Óévbúcsúztató

Véget ér ez az év is. Számunkra a 2006-os esztendő sem volt éppen eseménytelen, de az idei év garantáltan a legemlékezetesebbek közé fog tartozni, érthető okokból.

2007. a mi családunkban Borika éve lesz most már visszavonhatatlanul.

Idén minden róla szólt. Az év eleji rosszullétek,és a kismama újságok olvasgatása a téli estéken, az ólmos tavaszi fáradtság, és az első gyönyörű tavaszi kismamaruhák, a nagypocakos semmittevés a hőségben, az utolsó napok szülés előtt a mindennapos vizsgálatokkal, és aztán persze a fárasztó, de gyönyörű napok vele, forró nyáriak, hűvösebb ősziek, és az első hó, amit megmutathattam neki.

Nagyon szerettem várni őt, főképp az utolsó 3 hónapot élveztem. Sokan vannak, akik nehéznek, valóban terhesnek élik meg a babavárás utolsó időszakát, én viszont épp addigra szoktam bele teljesen a megváltozott állapotba. Élveztem, hogy végre egyszer büntetlenül nagy, és kerek lehetek :-), addigra már nagyokat aludni is megtanultam pocakkal, csodálatos érzés volt Borika mocorgását figyelni, de legjobban persze a tervezgetést, álmodozást, várakozást élveztem.






Az év eseménye: gondolom, egyértelmű...
A szülés semmihez sem hasonlítható élmény, fájt, persze, de egészen különleges volt megtapasztalnom, hogy mennyire más szabályok szerint működtem abban a pár órában. Semmi tudatos befolyásom nem volt a történésekre, a szervezetem nélkülem is tudta, hogy mit kell tennie. Nem voltak gondolataim, az ösztönök szintjére kerültem. Előtte féltem, hogy ez valami állatiasat fog előhozni belőlem, de épp ellenkezőleg, az egész teljesen emberi volt, csak lecsupaszítva minden fölöslegestől.

Én történetesen nem kiabáltam szülés alatt, sóhajtottam, lihegtem, és mikor már nagyon úgy éreztem, hogy nem bírom, akkor nyöszörögtem. De a szülés óta biztos vagyok benne, hogy aki a szülőágyon üvölt, az sem komédiázik, vagy hisztizik. Számára az a természetes, ez biztos, mert megtapasztaltam, hogy szülés közben mindenki a legigazibb önmaga, csak azt tudod csinálni, amit csinálnod kell, amit a saját tested, a gyereked, és az egész helyzet diktál.

A szülésen kívül számomra az idei évnek egy fontos tapasztalata volt a munka. Még sosem dolgoztam egyhuzamban, egy munkahelyen 5 hónapot, és ez idén megadatott.
Nem állítom, hogy megszakadtam a munkában, nem volt túl sok dolgom, és mindenki nagyon toleráns volt velem más állapotomra való tekintettel, de ezzel együtt mégis örülök, hogy dolgozhattam, még ha kicsit sem a saját szakterületemen.

És végül, de nem utolsó sorban, fontos változás az életünkben, hogy új lakásba költöztünk, Bori születése előtt két hónappal.
Társas ház, kerttel, nagyon klassz lesz Borinak. Egy lakás sosincs igazán készen, mindig akad rajta változtatni való, ezen is, de azért már egyre közelebb áll az álmaimban élő lakáshoz.

Hálás vagyok ezért az évért, a maga kis és nagy csodáival, mindenkinek, akihez tartozik...

Boldog Új Évet minden kedves blogolvasónknak!

Az Új Kenyér Ünnepe

Tehát kaptunk egy kenyérsütőgépet.
Megmondom őszintén, voltak bizonyos fenntartásaim (pl a goffrisütő olyan békésen szunnyad a polc tetején, pedig tényleg lelkesek voltunk, de valahogy kihűlt a kapcsolatunk), meg aki ismer, az tudja, hogy a bio dolgok 90%-át parasztvakításnak tartom.

