sándor vers megzenésített változata G. Borbála művésznő előadásában. :-) Ez nálunk most a sláger. Esténként már hónapok óta ezt éneklem altatóul Borinak, és bár már hetek óta kíséri az én énekemet valamiféle danolászással, szöveget csak most kapott a mű.

Lényegretörően ennyit: Bóta, bóta. A dallam persze még nem stimmel, inkább amolyan gregoriános recitálást kell elképzelni, de nagyon mély átéléssel énekli Borka ezt a két szót, és az utána következő halandzsát. :-) Ha egyszer, valamikor a Papa megteremti a technikai hátteret, akkor talán videót is tudunk majd mutatni erről. (Nem célzás szívem, ugyan. ;-) ) Bár egyébként nem csak rajta múlik, mert Borika is olyan, mint a legtöbb gyerek, nem igazán hajlandó produkálni magát kamerába.

Ezért illusztrációként - a változatosság kedvéért két, szemüveg nélküli - képet teszek föl, még én is ritkán látom őt így (nagyjából napi nettó 35 percet, kb. 15-öt reggel, 15-öt este, a maradék meg a nappali alvás körül egy-két perc, mert persze ahhoz is levesszük a tapaszt és a szemüveget) de gondoltam mások már azt sem tudják, hogy néz ki Borka ezek nélkül a kötelező kiegészítők nélkül.

Babásabban egyébként, és hát persze elég kancsin. Nekem nagyon tetszik így is, minden reggel gyönyörködöm benne egy sort, mielőtt kialakítjuk a szemüveges outfitjét ;-), de pont a képeken látom jól, hogy valójában mennyire csinos is szemüveggel, hiszen úgy nem hunyorgós-vakondkás a szeme, és nem kancsalít. (Aki nem látta eleget a kiinduló állapotot, és rajtunk kívül tulajdonképpen senki nem látta annyit, hogy ezt megítélhesse, az általában elborzad, hogy jujj, de nagyon befelé áll a bal szeme. De én mindenkit megnyugtathatok, hogy ez bizony már sokkal szebb a pár hónappal ezelőtti állapothoz képest.)

Vagyunk

Mivel már többen érdeklődtek aggódva, hogy miért írtam olyan régen a blogra,(tegyük hozzá, ha jól látom 6 napja, azért az nem vészesen sok) gondoltam mindenki megnyugtatására adok magunkról valami életjelet. Tehát nem, nem szültem meg (eszem ágában sincs, még jópár hétig), és nem, nem süllyedtem teljes depresszióba (bár ez utóbbira volt némi esély), valamint Borka is remekül van.

Ezeken kívül viszont nincs nagyon sok témám, itthon töltöttük az elmúlt napokat, péntek reggeltől ma délutánig a Papa nélkül, aki kötelező szakmai hétvégén vett részt. Voltak nehezebb pillanatok, pénteken a ronda esős időben mindketten nyűgösek voltunk Borival, tegnap már jobb kedvre derültünk, főleg mikor délután háromkor megérkezett a felmentő sereg, avagy a Nagyi-Doma takarító-és szórakoztató kommandó. :-)


Értelemszerűen anyukám takarított, Doma(tájékozatlanabbak kedvéért: a 9 éves kisöcsém) pedig egy két lábon járó élménycentrumként funkcionált Borika számára, aki ezt őszinte rajongással hálálta meg. (Én ma délelőtt 2 órán keresztül konkrétan alig láttam Borit, Domával magukra csukták az ajtót, és csak a kacagását hallottam, de azt szinte folyamatosan. :-) Az ajtón bekukucskálva hol plüssállatokkal szaladgáló teknősautót, hol magas tornyokat, hol pedig mesekönyvbe mélyedt gyerekfejeket láttam. Borinak kétségkívül bejön egy ilyen okos nagyfiú társasága. Bátyót sajnos nem tudok szülni neki, remélem a kishúgának is így fog örülni. :-) )
És akkor néhány kép, mindenki örömére:
:-)

Szép komoly nagylány.

Ez egy ablakkép, amit a héten csináltam Bori ablakára. Jókor... majd jövő héten kicserélem télire. :-)

Doma és Bori. Utóbbinak teli van a szája csokis müzlivel.

Szintén a fent nevezettek. Borka nem volt hajlandó a gépbe nézni, de azért ideteszem, mert az öcsémről jó kép, pont ilyen kis sármos szívtipró élőben is. :-)

Ez pedig Piroska, akarom mondani Boriska, a kosarával. A kupi közepén. :-)

Képek és jókedv

Még múlt hétvégén vettünk részt azon a családi murin, aminek a képeit most küldte el nekünk Attila - Borka keresztpapája. Szerintem nagyon vidám képek lettek, visszaadja a jó hangulatát a délutánnak. Aki kíváncsi rá, hogy milyen is egy vidám négyes-szülinap Bíróéknál, az megnézheti itt. (Nem sok kép.)

Egyébként meg jókedvem van, mert délután meglátogattam a nagymamámat(aki Erzsébet, így előre felköszöntöttem a névnapja alkalmából), és vettem még a városban egy-két dolgot, és mindez idő alatt egy icuri picurit sem görcsölt a hasam, sőt, még csak el se fáradtam, ami nagyon jó érzéssel töltött el. Már-már egészséges fiatal nőnek éreztem magam. Nem valami leselejtezett öregecskedő elefántnak. :-P
Bori meg természetesen hiperjófej volt, mert ezalatt végig vidáman játszadozott a nagyszüleivel. Akik szintén jófejek, hogy bevállalták őt, bár imádják, így bármikor szívesen vannak vele, de azért a nagypapája megjegyezte, mikor érte mentem, hogy hát a Borika azért nem az a nyugodtan ücsörgős fajta gyermek. :-D
Na nem mintha ez nekik újdonság lenne, csak gondolom több órán át, a maga tömény valóságában még őt is meglepte, hogy mennyire mozgékony energiahurrikán is a kisunokája. :-D

Hétvégénk

Ezt a bejegyzést most másodjára írom meg, tegnap este már megírtam egyszer, majd egy pillanatnyi elmezavar hatására egyetlen gombnyomással végleg töröltem. :-D Semmi meglepő nem történt, ugyanis a Delete gombot nyomtam meg. Hogy miért, azt nem tudom megmondani. Ez már kóros? Forduljak orvoshoz? :-P

