Faramuci helyzet

Gyors beszámoló a mai jógáról, mert megígértem:

Szóval kérem, az a helyzet, hogy míg a tegnapi tornával szemben nekem vannak fenntartásaim, ámde Borkának szemmel láthatóan bejött, addig a mai jóga hiába tetszett nekem, Borka utálta.

Tényleg, nincs rá jobb szó, még nem láttam így kiakadni őt emberek közt. A puszta tény, hogy kisbabák, és idegen nénik vették körül, most is lenyűgözte, jóllakottan, és kipihenten érkeztünk, így egyértelműen annak szólt a nemtetszése, hogy én nekiálltam ide-oda pakolni, és gyömöszölni őt, ahogy azt kell.

Az egész inkább arra emlékeztetett, mintha bírkóztam volna vele, és cseppet sem arra, mintha ellazultan jógáznánk. Hogy végképp ne maradjon kétségem az akarata felől: valahányszor letettem őt a jógaszőnyegre, és békénhagytam, azonnal felderült és vígan kúszott-mászott, mintha csak azt mondaná: na végre, hogy megértettél!

De ezen felül is van még probléma: tesztelvén a hétköznap délutáni forgalomban a jógastúdióhoz vezető utat, úgy érzem, sok lenne ez nekem heti rendszerességgel a babás békávézás nevű sportból. Odafelé több, mint 45 perc volt az út, vissza már csak fél óra, addigra lement a nagy tömeg.

Úgyhogy most töröm a fejem, hogy melyik megoldást válasszam.

a) Az van, amit én akarok, ebadta kölyke, jógázunk és punktum!

b) Megint megnézzük a tegnapi babás tornát, ha Borinak bejön, én is megszerethetem, végülis a jelek szerint Ő nem igényli, hogy olyan nagy aktivitást követeljen tőle a torna, mint én gondoltam.

c) Tovább keresek. Tudom, ez hangzik a legjobban, csak nekem kevésbé, mert az elmúlt héten szünet nélkül a neten lógtam ez ügyben, és nem találtam szimpatikus megoldást a közelben.

d) Kiszedem a hangyákat a bugyimból, és nem megyünk sehová tornázni. Nézegetjük Borival egymást, meg a négy falat. (Nem túl jellemző rám.)