A kisebbiket tegnap kukucskáltam meg az orvosomnál, és köszöni szépen, jól van, és szép nagy is, állítólag már most több mint 2 és fél kiló. (Mondjuk én meglehetős fenntartásokkal viseltetek az efféle súlybecslésekkel kapcsolatban, de most jólesik elhinni. :-) )
Doktorom olyan vidám és derűlátó volt, mint eddig még soha, azt mondta, ha eddig nem szültem meg, akkor most már csak kibírok még 3 hetet, és ennek megfelelően, legnagyobb meglepetésemre, nem is akar már látni addig. Tehát a betöltött 37. hét után találkozunk csak. (A szülésznőmmel azért addig is randizom már CTG ügyben.)
Azt is megtudtam tegnap, hogy Hugi babának lefelé van a feje, amit csak azért említek meg így külön, mert az utóbbi napokban annyira furcsa helyeken rugdosott, hogy fixa ideámmá vált, hogy tutira harántfekvéses a gyerek. De szerencsére alaptalan volt a félelmem.
A nagyobbik meg huncut és tündér egyszerre, valamint könyvmániás. Hogy mennyire, arról az alábbi kép tanúskodik.
Én igazán nem értem más szülők miért panaszkodnak rá, hogy milyen nehéz a totyogókorú gyereküket bepelenkázni!? :-P :-D Vagy más gyerekek nem egy unatkozó angol lord stílusában olvasgatnak a pelenkázón??? :-D (Na jó, a miénk se mindig, de ez ügyben valóban nem lehet rá panaszom, nagyon nyugodtan tűri a pelenkázást, melynek részéről egyébként elengedhetetlen tartozéka a "kaka" szó fennhangon való üvöltözése, függetlenül attól, hogy épp van-e ilyesmi a pelenkában vagy sem. :-) )
2008. november 28., péntek
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
7 megjegyzés:
Ó, de szeretem én az ilyen kis könyvmolyokat :)
Borika! Csak így tovább a pelenkázón! tudod, ott a legjobb olvasgatni ;)
Kistesó: örvendetes hírek. Jézusom! A 3 hét olyan rövid idő.... :)
Hú, mekkorákat tudna Borika és Lili együtt olvasni! Úgy látom, a könyv tökéletes, már csak a helyszínben kellene megegyezni, mert Lili a pelenkázón csak iceregni-ficeregni hajlandó - így aztán mi a panaszkodó szülők táborába tartozunk! :)
Örülünk, hogy Hugival is minden rendben van (és lesz is)!
Hugival kapcsolatos jó híreknek nagyon örülök! :)
És hát Borika... :) Igazi kis tündér! :)
Szonja is szeret olvasni, nem is kicsit, de a pelusozón kizárt. Viszont nem panaszkodom én sem. Megvan a trükkje, hogyan marad nyugton (valamelyik kisbarátja megkéri, hogy mutassa meg, milyen ügyes) és még együtt is működik. :)
"A nagyobbik..." :D
Ezen annyira jót mosolyogtam, tök fura, hogy még nincs másfél éves Borika, és máris a "nagyobbik"-ként emlegeted. :)
De hát szép is ez, az biztos.
Úgy örülök, hogy írtál a kisebbikről is, minden nap nézem, hogy : már csak 49 nap, már csak 41, és már csak...
...nemsokára megszületik a Picurka is.
Annyira fura, hogy amikor megszültél - emlékszel? - ott mondogattam neked, hogy milyen fura, h nincs pocakod - hiszen pocakkal ismertelek meg - aztán már megint van pocakod, de ki tudja meddig...
...nagyon szorítok nektek Panka, pihenj sokat, vigyázz magatokra nagyon. És remélem azért még idén láthatlak valamikor pocakkal.
Aztán majd jól elraktározom az emléket egy időre. Bár ki tudja... :P :))
Ó, Ingrid, lehet abból a 3-ból még akár 6 hét is. :-) Én bármire fel vagyok készülve lelkileg, akár túlhordásra is.
Lili is szereti Boribont? Akkor valóban jól megértenék egymást a lányok, nálunk Boribon akkora sztár, mint Elvis Presley volt a maga idejében. :-D Vele kelünk, vele fekszünk. Ha egy nap csak 10-szer kerül elő valamelyik könyv, akkor már azt mondjuk, hogy alig olvastunk ma Boribont. :-D
Dóri, Borka sem mindig olvas ám a pelenkázón, nálunk is inkább a plüss haverok a gyakoribbak.(Valójában azért nem nagyon vagyok lelkes a pelenkázón olvasástól, mert kicsit féltem a könyvet, hogy nehogy Borka egy óvatlan pillanatban megmártogassa a...hmm, szóval, hogy nehogy wc papírnak használja. :-) )
Orsi, igen, nekem is vicces, hogy Bori "nagyobb" valakinél, mikor ő az én csöpp pici lánykám, de hát tény, hogy hamarosan lesz egy még kisebb. :-) De azért pl. babának hívom őt még most is, és azt szoktam mondani, hogy nekem most két babám lesz, egy kisbabám,meg egy nagybabám. :-)
Biztos találkozunk még idén, majd megbeszéljük!
Jaj de jó hírek :) Örülök, hogy a kiscsaj szépen növöget és jó irányban van :) A nagylányod meg tünemény :) Amúgy N-t is könnyű pelenkázni, de láttam másoknál, hajjaj, nem szeretném az én lányommal is, szóval maradjon meg ez a jó szokásuk :))) Akár a kiabálással :)))))
Lehet, hogy karácsonyi babátok lesz?? De hát az mindjárt itt van!
Nálunk is jól bevált trükk a könyvlapozgatás pelenkacsere közben. De azért persze tekerünk egy kört a lakásban úgy, hogy gyerek pucér popival elől nyomja, utána én a tiszta pelenkát lobogtatva. És a kezében ott a könyv :)
Megjegyzés küldése