Épp emiatt most sajnos nincs kedvem újból ugyanolyan részletességgel megírni mindent, csak nagyvonalakban.
Beszámoltam a szombatunkról, amikor is Borkához egy fess fiatalember érkezett látogatóba. Máté apukája Áron az én osztálytársam volt gimnáziumban, innen az ismeretség a közel 20 hónapos nagyfiúval. Borika nagyon nagyon örült neki, hihetetlenül fel volt dobva, hogy majdnem egykorú játszótársa akadt. Máté pedig udvarias, jólnevelt gyermekként tűrte Borka rajongását. :-) Igazán aranyosak voltak, nem volt semmi komoly súrlódás, ügyesen megoldották azokat a helyzeteket is, mikor mindketten ugyanazt a játékot akarták volna megkaparintani.

Itt tekinthetők meg a vidám találkozó további képei.

Szombat estére még nekem is jutott egy kis kimozdulás, ami figyelembe véve a depresszióhoz közelítő kedélyállapotomat, igazán jól jött. Végre akadt egy olyan program, ami kellőképpen közelinek és nyugodtnak ígérkezett ahhoz, hogy én is bevállaljam: egy barátunknál ültünk Szilvia napot. Jó volt embereket látni végre...hát igen, nekem most már lassan ez is eseményszámba megy. :-(

A tegnapi napunkról pedig semmi különöset nem tudok írni, Laci délután focizni volt a barátaival, ezalatt mi Borkával főztünk, és játszottunk itthon, a nap fennmaradó részében pedig családilag mókáztunk, punnyadoztunk. De nem is hiányzott semmi más program, örültünk, hogy nyugiban együtt lehetünk hármasban(három és felesben :-) ), főleg mivel jövő hétvégén ez nem így lesz, mert Lacinak egy kötelező szakmai hétvégén kell részt vennie, ahonnan vasárnap déltájban fog csak hazaérni. :-/

A tegnapi eredeti bejegyzésben hosszasan kitértem Bori újabban rémes alvási szokásaira, most egy kicsit kevésbé hosszasan: hajnalban kel iszonyú korán, aztán délelőtt már 10 előtt kidől, délután viszont egy szemhunyásnyit sem hajlandó aludni, amitől este 7-re használhatatlanná válik, és mindenen elsírja magát. Ördögi kör, mert épp ezért kénytelenek vagyunk korán lefektetni, aminek másnap ismét korai kelés a következménye. De ez azért nem olyan érdekes, mert hamarosan biztosan megoldjuk, csak tőlem követel a helyzet egy kis szigort és következetességet, kénytelen leszek átmenni autoriter diktátor mamiba, és én fogom megmondani Borinak pár napig, hogy mikor alszik...
Gonosz dolognak hangzik, de ebben az esetben a legjobb amit tehetek vele, és mindannyiunkkal, mert Laci ma reggel pl. már úgy ébredt, hogy azt mondta, fáradtabb, mint péntek este volt... És én is zombi vagyok. Ha belegondolok, hogy mikor Borit vártam, napi 10-12 órát aludtam... az igény most is meglenne bennem erre, amúgy is elég nagy alvásigényem van, de terhesen valódi álomszuszék vagyok/lennék.

Úgyhogy most óraátállítás következik. Mármint Bori biológiai órájának átállítása. :-) Egy hosszasabb délutáni alvásra, későbbi fekvésre, és későbbi kelésre. (Semmi extrémre nem gondoltunk, nem 10-ig akarunk aludni, csak jó lenne legalább néha 6 után kelni...)

"Messzeringó gyermekkorom világa..."

Évitől kaptam ezt a játékot. A szabályok a következők:
1. Ha téged jelölnek ki, rakd ki a blogodba ezt a képet és írj egy bejegyzést a gyerekkori emlékeidről.
2. Nevezz meg 7 bloggert, akinek szívesen továbbadnád a feladatot!
3. Linkeld be a blogok címét! Azt is, akitől a "díjat" kaptad!
4. Privát üzenetben értesítsd a kiszemelt bloggereket!

Tehát a gyerekkori emlékek... Akad ilyen is, olyan is. Voltak nagyon szép pillanatok is, de sokszor volt feszült a hangulat otthon, én meg érzékeny kisgyerek voltam, úgyhogy mindkét véglet élénken él bennem. Fűtött, komfortos lakásban éltem, sok játékkal, és mindig volt mit ennem – ha hóvégén csak vajaskenyér is volt az a valami - mégsem csak felhőtlenül gyönyörű élmények jutnak eszembe a gyerekkoromról. Így utólag belegondolva elég sokat szorongtam hülyeségeken gyerekkoromban, és ezeket nem mertem elmondani senkinek. És nagyon hiányzott egy apuka az életemből, ez meghatározta a gyerekkoromat.

Az egyik legkorábbi emlékeim egyike, hogy nagymamámnál – ahol rengeteget voltam gyerekkoromban, sőt egy rövid ideig laktam is ott – minden áldott reggel ráültettek a bilimre, és addig nem kelhettem le róla, míg nem „produkáltam” bele valamit. Volt egy Dorka ollóm(nem tudom miért így hívták, egy lekerekített végű gyerekolló volt), azt adták mindig a kezembe a trónoláshoz, meg egy köteg papírt, és míg ott ücsörögtem, papírfecniket vagdostam. Volt, hogy ebédig, ha nem jött az ihlet... Nekem nem rossz emlék, mert elég tejbetök kisgyerek voltam, jól elültem egy helyben, de így utólag ki vagyok akadva, hogy hogy lehet ilyen marhaságot csinálni egy gyerekkel.

Egy nagyon szép emlékem nagyjából 8 éves koromból egy Húsvét, amikor elmentünk családilag az Állatkertbe (akkor még a húgom apukájával, a nevelőapámmal éltünk, nekem az igazi szép családi élményeim abból az 5 évből valók) , és mire hazaértünk, a lakás minden kis zegzugában ajándék várt minket. Én akkor már erősen kapizsgáltam, hogy nincs is húsvéti nyuszi, de a keresgélés izgalmában még azt is elhittem, hogy hátha mégis. :-) Még arra is emlékszem, hogy mit kaptunk a csokikon kívül: két kifordítható kis plüssállatkát, akikből valami gyümölcs lett kifordítva. :-)

Egyszer öt évesen, nem sokkal a húgom születése előtt, egyedül hagytak otthon, míg anyukámék elintéztek egy nagybevásárlást. Anyukám gondolom csak belém akarta sulykolni, hogy véletlenül se engedjek be senkit, de ezt egy olyan horror történettel tette élményszerűvé(valami megtörtént esetet mesélt el, hasonló témában, ami rosszul végződött), hogy végigrettegtem azt a másfél-két órát. A fotel alá bújva zokogtam, és tényleg rettegtem, iszonyatosan féltem mindvégig, míg haza nem értek. A legrosszabb az volt, hogy utána még ki is nevettek, amiért így betojtam. :-(

Középső csoportos ovis voltam, mikor egyszer leestem az oviban az udvaron a mászókáról, és beütöttem a fejemet. Nem volt komoly, csak egy kis púp nőtt a fejemre, az óvónéni meg hozott egy hideg kést a konyháról, és mondta, hogy lenyomja, hogy ne dagadjon be nagyon. Én meg visítottam, és teljesen kiborultam, hiába mondta, hogy nem fog fájni, pontosan emlékszem rá, hogy azt gondoltam magamban, ez hülyének néz engem, hát hogy a fenébe ne fájna, ha egy kést nyom a fejemre – mert én nem ismertem ezt a módszert, és persze úgy gondoltam, hogy az élével fogja belenyomni a kést az amúgy is fájó homlokomba. :-D

Az egyik legszebb emlékem anyukámmal kapcsolatban, mikor egy reggel elmeséltem neki, hogy álmomban egy gyönyörű kék fésűvel fésültem a hajamat, és délutánra vett nekem egy kis kék fésűt, és azzal jött értem az iskolába. (Ez elsős koromban volt.) Nagyon kedves dolognak találtam, hogy így figyelt rám, mesébe illőnek, hogy valóban teljesült az álmom.

Szintén szép emlék egy régi Mikulás úgy 9 éves koromból, anyukám nem csokival lepett meg minket, hanem estefelé kiküldött a konyhába, hogy hozzak már be neki egy kis vacsorát...és a hűtőt kinyitva egy hatalmas tálca, kókuszgolyóból formált kis mesesereg nézett rám. :-) Mikulás, hóember, szarvas, kiskutya, minden kókuszgolyóból formálva., anyukám gyártotta nekünk. :-)
(Ilyesfajta meglepetésekben, csodateremtésekben nagyon jó volt anyukám, ha ez nem társult volna a mindennapokban rengeteg türelmetlenséggel, üvöltözéssel, hirtelen eljáró kézzel, akkor kevesebb rossz emlékem lenne gyerekkoromból... Évi, tudom, nem vigasztal, de nálunk is visszatérő fenyegetés volt a „mész az intézetbe”, és egyszer nekem is összepakolt anyukám, igaz végül nem rakott ki. Úgy 8 éves koromig el is hittem, és bármit megígértem, csak hogy mégis otthon maradhassak. És én se mertem elmondani a rossz jegyeket – pedig jó tanuló voltam, alig akadt – és volt, hogy fakanállal kaptam érte, mikor kiderült. Hát ilyenek. Biztos van ennél sokkal rosszabb is, és tudom, hogy szeretett az anyukám, csak nehéz volt neki egyedül velünk, de azért én a gyerekeimmel nagyon sok mindent nem így szeretnék.)

Gondolom a játék lényege az lenne, hogy pozitív, vagy vicces történeteket szedjen össze az ember a gyerekkorából, nekem most sok nyomasztó is eszembe jut, semmi nagyon komoly, de nem az a felhőtlen viháncolós élménytömeg. Nem tudom kinek adjam tovább a fonalat, nem szeretnék darázsfészekbe nyúlni, biztos más is akad, akinek nem csak húdeszép emlékei vannak, vagy ha meg igen, akkor azért lehet fájó, mert esetleg már nem élnek a szülei... Azért elmondom, hogy kikre lennék kíváncsi, de mindenféle magyarázat nélkül ki lehet siklani a feladat elől, és ettől még nem fogom azt gondolni, hogy az illetőt vizes kötéllel verték gyerekkorában, sok oka lehet annak, ha valakinek nehéz az emlékezés. (Akár csak időhiány is. :-) ) Mindenesetre passzolom a labdát Orsinak, Ingridnek, ÁronyanyuBeának, Csigamamának, és Pocakos Macskának, és bárkinek, akinek van kedve írni a gyerekkoráról. (Nem linkelgetek, mert lusta vagyok, mindenki ki van linkelve oldalt. ;-) )

Játszósarok

Nem tudom más családokban hogy van ez, de nálunk Bori az alvásidőket leszámítva egész nap a nappaliban van, (vagy a konyhában, fürdőszobában, leginkább ott, ahol én) és igazából soha nem is gondoltuk komolyan, hogy ennek máshogy kéne lennie. Ehhez persze hozzátartozik, hogy a "hivatalos" gyerekszobája nem valami nagy, az ágya és a pelenkázó szekrénye mellett már elég minimális hely marad játszani. Azért néha fölmegyünk oda is, negyedórákra, de az a tér kevés Bori mozgékony természetének. (Így pedig, hogy végleg telezsúfoljuk, azaz két főre szabjuk, végképp szűkös lesz. Majd erről is beszámolok, de ott még folyamatban van az átalakítás.)

Szóval, mint mondtam, nincs is ezzel bajunk, de ahogy Borka egyre inkább meghódította magának a nappalit, és lassan már mindent beterítettek a játékai, melyeket jobb híján két műanyag ládában tartottunk itt lent, lassan elgondolkodtam, hogy valami más megoldás kéne.

