Na, magyarázok, ha esetleg valaki nem értené rögtön, hogy miről is beszélek.
Beli Buba a neve annak a hordozó iskolának, ahol az elmúlt hetekben , megtanultam profin használni a hordozókendőmet. Az LLL meg ugye a La Leche Liga, vagyis az anyatejes táplálást segítő szervezet.
Hogy hogy jön össze a kettő? Hát csak úgy, hogy a hordozósuliban ismerkedtem meg azzal a szoptatási tanácsadó anyukával, aki aztán nagyon kedves és hasznos tanácsokkal látott el, Bori anyatejes táplálására vonatkozóan.
De szép sorjában:
Az interneten találtam rá erre a bizonyos hordozó tanfolyamra, és rögtön elhatároztam, hogy elmegyek rá Borival, mert mindig éreztem, hogy túl lazán kötöm meg a kendőt, épp ezért utcára nem is mertem menni vele, csak itthon hurcolgattam Borit.
A tanfolyam két alkalomból állt, az elsőn megtanultuk a kötési módokat, a másodikon pedig megbeszéltük a tapasztalatainkat. Mint kiderült, a négyhónaposnál idősebb babák számára már ideálisabb a háton, illetve csípőn hordozás, így mi azon a tanfolyamon vettünk részt, ahol ezeket a hordozási típusokat tanították.
Vettem egy új kendőt is, mert a régi bizonyos kötésekhez túl rövidnek bizonyult. Így a szép kék kendőnk mellett, most már egy egészen különleges, lila csillagos darabunk is van.
A tanfolyamot egy Ónódi Ági nevű kétgyerekes anyuka tartotta, nagyon ügyesen, és hatékonyan tanítja meg a fő fogásokat. Mivel kevesen voltunk – csak 4 baba-mama páros – ezért mindenkire jutott ideje, az összes hibát rögtön tudta javítani.
Számunkra sok nagyon kellemes eredménye volt ennek a kis tanfolyamnak. Egyrészt nagyon megkönnyítette az életünket, hogy itthon is bármikor a hátamra csaphatom Borkát a kendőben, és így békésen süthetek, mosogathatok, ő pedig ahelyett, hogy sírdogálna, békésen nézelődik hozzám bújva. Ha álmosodik délután, csak beültetem a kendőbe, és máris abbahagyja a nyüszit, megnyugszik. Ha elalszik a kendőben, le tudom tenni úgy kendőstül, hogy ne ébredjen föl.
Szóval zenghetném elég sokáig a kendő dicséretét, a lényeg, hogy hasznos darab. (Mondjuk én azért biztos nem fogom egész nap ebben hurcibálni, ahogy állítólag Ági teszi a saját gyerekével, de én úgy gondolom Bori ezt nem is igényli. Neki ez csak egy kis menedék, ha már megfáradt a sok játékban, mocorgásban.)
De mindezeken túl még egy szoptatási tanácsadót is megismerhettünk itt, ahogy említettem(Schneiderné Diószegi Eszter a neve), és bár Bori most már gyümölcsöt és tejpépet is eszik, azért jót tett a nekünk, hogy találkoztunk vele, nagyon kedves és segítőkész, így azt például máris tudom, hogy kihez forduljak ha majd Borika leendő testvérével is szopis gondok adódnának, illetve, ami a legfontosabb, a segítségével most már pontosan látom, hogy mit kellett volna másképp csinálni Borival szopi terén.
Kaptunk tőle kölcsön egy szürreális nevű „szoptanít” szerkentyűt, ami voltaképpen egy kulacs két nagyon vékony csővel, amik közül az egyiket rá kell tapasztani egy speciális tapasszal a mellre, a tápot a kulacsba kell tölteni, a mellet a csővel együtt veszi a szájába a gyerek, így egyrészt sikerélményt jelent neki a szopi, hiszen bőségesen kap kaját, másrészt viszont a mellet is több stimulálás éri, aminek hatására több tej termelődik.
