2008. szeptember 3., szerda

Ez egy nagy szerelem

Borika nagy szerelméről beszélek. Hogy ki az? Hát ki más lenne egy 1 éves kislány legnagyobb szerelme, ha nem az apukája!?
Nálunk sincs ez másként. A rajongás természetesen kölcsönös, Borka gyakorlatilag születése pillanatától az ujja köré csavarta Lacit.

Bori nagyon cicás természetű, bújós kislány(ez ám prímán megfér a nagy vadócságával! :-) ), felém is rengeteg módon kimutatja a szeretetét, nem fukarkodik a puszikkal, simogatásokkal, de van egyfajta rajongás, ami bizony csak a Papának jár...

És hogy miben nyilvánul meg ez a szeretet? Rengeteg dolog mutatja lelki összetartozásukat, de mostanában a legjellemzőbb Bori részéről az, ahogyan egész nap hiányolja a Papát.

Reggel, mikor Laci elmegy dolgozni, Bori keserves sírásban tör ki az esetek 90 %-ában. Alighogy megnyugszik, újból emlegetni kezdi őt. Járkál a lakásban, fölmegy az emeletre is, és kérdő hangsúllyal kántálja: Papa? Erre a szokásos válaszom persze, hogy most dolgozik, majd este jön.

Ha bárki becsönget hozzánk, Bori azonnal transzba esik, teper az ajtóhoz, és lelkendezve kiabálja: Papa! Papa!
Kicsit csalódott is, mikor kiderül, hogy az illető nem a papa, hanem a nagyszülők, vagy esetleg a postás.
A múltkor valamelyik nagyszülő a kapukóddal jött be hozzánk, míg Bori aludt, ez épp csak egyet pittyen, de Borka még erre is fölnyösszent álmában, hogy: Papa! Nem ébredt föl, aludt tovább, de így kiderült, hogy még álmában is működik a Papa-alarm. :-)

A legédesebb azonban mégiscsak az, mikor a modern technika vívmányait veti be a Papa hazacsalogatására. Nevezetesen, mikor a kis játéktelefonjain "hívja föl" Lacit, és vágyakozó, reménykedő hangon szól bele a kagylóba: Papa? Papa, dejeeee!


Meg kell zabálni, ahogy kiül a remény az arcára, hogy talán visszaszól neki a Papa a vonal túlfeléről, talán meghallja, és tényleg hazajön hozzá.
Ilyenkor néha igaziból is fölhívjuk a Papát, hadd hallja ő is Borka rajongását.

Ha napközben nem is tud csapot-papot otthagyva hazasietni kislányához, esténként, 7 körül, mindig megjelenik az ajtóban, és Borka olyankor mindent feledve rohan a karjaiba és már már kikelve önmagából, cérnavékony hangon sikítozza: Papa, papa, papa!!!

És nekem ezt öröm látni. Lányos anyukának lenni többek közt azért is jó és izgalmas, mert ez az egyetlen helyzet, amiben egy nő megtapasztalhatja, hogy képes megosztozni a férjén egy másik nővel, anélkül, hogy a féltékenységnek a legkisebb jelét is érezné. :-D
Egy nő számára az egyetlen nő, akivel képes megosztani a férje szeretetét, az a lánya. Ha több lánya, van, akkor pedig akár több nővel is hajlandó osztozni. És még boldog is ettől. :-)))

6 megjegyzés:

Anyatünde (Bea) írta...

Panka, a nyáron Lacika csinált ilyet a postással. Becsöngetett a srác ebéd után, Lacika: Apaaa! Apa hazajött! Közben nyitottam az ajtót, így a postás is hallotta, olyan jót röhögtünk :D

Névtelen írta...

De édes post ez..köszönöm...

Ingrid írta...

Látom sok sok csoda történt Veletek az elmúlt héten. Jó volt minden sorod olvasni :)
Lacinak üzennék most. Először amikor megtudtam kislányotok érkezik, rögtön az jutott eszembe, hogy szegényke, kisebbségben lesz ;)
Most pedig az, hogy de jó is neki, ennyi szerető nővel körbevéve...:)
Azt hiszem Bogyóapu is valami ilyesmire vágyik és most már én is egyre jobban ezt szeretném :)

Névtelen írta...

Nálunk sincs ez másként... Igen, az apák különleges vonzóerőt gyakorolnak az aprókra. Talán azért mert ők kevesebb gondozást és több önfeledt játszó pillanatot nyújtanak. És talán azért is, mert olyan vonzóak ezek az apukák :)

PM írta...

Bizony... Mintha rólunk írtál volna, akkora "apahazavárást" művel Nóri is :) Annyira jó nézni Őket :)

Kata írta...

Panka, ez nagyon szep :-)
(es meg is hatodtam, de pszt...)