''A" tervem, miszerint költözzünk egy hodálynagy házba, ahol egy táncteremnyi játszószobája lehet a gyermeknek, aránylag nehezen megvalósíthatónak tűnt, így maradt a "B" terv. :-)

Ez is remek terv, és némiképp kisebb anyagi- és energiaráfordítással megvalósíthattuk: kialakítottunk egy játszósarkot Borinak, amit igazán a magáénak érezhet. Vettünk neki egy kisasztalt két székkel - ez lassan mindenképp aktuálissá vált volna - valamint egy kis polcos szekrényt, amiben a játékait tárolhatja.

Bori meglepő módon, minden reményünket meghaladóan jól reagált erre a kis sarokra, na nem azt mondom, hogy most aztán csak a szőnyeg által kijelölt határok közt játszik, de tény, hogy rengeteget tevékenykedik ott, és ezáltal, ha nem is rohamosan, de némiképp csökkent az egy négyzetméterre eső játékok százalákos aránya a szoba egyéb területein - ami egy kicsit rendezettebb külsőt kölcsönöz a helyiségnek. :-) (A játszósaroknak egyetlen komoly szépséghibája, hogy kénytelenek voltunk a kellős közepére tenni a tévét, most nem kezdek magyarázkodni, hogy mi alig, és szinte sose, de egyébként tényleg ez az igazság, napközben meg pláne sosincs bekapcsolva, Bori tükörnek használja, és rendszeresen üdvözli benne a babát, vagyis visszacsillanó tükörképét. :-) )

Ennyi felvezetés után, íme néhány kép a Borka-kuckóról:

(Azért azt ugye nem kell mondanom, hogy aktív használat közben nem így néz ki... Ez a standby állapot. ;-) )

Egyébként erről a csajsziról beszélek itt ni, akinek még meg sem született a kistesója, de máris folyton picibabásat játszik, hencsereg a földön, és elképesztően huncut pofikat vág. :-) (Frappánsan beleszőttem ebbe a posztba ezt a két édes képet, igaz? :-D)

32 hetes pocakfotó, és helyzetjelentés

Így néz ki Hugibaba lakosztálya a mai napon. El se tudom képzelni, hogy hová fog még nőni, Borival ekkora hassal szerintem már szülni mentem, de persze lehet, hogy az emlékezetem csal.
Mázsálás eredménye 66 kg, ami az előző hónap óta 1 kg pluszt jelent, összesen pedig 5 kilót a kezdősúlyhoz képest. Ha a kezdősúly nem lett volna eleve több a kelleténél, (és nem 158 centi magas lennék) még örülhetnék is. Így viszont csak reménykedem, hogy majd, egyszer, valamikor még vissza tudok fogyni az igazi versenysúlyomra.

Múlt szerdán voltam a jól bevált, Borinál kipróbált, kedves szülésznőmnél egy megbeszélésen a kórházban (láttam 1 napos babákat, bibííí :-) ), csütörtökön meg az orvosomnál a szokásos vizsgálaton. Méhszáj továbbra is nyitva - nem meglepő, hát összecsukódni nemigen szokott - de most kevésbé volt aggodalmas az orvosom, mint az eddigiekben, persze most is sok-sok pihenést javasolt, és továbbra is szednem kell a gyógyszereket (MagneB6, Salbutamol), de hosszú hetek óta először, nem hangzott el a vizsgálaton a "koraszülés" szó, mint fenyegető lehetőség, ami mindenesetre megnyugtató. Most már csak 5 hetet kell kihúznia a bébinek, aztán felőlem akár jöhet is, már kifejlett csecsemőnek fog számítani. De azért ismerve Bori aprócska születési súlyát 40hét 3 napra (2800 g), azt mondom, hogy inkább maradjon még bent pár héttel tovább ez kicsilány is, hadd hízzon, legalább ugyanakkorára, mint a nővérkéje. (Sokkal nagyobbra nem kell, mert akkor meg nem bírom megszülni, legalábbis az orvosom már Borinál is mindig azt mondta, hogy én ne nagyon növesszek 3 kilónál nagyobb gyereket, mert az az én esetemben elég nyilvánvaló téraránytalanság lenne, és könnyen lehet, hogy császár lenne a vége. De ez csak amolyan jósolgatás ám, anyukámnak is mindig ezt mondta - ugyanez a doki, ugyanis én is, és a testvéreim is ennél az orvosnál születtünk - aztán minden különösebb gond nélkül megszülte a 3400 grammos öcsémet is. )

Ami a saját érzéseimet illeti, én nagyon bizakodó és optimista vagyok, szerintem most már nem lesz semmi baj, bent marad ez a baba addig, amíg kell, igyekszem sokat pihenni. A szülést mondjuk bevállalhatná helyettem valaki ( Nos, valaki??? De a gyereket kérem ám utána!!! ), de valahogy csak túlélem azt is.
Az kicsit elszomorított, hogy a kórház híres-neves, kacsalábon forgó alternatív szobájába nekem nincs nagy esélyem bejutni, mert a streptococcus-pozitivitásom miatt a szülés során kétszer is anitbiotikumot kell kapnom vénásan, és ez csak és kizárólag a normál szülőszobában valósítható meg. Hogy miért nem lehet egy infúziósállványt betolni az alternatív szobába, azt ne kérdezze senki - én sem tudom. Illetve de: ez a kórházi protokoll. :-P

Vicces, hogy bár a szülésznőm állítólag lelkes híve az alternatív szobának, mégis ő volt az, aki azonnal lelombozott, hogy az én esetemben szó sem lehet róla, míg az orvosom, bár úgy kezdte válaszát ezirányú érdeklődésemre, hogy:
- Nézze, megmondom magának őszintén, én rühellem azt a szobát... :-D -na ennek ellenére ő mégis oda lyukadt ki végül, hogy akár szülhetek is ott, ha nagyon akarok. Például határozottan ajánlgatta a kádban-vajúdás lehetőségét, ami csak ott megvalósítható.
Egyébként nem azért utálja, mert gonosz, és begyöpösödött, én is megértettem az érveit, azt mondta, szeretné, ha jobban felszerelt lenne, vagy ha szülés után mindig lenne egy szabad szoba klasszikus, lábtartós szülőággyal, "rendbetenni" az anyukát. Azt nehezményezte ugyanis, hogy a franciaágy előtt guggolva egy kissámlin, nem a legkényelmesebb összevarrni, vagy akár csak kitisztogatni egy anyát... Én végülis megértem. Bár megjegyzem, szülni sem a legkényelmesebb egy keskeny kis szülőágyon, igaz emlékeim szerint ez ott és akkor nem nagyon szokta zavarni az embert. Vagy mondjuk úgy, hogy nem ez szokta zavarni leginkább. :-D