Az elmélet egyszerűen briliáns, csak éppen a megvalósítás nem igazán egyszerű. Legalábbis nekünk. Bori hisztizett tőle, letépte a tapaszt rólam, zavarta cső, öklendezett tőle, és amúgy is elkeseredetten követelte a jól megszokott kis cumisüvegét, vagy legalábbis a mellemet csövek nélkül.
Ráadásul a próbálkozás napjai alatt Borika megszűnt gyarapodni, nem kis aggodalmamra. Az éjszakáink horrorba fordultak, kétóránkénti keléssel. Végül a gyerekorvos meg azt mondta, hogy ne hülyéskedjek már (mondjuk szerintem hülyeségnek azért nem hülyeség, csak lehet, hogy már elkéstünk vele), hanem adjak szépen zöldséget, gyümölcsöt Borinak a szopit meg redukáljam napi két alkalomra.
Na, végül valahol az arany középúton találtuk meg a megoldást, Szóval felhagytunk a szoptanítos próbálkozással, és valóban megkínáltuk Borit reszelt almával, meg rizspéppel, amiket hatalmas lelkesedéssel fogad, ellenben eszem ágában sincs redukálni a szoptatások számát, hanem továbbra is mindig anyatej az első fogás, és csak ezután következnek egyéb finomságok.
És éjszaka továbbra is csak szopi van, bár nagy bánatunkra Borka mindentől függetlenül továbbra is két-három óránként megébred. Már nem vagyok benne igazán biztos, hogy az éhség ébreszti fel, így fontolgatjuk hogy „drasztikus” módszerekhez folyamodunk és Laci fogja teáztatni egy-két éjjelen át, hátha így elmegy a kedve az éjjeli műsortól. (Fúj, gonosz szülők!)
Végezetül egy-két kép:
Beli Buba a neve annak a hordozó iskolának, ahol az elmúlt hetekben , megtanultam profin használni a hordozókendőmet. Az LLL meg ugye a La Leche Liga, vagyis az anyatejes táplálást segítő szervezet.
Hogy hogy jön össze a kettő? Hát csak úgy, hogy a hordozósuliban ismerkedtem meg azzal a szoptatási tanácsadó anyukával, aki aztán nagyon kedves és hasznos tanácsokkal látott el, Bori anyatejes táplálására vonatkozóan.
De szép sorjában:
Az interneten találtam rá erre a bizonyos hordozó tanfolyamra, és rögtön elhatároztam, hogy elmegyek rá Borival, mert mindig éreztem, hogy túl lazán kötöm meg a kendőt, épp ezért utcára nem is mertem menni vele, csak itthon hurcolgattam Borit.
A tanfolyam két alkalomból állt, az elsőn megtanultuk a kötési módokat, a másodikon pedig megbeszéltük a tapasztalatainkat. Mint kiderült, a négyhónaposnál idősebb babák számára már ideálisabb a háton, illetve csípőn hordozás, így mi azon a tanfolyamon vettünk részt, ahol ezeket a hordozási típusokat tanították.
Vettem egy új kendőt is, mert a régi bizonyos kötésekhez túl rövidnek bizonyult. Így a szép kék kendőnk mellett, most már egy egészen különleges, lila csillagos darabunk is van.
A tanfolyamot egy Ónódi Ági nevű kétgyerekes anyuka tartotta, nagyon ügyesen, és hatékonyan tanítja meg a fő fogásokat. Mivel kevesen voltunk – csak 4 baba-mama páros – ezért mindenkire jutott ideje, az összes hibát rögtön tudta javítani.
Számunkra sok nagyon kellemes eredménye volt ennek a kis tanfolyamnak. Egyrészt nagyon megkönnyítette az életünket, hogy itthon is bármikor a hátamra csaphatom Borkát a kendőben, és így békésen süthetek, mosogathatok, ő pedig ahelyett, hogy sírdogálna, békésen nézelődik hozzám bújva. Ha álmosodik délután, csak beültetem a kendőbe, és máris abbahagyja a nyüszit, megnyugszik. Ha elalszik a kendőben, le tudom tenni úgy kendőstül, hogy ne ébredjen föl.
