a Sünivel,
A nagymamáéknál elfogyasztott ebéd előtt sétáltunk egy nagyot, amit Bori szintén élvezett, csak egy kicsit nyekergett közben, pedig végig ébren volt. Míg ebédeltünk, csendben játszott a szomszédbéli haverjaival: Pamaccsal, Nagyhallal, Rózsaszín párduccal, és Cinivel. (Aki nem Sarolta.)
A sonkás kocka után viszont egy kis borisírás volt a desszert, de nem kaptunk belőle túl nagy adagot. Hamar elaludt. Épp fölébredt, mikor megérkeztek Eszter barátnői, Emese, és Kati, ők is megcsodálták Borkát.
Picit ottfelejtettük a kisasszonyt nagymamázni, míg mi Lacival lángvágóval feltártuk lakásunk eredeti formáját. (Na, jó, végül beértük egy alaposabb takarítással.)
Bár Bori ismét szabotálta az esti szopit, csak tápogni akart, azért ma mindnyájan megelégedetten térünk nyugovóra. (Ő már szundít is.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése