Szerencsére Bori jól viselte a várakozást, és nem dőlt ki az álmosságtól, pedig így aztán 8-kor tudtuk csak megkezdeni az ünneplést.
Délután együtt sütöttük meg Borkával a finom névnapi sült túrótortát (amelynek receptje itt található, és amiért ezúton is köszönetünket fejezzük ki Ingridnek, aki közzétette :-) ). Bori nagyon ügyes volt, végig türelmesen asszisztált nekem a sütögetéshez, így:
És amit tegnap írtam nem vicc ám, Bori újabban napjában többször odateszi a cumisüvegét a hasamhoz, és hol baba, hol hammi felkiáltással "megeteti" a kishúgát. Tegnap a tortasütés közben egy citromot adtam neki "főzni", és azzal is megkínálta a hugit. :-))) Ez azon túl, hogy aranyos, azért is érdekes számomra, mert ez nekem azt bizonyítja, hogy Bori valóban érti, hogy valahogy egy igazi, élő baba van a hasamban, máskülönben nem jutna eszébe megetetni.
Visszatérve a névnapra: az ajándéknak hatalmas sikere volt Borinál, bár nem egészen azt kapta, amit elterveztünk neki. Eredetileg a Pagonyból érkezett volna neki az egyetlen Boribon könyv, ami még nincs meg nekünk, és hozzá egy boribonos párna. Sajnos azonban a csomag nem készült el időben, így nem érkezett meg hozzánk tegnap estig, ezért aztán kénytelen voltam a dugi ajándékrejtekünket feltúrni valami játékért Borinak. Igen, nekünk van egy ilyen titkos játékraktárunk az egyik szekrényben, ahol korábban vásárolt játékok várják, hogy mi megtaláljuk a megfelelő alkalmat az átadásukra. :-) Innen került hát elő a Téli böngésző (amit egyébként a Mikulás akart volna hozni), és egy elemmel működő kisvonat, amiről pedig én már teljesen el is felejtkeztem. :-D
Laci vette valamelyik külföldi útján a kisfiának - ja, hogy az nincs neki, hát akkor Borinak :-P - én meg jól elsúvasztottam a szekrény mélyére. Mivel azonban Borinak bizonyos szempontból határozottan fiús az érdeklődése, és már eddig is baráti viszonyt ápolt mindenféle autókkal és vonatokkal, hát úgy gondoltuk, ennek is örülni fog.
És milyen jól gondoltuk! :-) Szerelem volt első látásra, szegény Téli böngésző elég erősen csak a "futottak még" kategóriába került, a vonat mindennél izgalmasabbnak bizonyult.
Én alapvetően nem rajongok az olyan (műanyag) játékokért, amiket tulajdonképpen csak nézni tud egy gyerek, márpedig ez ilyen, de látva Bori örömét, azt mondom, néha belefér egy-egy ilyen is, az meg főleg megnyugtatott, hogy bár ma reggel is első dolga volt megnézni a vonatot, mikor 5 perc után mondtam neki, hogy elfáradt a vonat, pihenni szeretne, zokszó nélkül tudomásul vette, hogy kikapcsoltam, és inkább megetette a vonatot, valamint ha jól értelmeztem, megmutogatta a babáinak. :-)
A névnapozás további képei itt tekinthetőek meg.
6 megjegyzés:
Nagyon boldog névnapot kívánunk Borkának!!!!!! Piroska, Farkas és Mütyürke
milyen édesen figyeli azt a vonatot:)))
Isten éltesse!
Borika köszöni szépen a kedves köszöntéseket, jókívánságokat. :-)
Nagyon boldog névnapot kívánunk mi is Borikának!
BOT
De csodaklassz névnapja volt a csajszinak! :) Annyira szép és Panka most valahogy olyan nagylányosnak tünik nekem Borka :)! Édes lehet ahogy a hugit "eteti" :)
Húúú... itt aztán a névnap is nagyszabású :)
Megjegyzés küldése