Mindenesetre, bárhol is fogok szülni, a kórházi csomagomat szép lassan elkezdem összeállítani... Juj, ezt már Borinál is olyan ijesztően véglegesnek éreztem...ha elkészül, akkor már semmi akadálya nincs, hogy szüljek. Jaj.
Bár nem ártana, ha a baba holmijai is szép rendben sorakoznának, mire ő megérkezik. A lányok szobáját épp a hétvégén kezdtük el átalakítani, ha elkészül, majd mutatok képet, egyelőre csak egy nagylányos gyerekágy került be Borinak, amivel persze még össze kell barátkoznia, egyelőre csak mesehallgatásra használjuk, úgy érzem hosszú idő kell még neki ahhoz, hogy hajlandó legyen aludni is benne.
De nem szorít az idő, tényleg csak azért tettük be már most az ágyat, hogy ismerkedjen vele, hiszen az első hónapokban Hugi is a mi szobánkban, mellettem fogja tölteni az éjszakákat egy mózeskosárban - esetleg egy bölcsőben. Úgyhogy, ha Borinak úgy tartja kedve, még akár fél évig is alhat a régi kis rácsos ágyában. Ebben semmiféle kényszer nem lesz, erre nagyon figyelek, nem kell attól minden áron nagylánnyá válnia, hogy születik egy kistesója, ha nem születne, még jó 1 évig eszem ágában sem lenne kipaterolni őt a rácsoságyból. Szükségünk lenne még egy ruhásszekrényre is, bőszen keresem a megfelelőt, ha bárki tud jó áron világos színű(fenyő, esetleg bükk) gyerekszekrényt, az ne habozzon, szóljon nekem!!!

Ezen kívül arról tudok még beszámolni, hogy fáradtnak, nagynak, szélesnek, és lomhának érzem magam, néha vannak kimondottan kellemetlen fájásaim, olyan jóslószerűek, amire azt mondta a dokim, hogy nem jó, hogy vannak, de azért nem fogok rögtön megszülni tőlük, ha rendszeresednének, be kell menni a kórházba, és jól megállítják a gyereket. De erre nem fog sor kerülni, mert nincs hozzá kedvem. :-)

Egyébként pedig várjuk őt nagyon... azt hiszem ez a leglényegesebb. :-)

Borka üzenetei barátainak

Borka ezúttal a blogon keresztül szeretné ápolni baráti kapcsolatait, én pedig rendes anyukához illően segítek neki ebben.

Először is Szonjának szeretne küldeni két képet, amin az ő Heidi babájának tesójával, Esztivel látható. (Hehe...hogy Borika valójában milyen mértékben volt együttműködő ez ügyben, az abból sejthető, hogy 5 képből egyen sem sikerült rávennem, hogy a kamerába nézzen, de hát itt úgyis a baba a lényeg, akit valóban nagyon szeret, itt éppen egészségtudatos anyukaként C-vitaminnal tömi őt. :-) )




Ezen kívül pedig Áron barátjának (és mindenkinek, aki szereti :-) ) szeretné elküldeni kedvenc mozdonyos versét a Friss tinta című versgyűjteményből. Ezen szokott ő hatalmasakat kacagni, és nem szeretné, hogy Áron kimaradjon ebből az élményből, így hát tisztelettel javasolja Bea néninek, Áron anyukájának, hogy gyakran olvassa föl ritmusosan csühögve ezt a versikét kisfiának. :-)

Szabó T. Anna

Vörös mozdony

Sz-te, sz-te, sz-te-ne-te!

Szisszen a gőze, prüsszen a füstje!

Szénszagú, hűvös kőalagútból

kirobog a napra, színesedik újból.

Sz-te-sz-te-sz-te-ne-te!

Lassan fordul kereke.

Hengerkémény! Forró orra

félig-meddig rombusz-forma!

Suhannak a tört terek:

Háromszögek, négyzetek.

Sz-te-sz, sz-te-sz,

máris gyorsul, füttyent: fűűű!

Vörös körök, sárga körök,

hengert rajzolsz: füst

hömpölyög.

Végezetül hadd biggyesszek ide még két aranyos képet Borikáról, ezeket már csak én, úgy magánszorgalomból, az ő szerénysége nem engedné, hogy csinosságával kérkedjen. :-) Én viszont, a büszke és elfogult anyuka, megjegyzem, hogy szerintem nagyon bájos és kedves ezeken a képeken. :-))) (A képek egy bonyolult koreográfia bemutatása közben készültek, Borka egyik rögtönzött táncbemutatója közben. :-) )

Közérdekű (2)

Egy petíciót szeretnék mindenki figyelmébe ajánlani. (link a bejegyzés végén)

Az új költségvetési törvényjavaslat megvalósulása esetén az egész hazai korai fejlesztés lehetetlen helyzetbe kerülne, mivel az eddig sem túl magas állami támogatásukat olyan mértékben tervezik csökkenteni, hogy az gyakorlatilag a korai fejlesztő intézmények teljes ellehetetlenülését vonná maga után.

Talán van, aki a korai fejlesztést csak afféle szabadidős elfoglaltságnak képzeli, olyan gyerekek számára, akikkel "máshol úgyse foglalkoznának", de ez nagyon nem így van. Korai fejlesztéssel egy-egy fogyatékot akár teljes mértékben fel lehet számolni, de mindegyikre nagyon kedvező hatással van, azok a fogyatékos gyerekek, akik megkapják ezt a fejlesztést, később sokkal nagyobb eredményeket tudnak elérni az életben, másként fogalmazva, sokkal "hasznosabb tagjai" lesznek a társadalomnak, tehát ha minden érzelemtől, és moráltól elvonatkoztatunk, még akkor sem nevezhető ésszerű, vagy jogos döntésnek ez az intézkedés.

Köszönöm ha aláírjátok , szerintem ez egy olyan ügy, ami mellé érdemes kiállni.

