Ringatón jártunk

Ismét. Nyáron szüneteltek a foglalkozások, de most újraindultak, és mi is lelkesen visszakapcsolódtunk.

Az emlékeimben úgy élt ez a program, mint egy kellemes félóra, amikor Borikával az ölemben vidáman mondókázunk, énekelgetünk... Hát nem egészen ebben volt ma részem, és erről nem a foglalkozásvezető tehet. Sőt, senki sem tehet róla, egyszerűen csak az történt, hogy közben eltelt pár hónap, és az én kislányomnak már bizony esze ágában sincs az ölemben ücsörögni, annál több kedve van mászkálni, ismerkedni, forgolódni, sikongatni. :-)
Persze ez természetes, csak én nem számoltam ezzel, mikor ma útnak indultunk. :-) Sebaj, legközelebb már így készülök lélekben.

A foglalkozásnak egyetlen egy olyan pontja volt, ahol Bori mégiscsak az ölemet választotta menedékül: mikor Erika néni megszólaltatta a furulyáját. Borka először csak furcsán nézett, aztán fölvonta a szemöldökét(én itt már tudtam, hogy mi következik) és hangos sírásban tört ki. Nagyon megijedt, alig győzött odamászni hozzám, és amíg a furulya szólt, még az arcát is az enyémhez szorította.
Na ezen is meglepődtem, mert tavasszal kifejezetten szerette a furulyaszót, de valószínűleg elszokott tőle, mert mostanában valamiért nem furulyáztam neki itthon.
Hazaérve ezt azonnal orvosolni is próbáltam, előkaptam a furulyámat, és eljátszottam neki a Ringatón hallott dalokat, és itthon már nagyon is tetszett neki a produkció, sikongatva követelte az újabb és újabb ismétléseket.

A Ringatóban egyébként úgy fogadtak minket, hogy "Itt a szemüveges kislány!" - de abszolút kedvesen mondták, és persze ismét elhangzottak a szokásos párbeszédek, hogy jééé, meg nahát, és szegényke, és hogy vettük észre, de nem zavart különösebben, már megszoktam, türelmesen válaszolgattam a kérdésekre, és gyorsan elárultam, hogy Borinak hívják a "szemüveges kislányt" hátha akkor nem így fogják eztán emlegetni. :-)
Amúgy a szemüveges kislány ma tényleg szegényke, mert valamitől begyulladt a szemecskéje, vagy a tapasztól, vagy az atropintól, nem tudom, de csupa piros a szemhéja mindkét szemén és meg van duzzadva. Atropinozni most úgysem kell egy darabig, tapaszt meg úgy döntöttem holnap nem adok rá, hátha akkor elmúlik. Ha nem, pénteken orvostól kérek tanácsot.

Borka ma több ponton is kiérdemelte a "stramm kislány" címet, ugyanis a Ringató olyan időpontban kezdődik, hogy ha ott akarunk lenni, kénytelen vagyok kb. 20 perccel korábban ébreszteni a délelőtti alvásából, ezt zokszó nélkül tudomásul vette, vidám volt végig, pedig Ringató után még nem is hazafelé vettük az irányt, hanem egy elég hosszas bevásárlást is lezavartunk, amit szintén egy hang nélkül, békésen nézelődve tűrt. (Azt hogy "egy hang nélkül" természetesen nem szó szerint kell érteni, be nem állt a szája, a boltban nagy derültséget okozott azzal, hogy a polcon sorakozó ételeket hangos és lelkes hamm-hamm felkiáltással üdvözölte, de a lényeg, hogy semmiféle sírás, vagy nyűgösség nem volt.)

Délután egy nagyot aludt, majd mikor felébredt, közös erővel összedobtunk egy finom szilváslepényt. Borka igazán sokat segített nekem azzal, hogy békésen nézte a ténykedésemet, néha elkért egy-egy kanalat, megkóstolta a szilvát, de hihetetlenül türelmesen várta ki, míg a süti bekerült a sütőbe.

Sajnos az este egy fokkal kevésbé volt idilli, fektetés után egy rövid, ám annál intenzívebb sírást rendezett, nem ismertünk rá, ilyesmi csak akkor szokott előfordulni, ha nem itthon alszunk, itthon mindig egy zokszó nélkül elalszik az esti mese-ének-puszi után. Nem tudom mi okozta ezt a nagy bánatot, remélem nem lesz beteg... :-S

Azért legvégül szerényen magamnak is kiosztanék egy "stramm mama" díjat, mert a délelőtti Ringató-dm-biobolt-Kaiser's körünk engem sem kicsit fárasztott le. De most muszáj volt, délután meg pihentem én is, míg Bori aludt.