"Messzeringó gyermekkorom világa..."

Évitől kaptam ezt a játékot. A szabályok a következők:
1. Ha téged jelölnek ki, rakd ki a blogodba ezt a képet és írj egy bejegyzést a gyerekkori emlékeidről.
2. Nevezz meg 7 bloggert, akinek szívesen továbbadnád a feladatot!
3. Linkeld be a blogok címét! Azt is, akitől a "díjat" kaptad!
4. Privát üzenetben értesítsd a kiszemelt bloggereket!

Tehát a gyerekkori emlékek... Akad ilyen is, olyan is. Voltak nagyon szép pillanatok is, de sokszor volt feszült a hangulat otthon, én meg érzékeny kisgyerek voltam, úgyhogy mindkét véglet élénken él bennem. Fűtött, komfortos lakásban éltem, sok játékkal, és mindig volt mit ennem – ha hóvégén csak vajaskenyér is volt az a valami - mégsem csak felhőtlenül gyönyörű élmények jutnak eszembe a gyerekkoromról. Így utólag belegondolva elég sokat szorongtam hülyeségeken gyerekkoromban, és ezeket nem mertem elmondani senkinek. És nagyon hiányzott egy apuka az életemből, ez meghatározta a gyerekkoromat.

Az egyik legkorábbi emlékeim egyike, hogy nagymamámnál – ahol rengeteget voltam gyerekkoromban, sőt egy rövid ideig laktam is ott – minden áldott reggel ráültettek a bilimre, és addig nem kelhettem le róla, míg nem „produkáltam” bele valamit. Volt egy Dorka ollóm(nem tudom miért így hívták, egy lekerekített végű gyerekolló volt), azt adták mindig a kezembe a trónoláshoz, meg egy köteg papírt, és míg ott ücsörögtem, papírfecniket vagdostam. Volt, hogy ebédig, ha nem jött az ihlet... Nekem nem rossz emlék, mert elég tejbetök kisgyerek voltam, jól elültem egy helyben, de így utólag ki vagyok akadva, hogy hogy lehet ilyen marhaságot csinálni egy gyerekkel.

Egy nagyon szép emlékem nagyjából 8 éves koromból egy Húsvét, amikor elmentünk családilag az Állatkertbe (akkor még a húgom apukájával, a nevelőapámmal éltünk, nekem az igazi szép családi élményeim abból az 5 évből valók) , és mire hazaértünk, a lakás minden kis zegzugában ajándék várt minket. Én akkor már erősen kapizsgáltam, hogy nincs is húsvéti nyuszi, de a keresgélés izgalmában még azt is elhittem, hogy hátha mégis. :-) Még arra is emlékszem, hogy mit kaptunk a csokikon kívül: két kifordítható kis plüssállatkát, akikből valami gyümölcs lett kifordítva. :-)

Egyszer öt évesen, nem sokkal a húgom születése előtt, egyedül hagytak otthon, míg anyukámék elintéztek egy nagybevásárlást. Anyukám gondolom csak belém akarta sulykolni, hogy véletlenül se engedjek be senkit, de ezt egy olyan horror történettel tette élményszerűvé(valami megtörtént esetet mesélt el, hasonló témában, ami rosszul végződött), hogy végigrettegtem azt a másfél-két órát. A fotel alá bújva zokogtam, és tényleg rettegtem, iszonyatosan féltem mindvégig, míg haza nem értek. A legrosszabb az volt, hogy utána még ki is nevettek, amiért így betojtam. :-(

Középső csoportos ovis voltam, mikor egyszer leestem az oviban az udvaron a mászókáról, és beütöttem a fejemet. Nem volt komoly, csak egy kis púp nőtt a fejemre, az óvónéni meg hozott egy hideg kést a konyháról, és mondta, hogy lenyomja, hogy ne dagadjon be nagyon. Én meg visítottam, és teljesen kiborultam, hiába mondta, hogy nem fog fájni, pontosan emlékszem rá, hogy azt gondoltam magamban, ez hülyének néz engem, hát hogy a fenébe ne fájna, ha egy kést nyom a fejemre – mert én nem ismertem ezt a módszert, és persze úgy gondoltam, hogy az élével fogja belenyomni a kést az amúgy is fájó homlokomba. :-D

Az egyik legszebb emlékem anyukámmal kapcsolatban, mikor egy reggel elmeséltem neki, hogy álmomban egy gyönyörű kék fésűvel fésültem a hajamat, és délutánra vett nekem egy kis kék fésűt, és azzal jött értem az iskolába. (Ez elsős koromban volt.) Nagyon kedves dolognak találtam, hogy így figyelt rám, mesébe illőnek, hogy valóban teljesült az álmom.

Szintén szép emlék egy régi Mikulás úgy 9 éves koromból, anyukám nem csokival lepett meg minket, hanem estefelé kiküldött a konyhába, hogy hozzak már be neki egy kis vacsorát...és a hűtőt kinyitva egy hatalmas tálca, kókuszgolyóból formált kis mesesereg nézett rám. :-) Mikulás, hóember, szarvas, kiskutya, minden kókuszgolyóból formálva., anyukám gyártotta nekünk. :-)
(Ilyesfajta meglepetésekben, csodateremtésekben nagyon jó volt anyukám, ha ez nem társult volna a mindennapokban rengeteg türelmetlenséggel, üvöltözéssel, hirtelen eljáró kézzel, akkor kevesebb rossz emlékem lenne gyerekkoromból... Évi, tudom, nem vigasztal, de nálunk is visszatérő fenyegetés volt a „mész az intézetbe”, és egyszer nekem is összepakolt anyukám, igaz végül nem rakott ki. Úgy 8 éves koromig el is hittem, és bármit megígértem, csak hogy mégis otthon maradhassak. És én se mertem elmondani a rossz jegyeket – pedig jó tanuló voltam, alig akadt – és volt, hogy fakanállal kaptam érte, mikor kiderült. Hát ilyenek. Biztos van ennél sokkal rosszabb is, és tudom, hogy szeretett az anyukám, csak nehéz volt neki egyedül velünk, de azért én a gyerekeimmel nagyon sok mindent nem így szeretnék.)

Gondolom a játék lényege az lenne, hogy pozitív, vagy vicces történeteket szedjen össze az ember a gyerekkorából, nekem most sok nyomasztó is eszembe jut, semmi nagyon komoly, de nem az a felhőtlen viháncolós élménytömeg. Nem tudom kinek adjam tovább a fonalat, nem szeretnék darázsfészekbe nyúlni, biztos más is akad, akinek nem csak húdeszép emlékei vannak, vagy ha meg igen, akkor azért lehet fájó, mert esetleg már nem élnek a szülei... Azért elmondom, hogy kikre lennék kíváncsi, de mindenféle magyarázat nélkül ki lehet siklani a feladat elől, és ettől még nem fogom azt gondolni, hogy az illetőt vizes kötéllel verték gyerekkorában, sok oka lehet annak, ha valakinek nehéz az emlékezés. (Akár csak időhiány is. :-) ) Mindenesetre passzolom a labdát Orsinak, Ingridnek, ÁronyanyuBeának, Csigamamának, és Pocakos Macskának, és bárkinek, akinek van kedve írni a gyerekkoráról. (Nem linkelgetek, mert lusta vagyok, mindenki ki van linkelve oldalt. ;-) )