Na, ez az a 10%, ami nem az (persze ez nem bio, de azért mégiscsak tudod, mi megy a kenyérbe, és a porított élesztőn kívül mindegyik hozzávaló egész természetes). Jut eszembe, valahol hallottam, hogy Angliában a gyümölcscentrifuga és a fagylaltgép nyertek, mint legkevésbé használt háztatási gépek.

Visszatérve a kenyérsütésre, eddig 2:0 -ra vezetünk, minden előzetes számítás ellenére sem összeégett, laposnyúl formájú, sem tömör, biológiai fegyvernek is alkalmas, sem nyúlós massza állagú cucc nem sült ki a próbálkozásokból (é.k.e. a szóviccért, mondjuk a szilveszteri kabaréknál azért így is jobb vagyok, a laposnyúl pedig napirajz ötlet). Eddig egy tönkölylisztes, és egy sajtos kenyér készült, és mindkettő nagyon jó lett.

Ez a tönköly:
Ez meg a sajtos:

Ráadásul Panka csinált házi májkrémet (sőt, májpástétomot, ami ugye máris jobban hangzik). Nem tudom, ezek után mennyi kedvem lesz a bolti verziót enni, ennek ugyanis májíze volt, ami a boltiaknál nem túl gyakori. Igaz, ebben nem volt sertésfej, bőrke, pörc meg pácsó.

Ilyen volt:
Ilyen lett:

Elfelejtettem...

Oké, mindjárt jön a beígért biogasztro élménybeszámoló is Lacitól, de én meg közben rájöttem, a nagy karácsonyi hercehurcában elfelejtettem 23-án helyzetjelentést írni az öt hónapos nagylányról.

Röviden pótolom:
Borika 6 kg, és kb. 64-65 cm.

Napjai nagy részét vidáman, mosolyogva tölti, sőt igen sokat nevetgél is. Persze nyöszörög is valamennyit, leginkább az dühíti, hogy nem tud kúszni. Fekszik hason, és feszíti az egész kis testét, és nyűszít, hogy miért nem megy előre.
A popsiját már meg-megemeli ilyenkor, a lábával meg teper, mint egy kiskutya, de sajnos még nem sikerült ezzel a módszerrel előre haladnia. Ezzel amúgy semmi gond nincs, hiszen még nagyon picike, még hónapok múlva sem lenne gond, ha nem kúszna, csak hát ő annyira szeretné...

Az elmúlt hónap legjelentősebb változása, hogy Borka egy sor új étellel ismerkedett meg az anyatejen és a tápszeren kívül. Evett már reszelt almát, almás-barackos bébiételt, sütőtökpempőt, rizspépet, a turmixolt banános rizspépet meg épp ma kóstolta meg. Eddig bármivel kínáltuk, mindent lelkesen, mosolyogva, már-már követelőzve betermelt. Jó evőkéje van. :-)
Mindezek mellett továbbra is eszik anyatejet, és tápot is.



Igyekszem a szigorú tényekre szorítkozni, de azért szeretném megosztani a blogolvasókkal azt a (szerintem megalapozott) feltevésemet, hogy Borika kezd megérteni bizonyos szavakat. Egyrészt hallgat a nevére, másrészt, ahogy Laci is írta tegnap, minden kétséget kizáróan megérti azt a kedves, ám határozott kérésemet, hogy engedje el a hajamat. Régebben a kéréssel egyidejűleg le is fejtettem az ujjacskáit a hajamról, de egy ideje elég kérnem, és magától elengedi a megkaparintott hajtincset.

Nem mélyedtem el a témában, így nem tudom, hogy e téren miként fejlődnek a kisbabák, de szerintem már tényleg megérthet Bori ilyen egyszerű kéréseket, felszólításokat, ha másból nem, hát az ismétlődő körülményekből, és az állandó hangsúlyból.

Zeneszeretete is tovább fejlődött, a karácsonyi dalokat kerek szemmel, érdeklődve hallgatta, ritmikusan mozgatta a lábait(táncolt), a számok közti szünetekben pedig maga is dalra fakadt.(Emelt hangon, elnyújtva gőgicsélt.)

