2008. május 8., csütörtök

Picurról átabotában

Ma voltam nőgyógyásznál de csak egy rövidebb és kevésbé informatív beszámolót tudok nyújtani Picurról, mint terveztem, mivel még elég sok a bizonytalansági tényező körülötte.

Azt azért leszögezhetem, hogy úgy tűnik jól van, minden rendben van vele, bár egyelőre mindössze egy kis petezsákocska látszik belőle.
Szívhangot még nem tudott nézni a doktorom, mivel úgy tűnik még csak 5-6 hetes terhes vagyok. Nem szeretném a széles publikumot női ciklusom rejtelmeivel traktálni, maradjunk annyiban, hogy ezek szerint nem túl pontosan működöm.
Ez azt is jelenti, hogy Picurkánk valószínűleg mégsem pont Karácsonyra időzíti érkezését, hanem talán még a 2009-es esztendőt is megvárja a pocakban.
3 hét múlva ismét randevúzom doktorommal, akkor talán pontosabb információkat szerezhetünk már Picurról.

Nem tudom magamban tartani egy aranyos, ám kissé obszcén megnyilvánulását szeretett doktoromnak...
Kicsit aggódva néztem az UH monitort, mert annyit ugrattuk egymást Lacival, hogy mi van, ha ikreink lesznek, hogy komolyan befészkelte magát a gondolat az agyamba.
Megkönnyebbülten konstatáltam, hogy Picur egyedül van odabenn, és ezt a megkönnyebbülésemet megosztottam a dokival is.
Mire az én cizellált doktorom:
Ikrek? Na az beb*szott volna most maguknak rendesen! :-D

Bocsánat, én nagyon jót nevettem, hogy ez ilyen őszintén kiszaladt a száján. :-)

Hát ennyivel tudok szolgálni mára, így sajnos továbbra sem tudok kitenni egy Picur-vonalzót a blogra, pedig már nagyon készültem rá, de akkor most inkább megvárom, míg kitűzzük a pontos dátumot.

Picurkám, te addig csak nőddögélj szorgalmasan!

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

Igazi meglepetésbaba :)
Nem is vártuk, így azt sem tudjuk, mikor érkezik pontosan :)))
Sebaj, a lényeg, hogy hatalmas boldogságot hoz magával, már ha lehet még fokozni a Borkás-élet boldog perceit, ugye....
Na és a dokid! Szívemből szólt, imádom ;)

Tibi írta...

Ez a doki tényleg nagyon jó fej. :)) Bírom az ilyen típusú emberkéket. Ami a szívünkön, az a szánkon. Ez így a jó. :))
Sok-sok puszit küldünk a család összes tagjának, Picurnak is. :)) Tessék átadni. :P

BOT

Tibi írta...

Természetesen újfent Orsi voltam, álnéven. Pff...

PM írta...

Doki :))))) Így is-úgy is karácsonyi ajándék lesz a baba :)

Névtelen írta...

Gratulálok mégegyszer..de jó lesz neked
RKriszta