Közérdekű (1)

Babahordozó hét

Még nem tudom, hogy én el tudok-e menni valamelyik programra, bár közel van hozzánk, úgyhogy szeretnék, majd meglátom hogy leszek jövő héten. De mindenkinek ajánlom, szerintem nagyon jó programok lesznek!!!

2008. november 12. és 18. között a világ számos országában rendezik meg a Nemzetközi Babahordozó Hetet. A MAMAMI internetes közössége színes programsorozattal csatlakozik a kezdeményezéshez.

A hordozás a kisbaba és kisgyerek szállításának praktikus módja, sokaknak életformájává is vált. Megkönnyíti a babára való ráhangolódást, erősíti a kötődést, felébreszti az ösztönöket. Ez az örömteli közelség kielégíti a gyermek elemi igényét, hogy változatos ingerek érjék a szülő testének védelmében. Az anyának szabad a két keze, végezheti napi teendőit, és közben a babának sem kell lemondania a testközelségről. A jól megválasztott, helyesen használt hordozóeszköz harmóniában van a kisbaba anatómiai adottságaival. A szülővel való együttmozgás segíti a csecsemő egyensúlyérzékének és mozgásának fejlődését.

A Babahordozó Hét magyar szervezői sokat köszönhetnek a hordozásnak, ezért élményszerűen szeretnék megmutatni, hogy:
1. a hordozás mennyire megkönnyíti az életet,
2. mennyi örömöt lel a testközelségben baba és szülő egyaránt,
3. milyen szabadság rejlik a babázás hónapjaiban,
4. nem csak az anyák hordoznak,
5. a hordozókendőn kívül is vannak szemgyönyörködtető, könnyen megköthető, egyszerű, akár otthon is elkészíthető hordozóeszközök!

Ma már Magyarországon is a babakelengye része a hordozókendő, de sokan nem tudják, hogyan kössék meg. A színes programsorozat mellett a Babahordozó Hét minden napján hordozóbemutatóval és hordozós tanácsadással segítik őket gyakorlott szakértők.

A Babahordozó Hét civil, nonprofit kezdeményezés. A rendezvények helyszíne (a kerekasztal kivételével) a budapesti Tranzit Art Café (a Kosztolányi Dezső térnél, az Ulászló-Bukarest utca sarkán), amely füstmentes és gyermekbarát: pelenkázóhelyiség van, és játszósarok is várja a kicsiket. Rendezvényeink ingyenesek.

MMR-ről és egyéb oltásokról – avagy egy nehéz nap Borka életében (rém hosszú bejegyzés...)

Ha Bori már tudna folyékonyan beszélni, és valaki megkérdezné őt erről, hát szegénykém valószínűleg azt mondaná, hogy a tegnapi napot köszöni szépen, inkább kihagyta volna.

Délelőtt a szülésznőmnél voltam megbeszélésen a kórházban. Hogy időben odaérjek, föl kellett ébresztenem Borit 1 óra alvás után délelőtt 10-kor, hogy átvihessem őt a nagyszüleihez, akik vigyáztak rá ez idő alatt.
Épphogy csak hazaértem, és már indultunk is oltásra. Szegény már nagyon fél az orvosi rendelőben, mivel már emlékszik a régebbi oltásokra, így már megmérni sem engedte magát, keservesen sírt, és kapaszkodott belém.
Az oltáson végképp megsértődött, szegény úgy sírt, hogy már levegőért kapkodott, viszont mindössze pár másodpercig, aztán azonnal abbahagyta, és fél perc múlva már vidáman mosolygott rám.

Ekkor már mindketten azt hittük, hogy vége van a megpróbáltatásoknak a mai napra, Nagypapa autóval hazaröpített minket, Bori pedig azonnal ment aludni, és én is lepihentem.
Tehát már épp megnyugodtunk mindketten, amikor is... hatalmas kalapálásra ébredtünk, a fölöttünk lévő lakásból jöttek a hangok. Én csak bosszús voltam, Bori viszont halálra rémült: úgy ébredt, hogy szabályosan remegett az ágyban ülve, és percekig alig tudtam megnyugtatni. Kicsit több mint 1 óra alvás után kapta ezt az otromba ébresztést. Igazából még csak dühös sem lehetek a szomszédra, hiszen hétköznap délután 4-kor kalapálni azért nem halálos vétség. Csak nekünk most nagyon rosszul jött.

A délután további részét békésen töltöttük, úgy tűnt, végül mégis szépen végződik a nap.
Lefektettük Borkát, és amint azt már előre elterveztük, elindultunk abba a bizonyos svéd lakberendezési áruházba, gyerekbútorokat venni, a kisasszonyt pedig nagymamája gondjaira bíztuk. Már rengetegszer voltunk így este vásárolni, ez bevett gyakorlat nálunk, és ilyen alkalmakkor Bori és a nagymama még soha nem is találkoztak egymással, ugyanis Borka minden ilyen alkalmat végigaludt. Nem így a tegnapit... Negyed 11-kor arra értünk haza, hogy keservesen sír a nagyija karjaiban, és minket emleget, mint kiderült, nem is aludt semennyit, indulásunk után pár perccel fölébredt, és azóta folyamatosan bánatoskodott. :-(
Nagyon sajnáltam, hogy egy ilyen nap után még az estéje is ilyen pocsékul alakult, ha tudom, semmiképp nem megyünk el. (És ha tudom, hogy ez van, természetesen hazajövünk, csak hát nem tudtunk róla, amíg haza nem értünk...) Megpuszilgattuk, és fél 11-kor végül elaludt, amiből mi naiv szülők arra következtettünk, hogy most aztán reggel minimum fél 9-ig fogja húzni a lóbőrt, de nem volt szó ilyesmiről, 7 előtt fújta az ébresztőt ma is.
Arról most nem is írok hosszabban, hogy én mennyire fáradtam ki a tegnapi naptól, maradjunk annyiban, hogy nem kicsit...

Ennyit tehát Bori ramaty napjáról, remélem hamar kiheveri. A továbbiakban még magáról az MMR oltásról szeretnék ejteni pár szót. Nem vagyok hozzáértő, még csak természettudományos érdeklődésű sem, én tényleg csak mint érdeklődő anya próbáltam utánajárni, hogy mégis mit fecskendeztetek a gyerekembe – nem mintha bármiféle döntési helyzetben lennék arról, hogy döfjék-e vagy sem... kötelező oltásról lévén szó.

