Zsörtölődős. Meg Borkázós.

Bocsánat, ma nem vagyok túl jó kedvemben, nem leszek túl szívderítő.
Már tegnap este eléggé letörtem, mert kiderült, hogy megint adminisztratív bonyodalmak elébe nézhetek az egyetemen. Pázmány Péter Kaotikus...

Még elsőben felmentést kaptam minden pedagógiai tárgy alól, hiszen van már tanári diplomám. Tegnap viszont egy levél kapcsán újból megnéztem a felmentéseimet, és döbbenten láttam, hogy két tantárgy mégis van, ami alól nem kaptam felmentést, és ezeket pont ebben a félévben kellett volna fölvennem. Áááááá. Haragszom magamra, mert már megint a saját figyelmetlenségem miatt fogok szívni.

A tárgyválasztási időszak már lezárult persze, ami ugyan valószínűleg nem azt jelenti, hogy nem vehetem fel a tárgyat, csak tutira sokat kell fizetnem érte. Ezen felül kaptam egy levelet a tanulmányi előadótól, hogy fizessek 4000 ft eljárási díjat. Hogy mire, azt egyelőre homály fedi, mert idén egy kérvényt adtam csak be, ami 1000 ft volt, de azt már rég be is fizettem.

Hát ez van. Az egyetem az egyetlen hely, ahol a butaságért pénzbírság jár. (Hm, megfontolandó, lehet, hogy máshol is célravezető lenne ez a módszer... :-) )

Az se javított a hangulatomon, hogy Laci ma egy kisebb műtéten esett át, tudtuk előre, semmi különös, egy sebészeti rutinműtét egy bedurrant zsírmirigy miatt, de hát nőből vagyok, persze, hogy szorongtam egy kicsit érte. (Már teljesen jól van, csak egy picit húzódik a vágás, jövő héten a varratot is kiszedik.)

Azért hogy Boriról is írjak: hihetetlen tempóban fejlődik kúszás terén, ma reggel döbbenten konstatáltuk, hogy gyakorlatilag nincs már számára leküzdhetetlen távolság a szobán belül. És elérhetetlen hely se sok... Ma reggel fél óra leforgása alatt kétszer lepakolta a videókazettákat egy alsó polcról, kétszer kihúzgálta az újságokat a kisasztal aljából, egyszer majdnem lerántotta Laci laptopját a fotelből, egyszer meg a vezetékekkel kezdett közelebbi ismeretséget kötni, de erről aztán villámgyorsan lebeszéltem.

Egyelőre nagyon élvezem, hogy ilyen kis izgő-mozgó aktív lánykám van, biztos még jobban oda kell rá figyelnem ezután, de tudom, hogy egész pici korától kezdve hihetetlen mozgásvágy dolgozik benne, és bár paradoxonnak tűnik, de megfigyeltük, hogy minél többet mozoghat, annál nyugodtabb.

Látható, hogy minden egyes új, fejlettebb mozgásforma megtanulása után megnyugszik egy kicsit, oldódik benne a feszültség, ami abból fakad, hogy tulajdonképpen már akkor is futni vágyott, mikor még épphogy csak a fejét bírta megemelni. :-)

Akinek végtelenül nyugodt, kényelmes gyereke van, annak talán furcsa ez, de Borinál már hónapokkal ezelőtt is előfordult, hogy sírva feszítette előre a kis testét, annyira, de annyira vágyott rá, hogy haladjon. Ezért is találtuk ki a kis játékunkat, hogy húzgálom őt finoman a padlón a két karjánál fogva. Élvezte, de az önálló mozgás még nagyobb örömet okoz neki.

Ahogy a nagymamája fogalmazott Borka olyan "sajtkukac típusú" gyerek. :-)
Ami így igaz, és néha tagadhatatlanul nehezebbé teszi a vele való együttlétet, de azért összességében nagyon is örülök neki, hogy ilyen kis örökmozgóm van.
Én épp az ellentéte voltam gyerekkoromban - ahova letettek, ott maradtam, akár órákig. És így utólag nem tartom ezt szerencsésnek, mert rengeteg élményről lemaradtam ez által, kimaradtak a gyerekkoromból az igazi kalandok, felfedezések.

Borin már most látszik, hogy "belemenősebb" csaj lesz, mint én vagyok. Ugyanakkor én, mint az anyukája azt is pontosan látom, hogy nem kell aggódnom, mert emellé a nagy mozgékonyság mellé meglepően nagy lelki béke, és nyugodtság is társul. Nehéz ezt megfogalmazni, de pontosan érzem, hogy nála ez a két jellemző egyszerre van jelen.

Na, hát szerencsére végül inkább Borkázós, mint zsörtölődős lett ez a bejegyzés. :-)