Mivel már többen érdeklődtek aggódva, hogy miért írtam olyan régen a blogra,(tegyük hozzá, ha jól látom 6 napja, azért az nem vészesen sok) gondoltam mindenki megnyugtatására adok magunkról valami életjelet. Tehát nem, nem szültem meg (eszem ágában sincs, még jópár hétig), és nem, nem süllyedtem teljes depresszióba (bár ez utóbbira volt némi esély), valamint Borka is remekül van.
Ezeken kívül viszont nincs nagyon sok témám, itthon töltöttük az elmúlt napokat, péntek reggeltől ma délutánig a Papa nélkül, aki kötelező szakmai hétvégén vett részt. Voltak nehezebb pillanatok, pénteken a ronda esős időben mindketten nyűgösek voltunk Borival, tegnap már jobb kedvre derültünk, főleg mikor délután háromkor megérkezett a felmentő sereg, avagy a Nagyi-Doma takarító-és szórakoztató kommandó. :-)
Értelemszerűen anyukám takarított, Doma(tájékozatlanabbak kedvéért: a 9 éves kisöcsém) pedig egy két lábon járó élménycentrumként funkcionált Borika számára, aki ezt őszinte rajongással hálálta meg. (Én ma délelőtt 2 órán keresztül konkrétan alig láttam Borit, Domával magukra csukták az ajtót, és csak a kacagását hallottam, de azt szinte folyamatosan. :-) Az ajtón bekukucskálva hol plüssállatokkal szaladgáló teknősautót, hol magas tornyokat, hol pedig mesekönyvbe mélyedt gyerekfejeket láttam. Borinak kétségkívül bejön egy ilyen okos nagyfiú társasága. Bátyót sajnos nem tudok szülni neki, remélem a kishúgának is így fog örülni. :-) )
És akkor néhány kép, mindenki örömére:
:-)

Szép komoly nagylány.
Ez egy ablakkép, amit a héten csináltam Bori ablakára. Jókor... majd jövő héten kicserélem télire. :-)
Doma és Bori. Utóbbinak teli van a szája csokis müzlivel.
Szintén a fent nevezettek. Borka nem volt hajlandó a gépbe nézni, de azért ideteszem, mert az öcsémről jó kép, pont ilyen kis sármos szívtipró élőben is. :-)
Ez pedig Piroska, akarom mondani Boriska, a kosarával. A kupi közepén. :-)

8 megjegyzés:
Végre hallottunk rólatok. :)
Borika nagyon édes. Mint mindig. :)
Puszi nektek
Jó hallani felőletek! Végre...
Borka gyönyörű! Az első kép... fantasztikusan szép! (és mennyi haja van!!!! :D)
Öcséd valóban szívtipró... nem csoda, hogy Borka is ilyen szép, ez egy szép géneket hordozó család :)
Ez a takarítószolgálat sem semmi. Örülök, hogy van segítséged!
Puszi!
Lassan időzített bomba leszel, úgyhogy kérünk gyakori bejelentkezést ;)
Borka csodaszép, szuper lehetett ahogy eljátszottak Öcséddel - aki nagyon aranyos! :) Jó, hogy van segítséged! :)
Igenis, igyekszem minél gyakrabban. :-)
Ugyeeee? mármint, hogy ugye milyen helyes öcsim van? :-)Én nagyon bírom a kis szöszi fejét, és Borival amúgy simán tesóknak néznek ki, legalábbi szerintem tökre hasonlítnak.(Ami végülis nem meglepő, mert öcsém állítólag rám hasonlít a legjobban a családból.)
És akkor még egy apróbetűs, zárójeles megjegyzés: én is nagyon nagyon örültem anyukáméknak, és tényleg rengeteget segítettek most, és tudom, hogy sokaknak ennyi segítsége sincs, de azért hadd tegyem hozzá csendben, hogy 2 héttel ezelőttig 2 hónapon keresztül felém sem nézett anyukám. Se telefon, se semmi, pedig lett volna rá szükségem, és ezt jeleztem is. De mindegy, most nem rinyálok ezen, csak úgy mondom, a tisztánlátás végett.
Nagggyon dögös kispasi.A csajok sírhatnak majd az ajtaja elött asszem.Valóban hasonlitanak nagyon, ez egyböl feltünt.Széééép család:-)))).
És tessék helyzetjelentést adni sürjebben, mert azt hiszem, hogy baj van!!!
És tessék is segiteni aki tud!!!Helyes!!!
Pusz
Jajj, de jó, ha van kéznél egy ilyen nagybácsi! :) Irigy-irigy! :D
Sziasztok!
Íme megérkeztünk! :)
És csak csatlakozni tudok az előttem szólókhoz: nagyon-nagyon helyes kispasi-nagybácsi, nagyon-nagyon ééédes unokahugi!
Majd ha együtt mennek bulizni! :))
Az apróbetűs részt sajnálom :(
Megjegyzés küldése