2008. augusztus 26., kedd

2 éves

Na nem Bori - ennyire gyorsan azért nem öregszik - hanem a házasságunk Lacival. :-)
Ma két éve volt az esküvőnk.
Gyönyörű idő volt, nem túl meleg, nem túl hideg, épp tökéletes, és ezt gyakorlatilag az egész esküvőnkről is el lehet mondani. Szerintünk nagyon jól sikerült esküvő volt, de a vendégek visszajelzései alapján azt mondhatom, hogy nem csak mi gondoltuk így.:-)

Nem mondhatnám, hogy az azóta eltelt időben sokat unatkoztunk volna, pedig 2 év valójában nem is olyan sok idő, pláne egy házasságban. :-)
Ami a házassági évfordulóinkat illeti, egyelőre elég rendhagyó módon ünnepeljük őket...
Tavaly Borika épphogy csak 1 hónapos volt ezen a jeles napon, így a hatalmas ünneplés kimerült annyiban, hogy életében először 2 órára kölcsönadtuk a bébit a nagyszülőknek, a két holtfáradt szülő pedig kókadtan nézegette egymást itthon az üres lakásban. :-D Ha jól emlékszem, nagyjából egy koccintásra telt tőlünk, majd befeküdtünk az ágyba, és...neeeeeem, itt most nem intim pillanatok részletes leírása következik: konkrétan egy jóízű szunyókálással ünnepeltük 1. házassági évfordulónkat. :-DDD

Idénre azért már kicsit izgalmasabb programot tervezünk, ám bizonyos okokból nem mára, hanem holnap estére időzítettük az ünneplést. Ez a bizonyos ok pedig annyi, hogy a különleges ajándék, mellyel ez alkalomból szeretnék kedveskedni férjuramnak, csak holnap készül el, így az én kérésemre 1 nappal eltoltuk az ünneplést.
Így aztán ma este várhatóan ismét csak egy kis koccintással emlékezünk meg a 2 évvel ezelőtti fergeteges napról.

Azért, hogy rendhagyó programból most se legyen hiány, én úgy döntöttem, hogy egy gestatios diabetesszűrés céljából végzett orális glükózterheléssel emelem a nap fényét... Terheléses vércukorméréssel, na, ha így érthetőbb. :-D
(És nem sok szabad választásom volt benne, most kellett mennem, és eléggé utálom ezt a vizsgálatot, de sebaj, túl vagyok rajta. :-) )





Azért, hogy a lényeg nehogy lemaradjon ;-) :

Köszönöm az elmúlt 2 évet, nagyon szép napok vannak mögöttünk, még ha akadt köztük nehezebb is, eddig még együtt mindent megoldottunk, remélem - sőt tudom - hogy ez eztán is mindig így lesz. :-) Vigyázz, még legalább 50-60 évet tervezek veled... (Utána mehetsz csajozni, nem bánom.:-P)

Ui. : Dömdödöm. :-))) Ja, és: Járunk, szépfiú? ;-)))

5 megjegyzés:

PM írta...

Sok szeretettel gratulálok :) Nagyon szépek voltatok akkor is :)

Ingrid írta...

Szívből gratulálok és sok sok boldogévet még... legalább 50-et, ahogy Te írtad :)

glaci írta...

Na, végre jó hírek, azt az 50 évet féllábon is...

Egy fokkal komolyabbra fordítva a szót, remélem, még sok évfordulót megérünk, mindenféle anyagú lakodalommal (fa, gyapjú, ezüst, arany, plutónium, stb.) és kösz az eddig 2 (+5.5) évet!

DDD
L

glaci írta...

Ja, és perszehogy...

panka írta...

Plutónium-lakodalmat akarok!!! :-D