2008. március 16., vasárnap

Orsinak szeretettel :-)

Mamatársammal Orsival mostanában gyakran beszélgettünk a hordozás különböző lehetőségeiről. Azt hiszem érthető módon, hiszen akinek van kisgyermeke, az hamar megtapasztalja, hogy a kisbabák legelemibb igénye a születés után még hosszú hosszú hónapokig, hogy édesanyjuk testközelségét élvezzék.
Ez azonban az anyukának - minden szépségével együtt is - fárasztó, gyakran érezzük úgy, hogy karizmaink felmondják a szolgálatot, valamint az sem túl élvezetes, ha órákig nem haladhatunk a dolgainkkal, csupán azért, mert a kis nyűgös épp anyára vágyik...

Szerencsére azonban erre a „problémára” rengeteg megoldás létezik már az ősidőktől fogva, de manapság is egyre bővül a hordozóeszközök tárháza.
Bizonyára rengeteg olyan hordozó is létezik amiről én még csak nem is hallottam, de azt a néhányat, amit én is ismerek, szeretném most bemutatni.
Vigyázat, jó sok link következik, és ez hosszas netes barangolást vetít előre. :-)

A legklasszikusabb, legősibb időktől fogva létező hordozóeszköz a kendő. Nekem is van, rögtön kétféle is, bár ebből is rengeteg fajta létezik. Puha, lágy, körülöleli a kisbabát, fekvő és állított helyzetben egyaránt használhatja a baba, alhat is benne, a gyerek súlya egyenletesen oszlik el az anya hátán és vállain... Mi jót mondjak még róla? Talán nem véletlen, hogy a világ minden táján évezredek óta alkalmazzák.

Nekem egy Nandu van, ami szintén remek darab, csak az enyém egy kicsit rövidnek bizonyult nekem, valamint boldog tulajdonosa vagyok egy gyönyörű Lana kendőnek.


Mindkettő nagyon praktikus, de nem árt kitanulni a megkötés csínját-bínját, mert a hozzáadott útmutató füzetke alapján nem biztos, hogy elég kényelmesen köti meg az ember.
Erre is van azonban megoldás: a hordozó tanfolyam. Ebből is több iskola létezik, én Ónódi Ági „tanfolyamán” vettem részt – voltaképp csak két alkalomról van szó, de ez bőven elég a lényeg elsajátításához. Itt lehet róla bővebben olvasni.

Modernebb, de mára már szintén klasszikussá vált megoldás a kenguru. Ilyenünk is van(egy Chicco), mivel a kezdet kezdetén nem tudtunk választani a kendő és e között, ezért mindkettőt beszereztük. Szintén praktikus, használata nem igényel különösebb előtanulmányokat, bár nekem mondjuk eléggé nyomja a vállamat, ha sokáig van rajtam, és Bori sem elégszik meg mindig a mellkasom látványával.
(Gyakran lehet előre néző csecsemőket látni kenguruban, nyilván nem halálos a veszedelem, de azért erről tudni kell, hogy az ortopédorvosok nem ajánlják ennek a pozíciónak a gyakori alkalmazását, mert kedvezőtlen irányba befolyásolja a csípő fejlődését.)

Az eddig említett hordozóeszközöket valószínűleg szinte mindenki ismeri, hiszen sokan használják mindkettőt, az utcán járva biztosan láttunk már kendőt is, kengurut is.
Van azonban még jónéhány lehetőség a babák testközeli hordozására, bizonyára még annál is jóval több, mint amit itt most megemlítek, de gondoltam, néhány kedvencemet még bemutatom.

Kicsi és egyszerűen nagyszerű a babaerszény. Fontolgatom, hogy egy ilyet is beszerzek, főleg itthoni használatra, mert ezt nem kell kötözgetni, és örökmozgó Borikám bármikor ki-be pattanhatna belőle, ami azért – valljuk be – a kendővel kicsit macerásabb mutatvány.

Nagggyon kúúúl :-) a Baby Premaxx – amennyire tudom, csak külföldön kapható -hordozószerkentyű, ezt mondjuk inkább csak az érdekesség kedvéért vettem be a felsorolásba, nekem kicsit kényelmetlennek, vagy furcsának tűnik benne a baba helyzete, de van aki teljesen oda van érte.

Amibe én vagyok teljesen belezúgva az a távol-keleti kultúrák hagyományos bébihordozója a mei tai. Itthon is kapható, de siralmasan kicsi a választék, és eddig valahogy egyik sem nyerte el a tetszésemet. Van azonban egy amerikai internetes oldal, ahol szinte végtelen sok lehetőségből választhatja ki a kedves vevő a neki tetszőt. Titkos nagyratörő álmom, hogy egyszer innen rendelek egy ilyen gyönyörű darabot...

Van még persze többféle háti hordó( például ilyenek, meg ilyenek), ezeket most azért nem említettem részletesebben, mert egészen kis csecsemők hordozására nem alkalmas, csak ülni tudó baba rakható bele.

Szóval a felsorolás távolról sem teljes, de már ennyiből is mindenki megtalálhatja a neki legszimpatikusabb megoldást. A babáknak – kis túlzással - gyakorlatilag mindegyik szimpatikus, a lényeg, hogy az anyukájukkal lehessenek. :-)
További izgalmas órákat lehet eltölteni a téma tanulmányozásával itt.

4 megjegyzés:

Orsi írta...

Nagyon szépen köszönöm, hogy ilyen hamar összegyűjtötted a lehetőségeket. :)
Amint lesz időm, el fogok tölteni pár órát a lehetőségek tanulmányozásával. ;)

Sok puszi nektek:

Orsi, Bogi és Tibi :)

Névtelen írta...

Hogy te milyen profi vagy :) És ügyes és szép... Borkával nagyon szépek vagytok! Mindketten :)

Ingrid

Névtelen írta...

Én is megnéznék eloben egy ilyen kendot...
rKriszta

panka írta...

Reagálok ám mindenkire, csak szééép lassan :-), mert teljesen el vagyok havazva, alig jut időm lezuhanni a gép elé.
Orsi, nagyon szívesen! :-)
Ingrid, köszönöm és pirulgatok. A profitól egyébként távol állok én azért sajnos... sokkal többet szeretném Borkát hordozni, mint amennyi összejön, mert lusta vagyok, meg fáj a hátam(nekem nem a kendő miatt, hanem alapból), meg tépi a hajamat - na igen, erről nem is szóltam a posztban, ez azért egy nagyon is jelenlévő probléma... Szóval inkább csak műkedvelő vagyok, ami a hordozást illeti. :-)

Kriszta, megszervezhetjük, mi tartunk itthon egy párat. ;-)
De talán egyszerűbb, ha körülnézel egy bababoltban, nincs mindegyikben, de pl. a Brendon oldalán úgy láttam, hogy ők is árulnak néhány fajtát.