Nyárzáró buli

Ahol kezdtük, ott is fejeztük be a nyarat: Szandaváralján. A hely mit sem vesztett varázsából az elmúlt 3 hónapban, ugyanaz a csend, nyugalom, tisztaság, kényelem várt minket, mint május végén. A társaság összetétele sem változott sokat, épp csak egy fővel gazdagodott kis csapatunk Áky személyében.

A bejegyzés címe akár az is lehetett volna, hogy Szeleburdi család vakációja, hiszen a fejünkön kívül gyakorlatilag mindent itthon felejtettünk:
- Bori gyümölcsleveit - ez mondjuk végül hasznosnak bizonyult, mert így végre megszerette vizet, nem lévén más választása.
- Mindennemű hordozóeszközt a babakocsin kívül - ami végképp lehetetlenné tette a várba való feljutásunkat, igaz, a pocakosság is némiképp gátló tényezőnek bizonyult a meredek úton.
- Bori szemtapaszát. Az egész dobozt. :-( Na, erre nincs mentség, borzasztó dühös voltam magamra, Bori így egy egész hétvégén át csak szemüveget viselt tapasz nélkül, jó, nem dőlt össze a világ, de azért bántott a dolog nagyon.
Oké, tulajdonképpen csak ennyit, de ezeket se kellett volna.

Ezt leszámítva viszont ismét fantasztikusan sikerült a hétvége, a kiscsajok egyre jobban érdeklődnek egymás iránt, már olyasmit is produkáltak, amit szinte közös játéknak lehet nevezni, mi felnőttek pedig kifújtuk a mindennapok fáradtságát alaposan. :-)

Egyetlen negatívumként talán még Bori első esti hisztijét tudom említeni, minden új helyen ezt produkálja az első este - és csak első este - szóval megszokhattam volna, de nem, én mindig arra számítok, hogy talán most nem. Hát de, most is. Kifordul önmagából, akár másfél órán át is nyomja, üvölt liluló fejjel, és még lefeküdni sem hajlandó az ágyában, csak áll és visít. :-( És nem segít igazán semmi. Ha kivesszük megnyugtatni, amint visszatesszük, újrakezdi, ha magára hagyjuk csak még jobban belehergeli magát, ha ott állok mellette, de nem veszem ki, ugyanúgy üvölt... Mindegy, túléltük, végül persze elaludt, csak a végére már legszívesebben én is sírtam volna.

Másnap este már ugyanolyan gördülékenyen ment az elalvás, mint itthon, sőt, reggel 9-ig aludt, amire itthon ritkán van példa. Persze valószínűleg jól kicsapta a kis túránk, bár ő Laci karjában tette meg a hegymenetet a vár felé. Azért csak felé, és nem a várhoz, mert mi gyerekesek félúton visszafordultunk, látván, hogy milyen meredek út állna előttünk. Megfelelő hordozóeszközzel az apukák talán föl tudták volna vinni a lányokat, de egyrészt nem volt ilyenünk, egyikünknek sem, másrészt én semmiképp nem vállaltam volna be a végső kaptatót - így is nagyon befeszült sajnos a hasam a végére. :-(

Finomakat ettünk, első este paprikás krumplit, második este gulyást, ezeket nagyrészt Orsi főzte, én nem vagyok a szabadtéri főzésben túl otthonos, ő viszont remekül eltalálta mind az ízeket, mind az adagokat. Ezen kívül húst sütögettünk, ebben természetesen a férfiak jeleskedtek.

Nem is szaporítanám tovább a szót, mindenkit képeink megtekintésére invitálok... Illetve valamit mégiscsak hozzáfűznék még...

Való igaz, hogy ez a hétvége igazán lazulósra sikeredett, tény, hogy jócskán eleresztettük magunkat, DE: Azok kedvéért, akik a képek láttán a GYIVI számát kezdenék tárcsázni... ;-)

TÉNYLEG NEM állítottunk baltát Bori fejébe. :-D

TÉNYLEG NEM itatjuk sörrel a gyereket.

TÉNYLEG NEM dobtuk be Borkát a medencébe, se bukósisakban, se anélkül.

TÉNYLEG NEM iszom sok alkoholt terhesen - 1 deci bort ittam meg egész hétvégén - aki meg ismer, úgyis tudja, hogy a sörös kép csakis kamu lehet, hiszen terhességtől függetlenül utálom a sört.

TÉNYLEG NEM olvas családunk egyik tagja sem CKM-et, így Borinak sem szokásos olvasmánya, a barátaink ízléséért viszont nem minden esetben vállalunk felelősséget. ;-)

És végül: TÉNYLEG NEM mindenki volt színjózan esténként, én viszont igen, és Bori szempontjából ez a lényeg. :-)

Mindezt csak azért írtam le, mert a képeket visszanézve még magam is elcsodálkoztam, hogy milyen fiatalosra sikerült ez a hétvége. :-)))