Az ÁNTSZ hivatalos oldalán bárki alapszinten tájékozódhat a kötelező védőoltásokról, így erről is, a betegségekről, amik ellen védenek, a szövődményekről, röviden, velősen. Boldog az az ember, aki ennyivel megelégszik, hiszen itt rövidre zárják a témát, fel sem merül, hogy egy oltás komolyan káros is lehet. Ez tehát a hivatalos álláspont.
Nem kell azonban nagyon meszire menni, hogy az ember olyan rémisztő információkba ütközzön ezzel az oltással kapcsolatban, amiket elolvasva komoly aggályai támadhatnak.Autizmust, és egyéb szörnyű betegségeket hoznak összefüggésbe az MMR oltással.(Vigyázat ez egy meglehetősen szélsőséges, és elég keményen a beijesztésre játszó információhalmaz - szerintem. De azért érdemes elolvasni, mert nyilván van valóságalapja, csak ez meg kizárólag a negatívumokat sorolja föl az oltással kapcsolatban.)

Nemrégiben keringett a babablogokon is egy cikk erről, sok anyuka olvasta szerintem, nekem őszintén szólva az a véleményem róla, hogy épp olyan mértékben ferdíti a valóságot, mint a minden szövődményt elkendőző hivatalos álláspont, én nem szeretem az ilyen szélsőséges, amerikaiaknak való összeesküvés-elméleteket. (A férfi, aki régebben minden oltás kutatásánál segédkezett, de ma már mindet károsnak tartja... Háááát... Nekem utoljára a bibliában voltak hitelesek az ilyen pálfordulások, de itt inkább pénzről van szó, nem annyira hitről... )
Ez persze csak egy vélemény, bár a belinkelt oldalt végigolvasva már sokkal színesebb képet kaphatunk a témában.

Túlzás nélkül állíthatom, hogy elég alaposan elmélyültem ebben a témában, több cikket is elolvastam erről a védőoltásról, mellette és ellene szólókat egyaránt.
Több linket is tudok javasolni az érdeklődöknek, röviden összefoglalva pedig el tudom mondani a saját véleményemet, ami mindezekből nekem lecsapódott.

Egészen biztos vagyok benne, hogy az átlagos magyar állampolgár nem kap elegendő információt a kötelező (és választható) védőoltásokról, illetve, hogy az a tájékoztatás, amit megkap, teljesen egyoldalú, és csak az oltáspárti, hivatalos véleményt tükrözi. Valamint arról is meggyőztek az olvasmányaim, hogy naivitás azt hinni, hogy az elterjedt oltási rend (akár hazánkban, akár máshol) kizárólag orvosi és járványügyi megfontolások alapján alakult volna úgy ahogy, kőkemény üzlet, lobbi áll a háttérben, amiről valós információkat mi szülők nemigen kaphatunk. Nincs is ezzel olyan nagy baj, a gyógyszeriparról mindenki tudja, hogy hatalmas pénzek vannak benne, de például ezt tőlünk nyugatabbra nem is titkolják az emberek előtt, nem próbálják tisztán egészségügyi kérdésnek beállítani az oltások terjesztését.

Ahogy Hajdu Ráfis Gábor, a Nyitott Kapu közhasznú Alapítvány elnöke nyilatkozott:
„Nyugaton evidencia az is, hogy a védőoltás egy hatalmas üzlet, amivel nincs semmi baj, de a pénz és a hozzá fűződő politikai hatalom információ és döntéstorzító hatását mindenki ismeri. Így ezért sem fogadható el a fejlettebb etikai, morális és jogi színvonalon működő nyugati egészségügy számára, hogy kényszert alkalmazzon egy olyan ügyben, aminek tálalásába és döntés mechanizmusába mindenképpen belekeveredik valami, aminek semmi köze, sem az emberek egészségéhez, sem a gyógyításukhoz...”

Itt olvasható ez az interjú vele, és mellette még két másik szakértőt is megszólaltatnak, egyikük kimondottan oltáspárti, így több álláspontot is megismerhetünk a témában, nekem ez a cikk tetszett leginkább, épp ezért. Ami miatt a fent említett H.R.G. gondolkodása számomra szimpatikus, az az, hogy ő nem kimondottan az oltások ellen szól, hanem a mai magyaroroszági oltási rend ellen. Én is ésszerűbbnek, és demokratikusabbnak tartanám a nálunk bevett kötelező oltási rend helyett mondjuk a vegyes oltási rend bevezetését. Bizonyos halálos kimenetelű betegségek ellen akkor is kötelező lenne az oltás, de a többinek a beadatása a szülő saját döntéskörébe tartozna.

Jogos az ellenérv, hogy sajnos nem mindenki döntene felelősséggel ez ügyben, és így az amúgy is rossz szociális és higiénés körülmények között élő gyerekek járványügyi veszélyeztetettsége komolyan nőne. Szerintem azonban erre is van megoldás (nem egy hihetetlenül újszerű ötlet, már többen több helyen javasolták): Ne az oltás beadását kelljen kérnie a szülőnek, hanem a lemondást kössék egy olyan, aránylag hosszasabb, bonyolultabb adminisztratív folyamathoz, amit tényleg csak az csinálna végig, akinek szívügye, tudatos elhatározása, hogy gyermeke NE kapja meg az adott oltást. A többieknek járjon automatikusan, viccből senki nem fog végigjárni egy hivatali procedúrát.

Ez azért már jelentős különbség lenne ahhoz képest hogy most elméletileg börtön jár annak a szülőnek, aki megtagadja gyermeke beoltatását. Természetesen a vegyes oltási rendben is lennének olyan oltások, amiket kivétel nélkül mindenkinek be kéne adatni, de azokban az országokban, ahol ez így működik, jóval kevesebb ilyen kötelező oltás van, mint nálunk.
Azt az érvet meg soha nem értettem, hogy a beoltatlan gyerek veszélyezteti a többieket. Hát nem épp arra jó az oltás, hogy megóvjon járvány idején is a betegségtől? Akkor miért kéne félteni egy-egy oltatlan gyerektől az én beoltott gyerekemet? Vagy akkor nem is olyan jók az oltások, nem nyújtanak valós védettséget? Nem tudom, mint mondtam, nem értek hozzá, nem vagyok szakember, csak bennem ezek a kérdések merülnek fel az efféle hőbörgéseket hallva...

