Hát igen... Ma akkorát zakóztam a lépcsőről, hogy percekig alig kaptam levegőt. Olyan volt, mint a rajzfilmekben(mondjuk a Tom&Jerryben): minden egyes lépcsőfokon megpattant a fenekem, daing, daing, daing, daing. Már esés közben is az első gondolatom volt, hogy hurrá, hogy Bori épp nincs a kezemben - békésen aludt a kiságyában, bár keservesen felsírt, éppen mikor földet értem. Mivel az esésnek nem volt különösebb hangja, én pedig csak halkan, visszafogottan káromkodtam, ezért kizárólag hihetetlen lelki összetartozásunk jeleként tudom ezt értelmezni. :-) Álmában is megérzi, ha bajom van. Én is róla...
Tényleg, rengetegszer van, hogy éjjel fölébredek csak úgy, fekszem az ágyban nyitott szemmel és tudom, hogy Bori most fog felsírni. Pedig akkor még épp csak, hogy másképp veszi a levegőt, de a mamaradarjaim már jeleznek.
(Ja, az elmúlt éjszaka végre elviselhető volt, csak fél 1-kor és 6-kor kért enni a kishölgy.)
Tényleg, rengetegszer van, hogy éjjel fölébredek csak úgy, fekszem az ágyban nyitott szemmel és tudom, hogy Bori most fog felsírni. Pedig akkor még épp csak, hogy másképp veszi a levegőt, de a mamaradarjaim már jeleznek.
(Ja, az elmúlt éjszaka végre elviselhető volt, csak fél 1-kor és 6-kor kért enni a kishölgy.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése