Tényszerűen

Gondoltam, tényszerűen is beszámolok a húsvéti napokról, érdemes, mivel még a vártnál is jobban sikerült az ünnepünk.

Pénteken Borinak nagyinap volt, délelőtt a szomszéd nagyinál vendégeskedett, délután pedig anyukám jött hozzánk egy barátnőjével.

A szombati nap javarésze még munkával telt, bár nem épp a legrosszabb fajta munkával: sütöttem-főztem az ünnep hátrelévő részére. Készült egy húsvéti fonott kalács - a kenyérsütő gép dagasztotta helyettem, de meg kell mondjam, nem voltam elégedett a munkájával, nem kelt meg eléggé. Azért ehető lett. ;-)

Ezen kívül elkészítettem még egy nagy adag római tálas(pataki tálas, römertopfos, ki hogy ismeri...) csirkés egytálételt, aminek a felét másnap átvittük nagymamámékhoz, a másik felével pedig mi laktunk jól hétfőn.

A körmenetet elbénáztuk. Én mindenképp szerettem volna menni, méghozzá számomra egyértelmű volt, hogy Borival. Azonban az elérhető templomok mindegyikében borzasztó későn kezdődött már a tűzszentelés is, körbetelfonáltuk mindet. Én még ennek ellenére is belevágtam volna egy közös körmenésbe, de végül a vad szél engem is lebeszélt erről. Mire viszont végre felmerült bennünk az az - amúgy teljesen kézenfekvő - ötlet, hogy akkor Borit hagyjuk a nagyszülőkre, mi pedig menjünk el nélküle, már mindenhonnan elkéstünk volna. Meg akkor már a családi vacsorát is borítanunk kellett volna, és azt sem akartuk. Szerintem ez volt nagyon nagyon hosszú ideje(kb. 13 éve) az első Húsvét, mikor nem jutottam el a körmenetre. Pedig nagyon szeretem, sokat jelent nekem. Nem baj, majd jövőre, akkor már biztosan Boristul.

Ettől eltekintve igazán szép volt a vacsora, amit a nagyszülőknél töltöttünk a szomszédban. Bori végig velünk ült az asztalnál a kis etetőszékében - átvittük neki itthonról. Hihetetlenül élvezte az egészet, produkálta magát, csapkodta a tányérkáját, de evett is rendesen egy kis sonkát, meg pár galacsin kalácsot, sőt egy csipet tojássárgájával is megkínáltuk őt nagy bátran.

Vacsi után viszont egyik pillanatról a másikra kikattant szegénykém, úgyhogy kvázi menekülve hoztuk haza a kis üvöltőt, de hát érthető volt az akció, még így is majdnem másfél órával később került ágyba a szokottnál. Azért összességében véve, szerintem ő is nagyon élvezte az estét.

Másnap ugyebár közös szülinapunkat ünnepeltük. Az ebédet szintén Laci szüleinél tartottuk, ott keresztbe-kasul felköszöntöttük egymást(Laci apukája József), és persze a speciális ünnepelteken kívül is mindenki átvehette a nyúl ajándékát. (Akit ezúton is dicséret illet, hogy ebben a nagy hidegben sem fagyott be a feneke, és hűen szolgálván a szocializmust, nugátos tejfiguráival homályosította a feltámadás ünnepét. :-P ) Bát természetesen a mi nyulunk esetében szó sem volt ilyesmiről, kizárólag minőségi valódi csokoládét adtunk és kaptunk, de azt is csak mérsékelt mennyiségben, Bori inkább játékot és egy pár ruhát kapott.

Tőlünk a már bemutatott manó volt az ajándéka, illetve Laci Münchenből hozott golyóvezetője. (Majd megpróbálok ide betenni képet, tudjátok ez az a színes drótos kacskaringós, amin golyókat lehet tologatni.)

Ebéd után viszonylag hamar elpályáztunk - Laci apukájának hatahatós segítségével - a dédiékhez. Vittünk nekik enni, valamint két álló órán keresztül szórakoztattuk őket, ebben főleg Bori vette ki a részét derekasan.

Én eddigre már nagyon izgatott voltam, mivel a kiszivárogtatott hírek alapján annyit tudtam, hogy este valami meglepetés vár rám, de hogy mi, azt titok övezte... csak annyit tudtam, hogy nagymamáéktól Laci szülei hazaviszik Borit, mi pedig elpályázunk...de hogy hová, arról sejtelmem sem volt.

Hála a tájékozodó képességem teljes hiányának az Örkény Színház kapuja előtt fél méterrel esett csak le, hogy hová is cipel engem Laci olyan lelkesen. Krisztinát néztük meg a Finito című darabban, aki a jegyek mellett egy kis ajándékot is hagyott nekem a portán: egy édes kis barit, meg egy kupont, amit egy natúrkozmetikában válthatok be egy kényeztető arckezelésre!!!

A darab nagyon tetszett, vicces, találó, Krisztina pedig haláli mint Tigris Niki popdíva.

Utána felugrottunk hozzá egy puszira a büfébe, aztán még beültünk egy közeli helyre Lacival, felidézni gyermektelen éveink világmegváltós, iddogálós estéit. Hazafelé azért már szaporán vettük a lépéseket, aminek fő oka természetesen az volt, hogy látni akartuk hőn szeretett gyermekünket, az csupán másodlagos körülmény, hogy dézsából ömlött ránk az eső. Bőrig áztunk, ami nekem kedves elfoglaltságom, főleg ha kihalt utcán, kézenfogva-visítva-rohanással lehet egybekötni. Lehetett, úgyhogy ezt is afféle bónusz szülinapi ajándékként fogtam fel. :-)))

Boriról ismét bebizonyosodott, hogy tapintatos gyermek: másnap majdnem 9-ig hagyott minket aludni! Mivel főzni sem kellett, békésen punnyadoztunk itthon, élveztük a semmittevést. Borival túlestünk a kötelező bebüdösítésen is, de nem lehet okunk panaszra, csak a legközelebbi férfi családtagjaink vetemedtek ilyesmire.

Délutánra spontán programot szerveztünk, a BogiOrsiTibi család látogatott meg minket, egy Lacival kiegészülve, aki azonban nem azonos a mi Lacinkkal. :-) Remek kis délután volt, Bori nagyon érdeklődött Bogica iránt, ez egyelőre még nem igazán volt kölcsönös, de ami késik, nem múlik, lesz itt még lánybuli néhány hónapon belül! :-)

Egy ilyen tartalmas hétvége után furcsa volt tegnap visszacsöppenni a hétköznapok megszokott menetébe, az efölött érzett nosztalgikus bánatomat enyhítendő ma igazi ünnepi vacsorával vártam Lacit, burgundi marhatokányt vacsoráztunk, vagyis, ahogy reggel, álmosan sikerült belegabalyodnom: marhandi burgatokányt. :-)