Az MMR oltás konkrétan a morbilli(kanyaró), mumpsz, rubeola(rózsahímlő) ellen véd, a kanyaró a legsúlyosabb, a másik két betegség ellen még az én gyerekkoromban nem is oltottak, én pl. voltam mumpszos is, rubeolás is. Amivel egyáltalán nem azt akarom mondani, hogy ebből is látszik, hogy túl lehet élni, hiszen én is tudom, hogy mindkét betegségnek lehetnek súlyos szövődményei. De kötelezővé nem feltétlenül tenném az ellenük való oltást, vagy legalábbis nem ebben a formában. Például biztosan sok szülő lenne, aki a háromból egy, vagy két betegség ellen beoltatná a gyerekét, ha külön-külön oltás is lenne ezekre a betegségekre, de nem egyszerre a három ellen. Ám ma Magyarországon nincs erre lehetőség (külföldön igen).

Azt a tényt sem szokták nagydobra verni, hogy az oltást egy higanytartalmú szerrel, a thimerosal-lal konzerválják, mely ugyan nyilvánvalóan jóval az egészségügyi határérték alatt tartalmaz higanyt, én mégsem gondolom, hogy mellékes információ lenne, nem hiszem, hogy sokakat tölt el boldogsággal, hogy ezt az oltással közvetlenül adagolják a gyermekük szervezetébe.

Egy rugalmasabb oltási rendszerben bármelyik szülő dönthetne úgy, hogy bizonyos oltásokat a most szokásosnál jóval később adat be a gyermekének, főleg mivel az sem mellékes körülmény, hogy a gyermek jár-e már közösségbe, vagy sem. Egy közösségbe nem járó gyerek szervezetét nem biztos, hogy elengedhetetlenül fontos ilyen komoly vegyszerekkel megterhelni, hiszen jóval kisebb az esélye, hogy elkapjon bármilyen fertőző betegséget.

Semmiképp nem nevezném magamat oltásellenesnek, látható, hogy mindezen kétségeim ellenére tegnap, tehát menetrend szerint, 15 hónapos korában elvittem Borit az MMR oltásra, de egy másik rendszerben máshogy döntöttem volna. (Később, és külön-külön oltattam volna.) Nem lelkes meggyőződésből oltattam be tehát, hanem mert törvénytisztelő alkat vagyok, nem én leszek az, aki tűzön-vízen át harcol a hatóságokkal, hogy kibújhasson ez alól az oltás alól, de nem volt jó érzés odacipelni a gyerekemet egy olyan oltásra, amiről az előnyei mellett igen sok hátrányt is fel tudnék sorolni. (Ha mást nem, azt még a legszkeptikusabbaknak is el kell ismerni, hogy egy igen erős, lórúgás-szerű oltásról van szó, hiszen gyengített, de valódi vírusokat kap vele a gyerek. Mert ez tény, nem vita kérdése, mint a többi.)

Az általam megismert információk alapján én csupán arra jutottam, hogy egy sokkal, de sokkal széleslátókörűbb, kevésbé egyoldalú tájékoztatás engem - és szerintem sok más szülőt is - nyugodtabbá tenne. A hivatalos orvosi "tájékoztatás" mindent elkendőző magatartása bennem csak azt az érzést erősíti, hogy én itt csúnyán „meg vagyok vezetve”. Az ellenkező oldalon meg szintén komoly túlkapásokat lehet néha olvasni, nem ördögtől való minden oltás, ezt sem gondolom. De jó lenne például egy olyan tájékoztató füzetke, ami valós információkat nyújtana, és egyik „párt” érdekeit sem szolgálná, csak a szülők tisztánlátását, hogy mindenki maga dönthessen felelősen ebben a kérdésben. Ehhez természetesen az oltási rendet is meg kéne változtatni... Utópia?

.

Két szülő szíve ma megszakadt. Nincsenek szavak arra, amit most ők érezhetnek.

Nyugodj békében, kicsi fiú. Úgy küzdöttél, mint a legnagyobbak, nevedhez illően, kis buzogányos harcos... Most már megpihenhetsz... :-((((((((((((

Őszi séta

Bevallom, alaposan kirúgtam ma a hámból: kerek 1 órát sétáltam a családommal. :-P Vad, mi?
Afféle fekvésre ítélt terheseknek való, ereszdelahajam buli. :-)

A séta egyébként még így is csak azért nyúlt ilyen hosszúra, mert Borika már indulásnál egyértelművé tette, hogy ő aztán nem fog holmi babakocsiban ücsörögni, mint valami kisbaba, hanem nagylányosan, lezseren, a saját lábán kíván jönni. Beleegyeztünk. Mert ilyen jófej, liberális szülők vagyunk. :-) Meg mert büszkék vagyunk a járási tudományára, és a lelkesedésére, amivel a hosszú utakat rója.
Saját mércéjével mérve kimondottan hosszú távot tett meg így gyalog, a Papa kezébe kapaszkodva. Még mikor elfáradt, akkor sem akart beülni a babakocsiba, sírva ellenkezett, de a gonosz szülei begyömöszölték, mert már esett-kelt a fáradságtól. Azért a kocsiban is élvezte a séta további részét a kishölgy, ártatlan kiskutyákat ijesztgetett bősz vava felkiáltásokkal, és ezzel szintén ártatlan járókelőket mosolyogtatott meg. :-)

Bezártsági szindrómámat mi sem bizonyítja ékesebben, mint hogy még egy ilyen aprócska útra is égetően fontosnak éreztem elvinni a fényképezőgépet, hogy mindent az utolsó mozzanatig dokumentálhassak. A végeredmény azért nem lett rossz szerintem. :-) (Köszönhetően a díszleteseknek, és a kiváló statisztáknak. ;-) )

---

Volt emberek.

Ha nincsenek is, vannak még. Csodák.

Nem téve semmit, nem akarva semmit,

hatnak tovább.

/Kosztolányi Dezső: Halottak/