Szóval zenghetném elég sokáig a kendő dicséretét, a lényeg, hogy hasznos darab. (Mondjuk én azért biztos nem fogom egész nap ebben hurcibálni, ahogy állítólag Ági teszi a saját gyerekével, de én úgy gondolom Bori ezt nem is igényli. Neki ez csak egy kis menedék, ha már megfáradt a sok játékban, mocorgásban.)
De mindezeken túl még egy szoptatási tanácsadót is megismerhettünk itt, ahogy említettem(Schneiderné Diószegi Eszter a neve), és bár Bori most már gyümölcsöt és tejpépet is eszik, azért jót tett a nekünk, hogy találkoztunk vele, nagyon kedves és segítőkész, így azt például máris tudom, hogy kihez forduljak ha majd Borika leendő testvérével is szopis gondok adódnának, illetve, ami a legfontosabb, a segítségével most már pontosan látom, hogy mit kellett volna másképp csinálni Borival szopi terén.
Kaptunk tőle kölcsön egy szürreális nevű „szoptanít” szerkentyűt, ami voltaképpen egy kulacs két nagyon vékony csővel, amik közül az egyiket rá kell tapasztani egy speciális tapasszal a mellre, a tápot a kulacsba kell tölteni, a mellet a csővel együtt veszi a szájába a gyerek, így egyrészt sikerélményt jelent neki a szopi, hiszen bőségesen kap kaját, másrészt viszont a mellet is több stimulálás éri, aminek hatására több tej termelődik.
Az elmélet egyszerűen briliáns, csak éppen a megvalósítás nem igazán egyszerű. Legalábbis nekünk. Bori hisztizett tőle, letépte a tapaszt rólam, zavarta cső, öklendezett tőle, és amúgy is elkeseredetten követelte a jól megszokott kis cumisüvegét, vagy legalábbis a mellemet csövek nélkül.
Ráadásul a próbálkozás napjai alatt Borika megszűnt gyarapodni, nem kis aggodalmamra. Az éjszakáink horrorba fordultak, kétóránkénti keléssel. Végül a gyerekorvos meg azt mondta, hogy ne hülyéskedjek már (mondjuk szerintem hülyeségnek azért nem hülyeség, csak lehet, hogy már elkéstünk vele), hanem adjak szépen zöldséget, gyümölcsöt Borinak a szopit meg redukáljam napi két alkalomra.
Na, végül valahol az arany középúton találtuk meg a megoldást, Szóval felhagytunk a szoptanítos próbálkozással, és valóban megkínáltuk Borit reszelt almával, meg rizspéppel, amiket hatalmas lelkesedéssel fogad, ellenben eszem ágában sincs redukálni a szoptatások számát, hanem továbbra is mindig anyatej az első fogás, és csak ezután következnek egyéb finomságok.
És éjszaka továbbra is csak szopi van, bár nagy bánatunkra Borka mindentől függetlenül továbbra is két-három óránként megébred. Már nem vagyok benne igazán biztos, hogy az éhség ébreszti fel, így fontolgatjuk hogy „drasztikus” módszerekhez folyamodunk és Laci fogja teáztatni egy-két éjjelen át, hátha így elmegy a kedve az éjjeli műsortól. (Fúj, gonosz szülők!)
Végezetül egy-két kép:
Borika kendőben tette tiszteletét a Vörösmarty téri karácsonyi vásáron.
Így eszi az almapürét egy igazi nagylány.
Ő pedig Bogyóka, a manó. Bori karácsonyi ajándéka, én varrtam neki.(Emese hathatós segítségével, már ami a fejet illeti.) De psszt! Bori még nem tudja, hogy ezt kapja! :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése