Legalábbis erre következtettünk, mikor délután rajtakaptuk, hogy telefonhívást kezdeményezett az Erste bank felé. :-DDD
Nagymamáéknál történt az eset, ezért csak másodkézből ismerem az eseményeket, de Borinak valószínűleg sikerült fölemelnie a telefonkagylót, majd megnyomnia a "redial" gombot, és mivel Laci szülei előtte az Erste bankot hívták utoljára, így a készülék őket tárcsázta ismét.
Beszélgetésre nem került sor, mivel a szemfüles nagyszülők közbeavatkoztak, de minket azóta sem hagy nyugodni a gondolat, hogy kislányunk épp a többmilliós kötvényei felől akart érdeklődni. :-D
Pedig amúgy egész szolíd, bájos kislánynak tűnik, nem?
(Hm, rólam nem túl előnyös a fotó, mivel ma nem voltam túl jól - ezért is volt Borka délután a nagyszülőknél egy órácskát. De mivel Bori nagyon édes rajta, ráadásul a kép egy igazán meghitt anya-lánya pillanatot örökít meg - épp együtt majszoljuk a kölesgolyót a Borka kezében lévő pohárkából - úgy döntöttem, leküzdöm hiúságomat és közszemlére teszem magamat kócosan, lerobbantan. Úgysem engem néztek, igaz? :-D )


3 megjegyzés:
Szerintem mindketten nagyon csink vagytok a képen (ööö mindhárman :D ) Nahát, Borka tudhat valamit :) Mióta Norka a szgépet kezeli azóta én is a titkos netenrendelésektől tartok ;)
Nekem első gondolatom, ahogy a képet megláttam, az volt, hogy milyen szépek vagytok... Észere sem vettem, hogy ne lennél a toppon...
Bori pedig... vérbeli üzletasszony, csak jól titkolja ezzel az angyalarccal :)
Édes....
Szépek vagytok mindketten. :)
Bori pedig nagyon ügyes, hogy máris tudja használni a telefont. Úgy tűnik, nem fog gondot okozi a technikai eszközök használatának tanítása nála. :))
Puszi
BOT
Megjegyzés küldése