Most ennyi jutott eszembe erről az öt hónapos nagyleányról, de biztosan még oldalakat lehetne megtölteni a tudományaival.

A hard day's night's day

Na, előmerészkedem én is az éji homályból, és írok a blogra, mindjárt többet is, mert tegnap alkottunk bio-gasztronómialiag is (köv. poszt). A karácsony megörökítését meghagyom Pankának, jó volt, szép volt, csak kissé elfáradtunk a végére, szeretett gyermekünk most pl. épp egy náthás majom és egy enyhén spicces kaszáspók keverékeként egyenletesen eloszlik az ágya minden négyzetcentimerén, gondosan kerülve az alvást is lehetővé tevő pózokat.

"azért ennek a gyereknek nagy tehetsége van a gyötrődéshez"

Valójában persze nagyon élveztük, kapott Bori sok szépet, és igazából a cím a tegnapi napra vonatkozik. Történt ugyanis előtte, hogy Bori elég nyügger volt délután, mi meg épp elég elszántak ahhoz, hogy kipróbáljuk a TEÁZTATÁST, azaz a "papa kel fel éjjel, és teát ad a gyermeknek, aki így rádöbbenve az éjszakai étkezések feleslegességére, boldog nirvánában átalussza következő éjszakáit" elvet.

Valószínűleg kitartóbban kell ezt csinálni, meg nem is az legjobb napot választottuk, mindenesetre éjféltől kettőig mindhárman rituális virrasztást tartottunk. Ehhez jött még egy -remélhetőleg- enyhébb megfázás is Borinál, így tegnap napközben nagyrészt aludt, kisebbrészt enyhén sértetten ébren volt, ebből leginkább az ajándékozás zökkentette ki, amiből természetesen a csomagolópapír tetszett neki a legjobban:

Persze közben történtek más érdekes dolgok is, Panka szerint pl már érti az "engedd el" felszólítást, majd kipróbálom én is, bár nekem nem szokott belekapaszkodni a hajamba...
Hamarosan folyt. köv., de most átadom a gépet, az ebéd érdekében.

(Zárójelben jegyzem meg, hogy igazat kell adnom Pankának, ez a blogmotor elképesztően idegesítően tré -nem említve infós szakkifejezéseket bizonyos talicskákról...-, ha valamelyik kedves olvasó blogot indítana, ne a blogspot-on tegye....)

A legszebb karácsonyi ajándék

Íme:

Mindig is erre vágytam, már egész kislány koromtól kezdve, idén ott is volt a fa alatt, bár úgy tűnik nagyon jó kislány voltam, mert már nyáron elhozta nekem a Jézuska.

:-)

És akkor még egy kis családi kép, nagymamáéknál készült. Nincs nagyon sok képünk a karácsonyról, egyelőre, mert a nagy örömködésben nem értünk rá fotózni.

Kicsit "szentcsaládos" , de hát karácsonykor belefér.

És még: Beli buba és LLL

Na, magyarázok, ha esetleg valaki nem értené rögtön, hogy miről is beszélek.

Beli Buba a neve annak a hordozó iskolának, ahol az elmúlt hetekben , megtanultam profin használni a hordozókendőmet. Az LLL meg ugye a La Leche Liga, vagyis az anyatejes táplálást segítő szervezet.

Hogy hogy jön össze a kettő? Hát csak úgy, hogy a hordozósuliban ismerkedtem meg azzal a szoptatási tanácsadó anyukával, aki aztán nagyon kedves és hasznos tanácsokkal látott el, Bori anyatejes táplálására vonatkozóan.

De szép sorjában:
Az interneten találtam rá erre a bizonyos hordozó tanfolyamra, és rögtön elhatároztam, hogy elmegyek rá Borival, mert mindig éreztem, hogy túl lazán kötöm meg a kendőt, épp ezért utcára nem is mertem menni vele, csak itthon hurcolgattam Borit.

A tanfolyam két alkalomból állt, az elsőn megtanultuk a kötési módokat, a másodikon pedig megbeszéltük a tapasztalatainkat. Mint kiderült, a négyhónaposnál idősebb babák számára már ideálisabb a háton, illetve csípőn hordozás, így mi azon a tanfolyamon vettünk részt, ahol ezeket a hordozási típusokat tanították.
Vettem egy új kendőt is, mert a régi bizonyos kötésekhez túl rövidnek bizonyult. Így a szép kék kendőnk mellett, most már egy egészen különleges, lila csillagos darabunk is van.

A tanfolyamot egy Ónódi Ági nevű kétgyerekes anyuka tartotta, nagyon ügyesen, és hatékonyan tanítja meg a fő fogásokat. Mivel kevesen voltunk – csak 4 baba-mama páros – ezért mindenkire jutott ideje, az összes hibát rögtön tudta javítani.

Számunkra sok nagyon kellemes eredménye volt ennek a kis tanfolyamnak. Egyrészt nagyon megkönnyítette az életünket, hogy itthon is bármikor a hátamra csaphatom Borkát a kendőben, és így békésen süthetek, mosogathatok, ő pedig ahelyett, hogy sírdogálna, békésen nézelődik hozzám bújva. Ha álmosodik délután, csak beültetem a kendőbe, és máris abbahagyja a nyüszit, megnyugszik. Ha elalszik a kendőben, le tudom tenni úgy kendőstül, hogy ne ébredjen föl.

Szóval zenghetném elég sokáig a kendő dicséretét, a lényeg, hogy hasznos darab. (Mondjuk én azért biztos nem fogom egész nap ebben hurcibálni, ahogy állítólag Ági teszi a saját gyerekével, de én úgy gondolom Bori ezt nem is igényli. Neki ez csak egy kis menedék, ha már megfáradt a sok játékban, mocorgásban.)

De mindezeken túl még egy szoptatási tanácsadót is megismerhettünk itt, ahogy említettem(Schneiderné Diószegi Eszter a neve), és bár Bori most már gyümölcsöt és tejpépet is eszik, azért jót tett a nekünk, hogy találkoztunk vele, nagyon kedves és segítőkész, így azt például máris tudom, hogy kihez forduljak ha majd Borika leendő testvérével is szopis gondok adódnának, illetve, ami a legfontosabb, a segítségével most már pontosan látom, hogy mit kellett volna másképp csinálni Borival szopi terén.

Kaptunk tőle kölcsön egy szürreális nevű „szoptanít” szerkentyűt, ami voltaképpen egy kulacs két nagyon vékony csővel, amik közül az egyiket rá kell tapasztani egy speciális tapasszal a mellre, a tápot a kulacsba kell tölteni, a mellet a csővel együtt veszi a szájába a gyerek, így egyrészt sikerélményt jelent neki a szopi, hiszen bőségesen kap kaját, másrészt viszont a mellet is több stimulálás éri, aminek hatására több tej termelődik.

Az elmélet egyszerűen briliáns, csak éppen a megvalósítás nem igazán egyszerű. Legalábbis nekünk. Bori hisztizett tőle, letépte a tapaszt rólam, zavarta cső, öklendezett tőle, és amúgy is elkeseredetten követelte a jól megszokott kis cumisüvegét, vagy legalábbis a mellemet csövek nélkül.

Ráadásul a próbálkozás napjai alatt Borika megszűnt gyarapodni, nem kis aggodalmamra. Az éjszakáink horrorba fordultak, kétóránkénti keléssel. Végül a gyerekorvos meg azt mondta, hogy ne hülyéskedjek már (mondjuk szerintem hülyeségnek azért nem hülyeség, csak lehet, hogy már elkéstünk vele), hanem adjak szépen zöldséget, gyümölcsöt Borinak a szopit meg redukáljam napi két alkalomra.

Na, végül valahol az arany középúton találtuk meg a megoldást, Szóval felhagytunk a szoptanítos próbálkozással, és valóban megkínáltuk Borit reszelt almával, meg rizspéppel, amiket hatalmas lelkesedéssel fogad, ellenben eszem ágában sincs redukálni a szoptatások számát, hanem továbbra is mindig anyatej az első fogás, és csak ezután következnek egyéb finomságok.

És éjszaka továbbra is csak szopi van, bár nagy bánatunkra Borka mindentől függetlenül továbbra is két-három óránként megébred. Már nem vagyok benne igazán biztos, hogy az éhség ébreszti fel, így fontolgatjuk hogy „drasztikus” módszerekhez folyamodunk és Laci fogja teáztatni egy-két éjjelen át, hátha így elmegy a kedve az éjjeli műsortól. (Fúj, gonosz szülők!)

Végezetül egy-két kép:

Borika kendőben tette tiszteletét a Vörösmarty téri karácsonyi vásáron.

Így eszi az almapürét egy igazi nagylány.

Ő pedig Bogyóka, a manó. Bori karácsonyi ajándéka, én varrtam neki.(Emese hathatós segítségével, már ami a fejet illeti.) De psszt! Bori még nem tudja, hogy ezt kapja! :-)

Na jó, írok...

Mostanság ezen is gondolkodtam egy kicsit:

Véletlenül találtam ezt valahol, de elég jól rávilágított arra, hogy miből adódik a karácsony előtti feszültségem. Máshogy kéne...

Mentegetőzés-de nem túl cifra

Szombaton vizsgázom, bocs.

Utána majd blogolok.

Azért, hogy senki ne aggódjon: Bori továbbra is remekül van.

Kis színes

Elmaradtam, igen, de most gyorsan bepótolom. És mivel a legkönnyebben a képek segítségével tudom bemutatni elmúlt napjainkat, lesz belőlük jó sok.

Bori mostanság is tündér - mint mindig - de persze ettől még előfordul, hogy estefelé megfárad egy kicsit, és ilyenkor csak a hurcolászás segít. Engem voltaképp nem zavar, klassz zenéket szoktunk ilyenkor hallgatni, sőt akár olvasni is tudok közben.
Csak a derekam szokott néha berzenkedni.
Egy ilyen estét örökít meg ez a kép. A sapka csak a móka kedvéért van rajtam. Amúgy Lacié. Én erősen Törpillára hajazok benne.



Hétvégén Borka velünk ebédelt. Miután megelégelte az autósülésből nézelődést, kikéredzkedett az asztalhoz, és mindent úgy csinált, mint a nagyok.

Ivott pohárból.

Evett kanállal.

Valamint a mikrohullámú sütő működését is behatóan tanulmányozta.

Egyébként megint halat evett, úgy látszik, ez a kedvence. :-)

Bár, ha nincs más, beéri a babája lábával is.

Ma fényesen megünnepeltük Borikánk első névnapját, ő is nagyon élvezte, gondolom azt hitte, ez valami új vicces játék, hogy egy nagy zacskóból előhúzunk mindenfélét, és örülünk neki. :-)

Azért érdeklődve kukucskált a szatyorba...

...bár, mint utóbb kiderült, valószínűleg inkább az ajándékzacskó érdekelte: meg akarta enni.
Amúgy a zacskóban egy Boribon könyv, egy rágható, állatokról szóló gumikönyv, egy csörgő gombócbaba, és egy műanyag egér volt.

Múlt héten egy fantasztikus honlapot találtam, egy fiatal anyuka nagyon nagyon klassz babákat készít, sajnos idén már nem lehet rendelni tőle, de leveleztünk, és megbeszéltük, hogy jövőre valamikor veszek majd tőle Borinak egy édes kis manót. Egyébként három kislánya van, a legnagyobb szintén Bori. :-) A honlapján közzéteszi a legkisebb manó szabásmintáját, ezen felbuzdulva, el is kezdtem kiszabni Borkának egy olyan álommanót. Remélem karácsonyig elkészülök vele.

Addig csak nekem van manóm. Nekem viszont olyan aranyos, amilyen tutira senki másnak nincs. :-)

Végezetül, ha már az előző bejegyzésben emlegettem, íme egy mandala, a legújabb. Ezt mondjuk nem én rajzoltam, csak színeztem, de azért ideteszem, mert szerintem szép lett.