2007. november 23., péntek

Bori 4 hónapos

Hihetetlen, hogy már ilyen nagylány! :-)



Tényleg nagy: 5550 gramm, most nem tudom hány centi, de majd a legközelebbi orvosi vizsgálaton megméretem a hosszát. Valahol 62 és 68 centi közt lehet, gondolom, mert ilyen méretű ruhákat hord.

Tud forogni, valójában mindkét irányba, hiszen már láttam tőle mindegyik forgást többször is, de most már hetek óta csak hátról hasra hajlandó fordulni, hason fekve csak nyög és erőlködik, de még nem megfelelő a technikája, úgyhogy nem igazán megy neki a hátra fordulás. Persze ettől csomószor begurul... Épp ezért mostanában gyakrabban ültetem pár percre az autósülésbe, azt nagyon élvezi.

Megtette a kezdő lépéseket az ülés felé. (Ez szép kis képzavar. :-) ) Van ugye a kis mutatványa, az ölünkben felhúzódzkodás ülésbe, de nem csak erre gondolok, hanem arra is, hogy a hasra fordulás közben sokszor előfordul, hogy félkarral majdnem ülésbe kinyomja magát.

Tud nevetni. Még nem hosszasan, gurgulázva, inkább csak olyan kis göcögéseket kell elképzelni, mindenesetre nagyon édes. Különböző játékokkal lehet belőle előcsalogatni az öröm hangjait, úgymint levegőben lengetés, kukucskálás, lábon höcögtetés.

Sokat dumál, de nem mondanám, hogy kimondottan artikulált szavakat mond, inkább valami magánhangzóáradatot, néhol egy-egy mássalhangzóval. Néha csak benyög egy-egy szótagot, de gyakoribb, hogy hatalmas beleéléssel nekiáll magyarázni, akár percekig is nyomja. (heöeöaoabu abuhőhő eőőő búúúú)

Szintén nagy tudománya, hogy egyre ügyesebben fog. Tudatosan, precízen, látszik, ahogy kinéz magának egy tárgyat, és indítja felé a kezét, csippenti az ujjait... És persze mindent azonnal a szájához emel.
Lehetséges, hogy megkezdődött nála a fogzás, legalábbis az előkészületei, mivel folyamatosan csorog a nyála, és állandóan a szájában matat.

Szerintem kimondottan muzikális, nekem úgy tűnik, hogy szereti a zenét, meg ha éneklek neki. Ezektől majdnem mindig megnyugszik, és ha vége lesz egy dalnak, amit hallgatunk, hangosan reklamál a folytatásért, de ha újból felcsendül a zene, el is hallgat.

Szóval ilyen a mi 4 hónapos Borink... Persze akár órákig is tudnék írni róla, de most ezek tűntek a legfontosabbnak.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Énekes lesz, vagy zenész meglátjátok...esetleg balettművész...vagy ügyvéd...vagy talán építész...majd meglátjuk :))