Pénteken, Orsinak köszönhetően - aki elvállalta a bébiszitterkedést - elnézhettünk "Bogi díszvacsorájára", amit büszke apukája szervezett. Finomat ettünk, jót mulattunk.
Borka igazán tekintettel volt dorbézoló szüleire, így szombaton 9 után (!) ébredt.(Jó, előtte fölkelt még fél hatkor enni, de az teljesen jogos volt.)
A délelőtt során elsétáltunk a legendás "krokodilos játszóra", melynek legendai hőse Laci, aki kisfiú korában gyakran játszott ott. Míg én a közeli boltban feltöltöttem pelenka- és bébiétel készleteinket, addig Borka és Laci apa-lánya expedíció keretében felfedezték a szépemlékű játszóteret. Hamarosan én is csatlakoztam hozzájuk, és egy kis pikniket rögtönöztünk az egyik napsütötte padon a frissen vásárolt finomságokból. Gyönyörú idő volt, és nagyon jókedvűen falatoztunk, sajnálom, hogy nem volt nálunk fényképezőgép, hogy megörökítsük ezt a vidám délelőttöt.
Hazaérvén nekiláttam az ebédfőzésnek, azaz nekiláttunk, mivel Bori hathatós segítségem volt, éspedig azáltal, hogy olyan csöndes, derűs érdeklődéssel nézte végig, amint elkészítettem a krémsajtos csirkét kukoricapürével, mintha holnaptól már bizony neki kéne főzni helyettem, és most mindent alaposan meg akarna jegyezni.
Egyszerűen minden érdekli, ami a konyhában történik.
Stahl Judit viszont nem igazán jön be neki (vagyunk még így egy páran...), szegény meg is kapta tőle a magáét, délután minden egyes elölhagyott szakácskönyvén alaposan elagyabugyálta a szuperszakácsnő fényképét. :-)
(Csak hogy árnyaljam a Stahl Juditról alkotott véleményemet: Imádom a receptjeit, utálom a stílusát. Úgyhogy minden szakácskönyve megvan, de a receptek elején található überjópofi szövegeit már igyekszem lendületből átugrani. A konyhamesteri kvalitásai viszont vitathatatlanok. Szerintem. :-))
A mai napon pedig Nagyi látott minket vendégül(úgy is mint Mama),ahol jót ettünk, beszélgettünk, Borka pedig közelebbi ismeretségbe került egy narancssárga lufival. (A képeken Domával látható.)
Az idegen helyen való elalvás okozott ugyan némi gondot, de végül azért egy félórás hunyásra sikerült rábírni a kisasszonyt. Ettől viszont nem igazán pihente ki magát, úgyhogy a délután egy pontján elérkezett a semminemjó állapot.
Meglepő tapasztalat, hogy még ilyen mély pontról is van visszaút: a szomszédban lakó ikrek meglátogatása semmi perc alatt feldtette Borkával minden nyűgét, tátott szájjal figyelte a nagy háromévesek hancúrozását.
Gondolom Bori azt hitte, ez a hétvége nem tartogat már több kalandot számára, hazaérvén azonban rácáfoltunk erre, ugyanis mára ütemeztük az első nagykádas fürdést!
Velem csobbant a habokba Bori, aki eddig csak kiskádban fürdött, mivel azonban kacérkodunk a babaúszás gondolatával, ki akartuk próbálni, hogy mit szól a kicsi lány ennyi vízhez.
A reakció tipikusan Borkás volt: minden újdonság érdekli, egy alkalomból ezért semmiről nem lehet nála eldönteni, hogy tetszik-e neki. (A legjellemzőbb eset: élete első porszívós orrleszívását anno csodálkozó mosollyal vette tudomásul. Döngettük is a mellünket, hogy micsoda klassz gyerekünk van, ilyen még a világon nem volt: szereti az orrszívást! Aha. Csak a második alkalomtól kezdve üvölt, mint a fába szorult féreg. Mikor rájött, hogy nem egyszeri szülői elmezavarról, hanem szokászerű gyakorlatról van szó.)
Úgyhogy lesz még a fürdés terén néhány ilyen jellegű próbálkozásunk, hogy megtudjuk, hogy viszonyul ehhez az új helyzethez.
Most pedig jó éjt mindenkinek, mert én például egyértelműen úgy viszonyulok ehhez az új helyzethez (már, hogy gyerekem van :-) ), hogy permanensen a narkolepszia határán vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése