2008. október 16., csütörtök

Blogszülinap

Ma 1 éve kezdtem el írni ezt a blogot. :-)
Már gyerekkoromban is nagy naplóíró voltam, még most is megvan néhány kamaszkori naplóm, szóval részemről azért nem akkora meglepetés, hogy sikerült ennyi ideig vezetni ezt a fajta naplót is. Arról nem is beszélve, hogy ilyen izgalmas, sokoldalú témám, mint Borka, még soha nem volt. :-)

Minden napra szolgáltatna valami megemlíteni valót, hogy mégsem írok róla mindennap, annak csupán az én lustaságom az oka. Néha adódnak más témák is, szívesen írok ezekről is, mert szeretem kiírni magamból az engem foglalkoztató dolgokat, és úgy gondolom, hogy később, visszaolvasva talán ez is érdekes információ lehet Borinak, hogy mi minden foglalkoztatta az anyukáját az ő fejlődésén kívül. Merthogy nem titkolt szándékunk ezt a blogot nyomtatott formában is elkészíteni, és eltenni emlékbe Borinak - meg persze egy kicsit magunknak.

Bori születésekor én is megkaptam anyukámtól a rólam vezetett "naplóját", és bár az egy meglehetősen száraz feljegyzéshalmaz kakis pelusokról, szopikról, oltásokról és almapempőkről, még így is elmondhatatlanul sokat segített nekem az első időkben Bori születése után.
Hát akkor mekkora segítség lesz majd egy ilyen részletes napló a lányomnak annak idején, mikor ő is anyuka lesz! (Hú, ezt egyelőre még elképzelni is furcsa. :-) )

Egy szó, mint száz, nagyon jó ötletnek tartom, hogy egy éve belevágtam az internetes naplóírásba! A fent felsorolt indokokon kívül azért is, mert sok kedves anyatársamat, és édes gyereküket ismerhettem meg ez által, virtuálisan, de van akit személyesen is, és ez is sokat jelent számomra. Mások naplóját olvasgatva rengeteg klassz ötletet kaptam, megoldásokat babás gondokra, programajánlókat, játékötleteket, és még sorolhatnám.

A blogról szólván már most megemlítem - hogy mindenki elkezdhesse szokni a gondolatot - hogy a Kishugi születésével egy új blogot fogunk indítani, ezt pedig szépen eltesszük emlékbe. Így döntöttem, mert rájöttem, hogy nem szeretném ezt a blogot átkeresztelni, ez maradjon csak LaciPankaBorkaBlogja, és őrizze meg hármasban töltött napjaink emlékét.

A Hugi születésével úgyis egy új korszak veszi kezdetét, ennek pedig szép jelképe lehet egy új blog. Még szorgalmasan agyalok, hogy ennél a blogszolgáltatónál, vagy egy másiknál kezdjünk új naplót, ezt már végülis megszoktam, de ki tudja, hátha máshol jobb... Majd elválik, abban mindenki biztos lehet, hogy időben értesülni fog a váltásról.
Addig is, itt vagyunk, Bori szorgalmasan gyártja a témákat, én pedig nem kevésbé szorgalmasan lejegyzem kalandjainkat. :-)

Végezetül egy kép Borkáról egy évvel ezelőtt, és most:



6 megjegyzés:

PM írta...

Boldog blogszülinapot! Annyira a szívemből szóltál, én is szeretek írni és remélem Nóri fog neki örülni. Én annyira sajnálom, hogy Anyum semmit nem örzött meg, nem vezetett velem kapcsolatban :( Arról nem is beszélve, hogy nagyon jó barátokra találtam ebben a vírtuális világban :)

F.B. Dóri írta...

Boldog blogszülinapot! :)
Szóról szóra azt akartam írni, amit pm leírt előttem. :)
Én is remélem, hogy nem csak nekem telik örömöm a blog írásban, hanem majd Szonja is értékelni fogja. Én nagyon örültem volna, ha anyunak lett volna valami ilyesmije a mi gyerekkorunkból. De sajnos nincs. :(

A blogvilág pedig egy szép világ, sokszor rá kell jönnöm. :)
Mégegyszer boldog blogszülinapot! :)

Orsi írta...

Boldog évforsukót!

Szeretnénk ezúton is köszönteni a blog első szülinapját és ezúton jelezni, hogy a bejegyzésben említett dologban egy kis meglepivel készülünk :) úgyhogy kéretik ezt nem figyelmen kívül hagyni ;)

Puszi :

BOT

Orsi írta...

értelemszerűen:

évforsukót=évfordulót!!!! :)

Szörnyű h néha milyen hibákat vét az ember. Mi lenne, ha nem csak egy üveg olasz borral térnénk nyugovóra? ;)

panka írta...

Blogunk nevében is köszönöm a szülinapi gratulációkat. :-) Nagyon meghatódott, egyben kicsit öregnek is érzi már magát - főleg most, hogy megtudta, hamarosan nyugdíjba küldöm. ;-D

Orsi, ez izgalmasan hangzik, kíváncsian várjuk a meglepit...
:-)

Névtelen írta...

Kedves Blog, boldog szülinapot! Blogberkekben ez már szép kor :)

Személy szerint nagyon örülök annak, hogy blogot írsz és megengeded, hogy általa mi is betekintsünk a napjaitokba, Borka fejlődésébe. Tőletek is tanulunk.
Én az új blogot is várom már, bár ezt is nagyon szeretem.
Még valami: Borka egy kis színésznő, ahogy pózol a képen. Nagyon édes!!