1 évvel ezelőtt...

Annyi gondolat kavarog bennem most, hogy közeledik Borika első születésnapja... Egyre csak jönnek elő az 1 évvel ezelőtti képek, ez alapvetően csupa pozitív emlék, és minden más is, ami azóta történt, a nehezebb időszakok, meg a jók egyaránt. Közhely, de tényleg hihetetlen, hogy ennyi idő telt el azóta, de máskor meg furcsa, hogy csak ennyi idő... A legizgalmasabb azonban mégis az, hogy mennyit változott, fejlődött a kislányunk. Tényleg nem is tudom szavakba foglalni, akinek van gyermeke, az úgyis érti miről beszélek.

A tavalyi évnek van egy hete, aminek minden egyes napjára kristálytisztán fogok emlékezni, egész hátralévő életemben. Ez a hét július 19-től 26-ig tart. Borka július 23-án született, de a születése előtti és utáni pár nap nagyon kiemelt az emlékeimben.
Mivel úgyis folyton ilyen gondolatok kavarognak bennem a napokban, arra gondoltam, itt is emlékezem kicsit...

1 éve ilyenkor...
Júl. 19-én egy "ottalvós" házibuliban voltunk Nagykovácsiban, ahol minden mellém vetődő szerencsétlent azzal sokkoltam, hogy a kedves "És mikorra várod a babát?" kérdésre azt válaszoltam: "Holnapra vagyok kiírva." Majd éjfél után ez "Mára" módosult. :-D Hát, azokat a fejeket látni kellett volna! Lacival azóta is ezen kuncogunk, ahogy az ártatlan tizen-és huszonévesek összesúgtak a hátam mögött... A fejükre volt írva, hogy komplett idiótának tartanak, amiért mindenórásan ilyen kalandnak teszem ki magamat, ahelyett, hogy otthon vasalgatnám a babaruhákat. :-)

Pedig jó volt nagyon, mellesleg egy széken ücsörögtem egész este, és falatoztam a finomabbnál finomabb ételekből, meg beszélgettem a barátaimmal, szóval nem mondanám, hogy nagyon duhajkodtam volna. :-) Azzal is tisztában voltam, hogy a babám az elkövetkező napok bármelyikét választhatja a kibújásra, nincs nagyobb esélye a kiírt napnak a többihez képest, ráadásul a buli előtti napon a szülésznőm biztosra állította, hogy itt 2-3 napig még nem lesz baba, ugyanis Borka feje még teljesen fent volt, nem állt be a szülőcsatornába. Igaza is lett, de ha nem lett volna, még akkor sem lett volna gond, Nagykovácsiból is bőven időben beértünk volna a kórházba. :-)
Erre persze nem került sor, békésen hazavillamosoztunk hajnalban a Moszkva térről, ameddig a barátaink elkocsikáztattak minket. :-)

Júl. 20-án tehát egy hatalmas alvással indítottuk a napot, majd mikor déltájban fölkeltem, a tükörbe nézve valahogy az volt az első gondolatom: Tőlem akár szülhetünk is!
Akkor éreztem ezt először ilyen nyugodt bizonyossággal, hiszen, bár 8 és fél hónapig egy cseppnyi félsz sem volt bennem a szüléssel kapcsolatban, az utolsó két hétben rámtört a borzasztó félelem, és szorongás.

Ennek az volt az oka, hogy 2 héttel a kiírt időpontom előtt részt vettem egy szülőszoba-látogatáson, ahol véletlenül meghallottam egy nőt szülés közben üvölteni, és az az előtte sosem hallott, számomra már-már állati hang, iszonyatos félelemmel töltött el. Akkor döbbentem rá, hogy ez bizony minden elképzelhetőnél jobban fog fájni... Nem akartam úgy üvölteni, féltem attól, hogy így kiforduljak magamból. Erre az én esetemben nem is került sor, mert én inkább befelé éltem meg a fájdalmat, a kiabálásra már erőm sem maradt, de akkor ezt még nem tudhattam.

Ez a rettegés szállt el belőlem egy pillanat alatt azon a reggelen. Megéreztem, hogy közeleg a szülés napja, és egyszerre erősnek, és felkészültnek éreztem magamat. És ez az érzés már a szülés pillanatáig el sem hagyott.
A további napok emlékeiről később... :-)