Bégni, vagy nem bégni

A blog alaphangulatától elütő, elszállt filozofálgatás következik, az olvassa el, akit érdekel a lelkem, egy kicsit. Akit nem igazán, az ugorjon, ígérem a következőkben ismét Borkáról következnek aranyosságok, csak ez most kikívánkozott.

„Jó ez a tábor, csak az a baj, hogy én sehová se tartozom igazán. A kicsikhez túl nagy vagyok, a nagyokhoz túl kicsi.”
Ezt a mondatot a 14 évesen írt naplómban találtam. Miért idézem? Mert még most is aktuális, hiába telt el több, mint tíz év...

Mert hát nézzük csak:

Fiatal csajnak túl anyuka vagyok, anyukák közt túl fiatal. (Ergo gyakorlatlan kis csitri.)

Vékonynak túl kövér vagyok, kövérnek túl vékony.

Bölcsésznek túl eccerű vagyok, eccerűnek meg azért mégiscsak túl művelt.

Gazdagnak túl szegény vagyok, szegénynek túl gazdag.

Szépnek túl tökéletlen vagyok, csúnyának meg túl csinos.(Mert a csinos, mint tudjuk, nem egyenlő a széppel...)

És így tovább.

Anyukaként ezek a dolgok hatványozottan kijönnek, legalábbis én úgy érzem. Mert sehová nem tartozónak nem jó lenni, tehát nyilván a gyerekemet is meg akarom ettől kímélni. Ugyanakkor konzumbirkát sem akarok belőle nevelni, és itt most a hangsúly nem is a konzumon van, úgy általában nem akarom, hogy bármilyen nyáj bégető tagja legyen.

Pedig az olyan könnyűűűűűűű! Persze, sok szempontból nehéz is, hiszen a nyáj szabályait be kell tartani, de mégis mekkora könnyebbség, hogy nem neked kell agyalni a szabályokon, készen kapod őket, mindenki úgy csinálja, látod, hogy ez ejdejó, te is szépen betartod a szabályokat.

És ez ellen épphogy nem véd, ha megpróbálsz hűde alternatív lenni, mivel a másképp-csinálók is mind ugyanúgy csinálják másként. Külön kis csoportokban, de az egyes csoportok tagjai pont ugyanúgy renitenskednek.

Lehet, hogy mind egyéni meggyőződésből, vagy legalábbis a többség, legyek jóindulatú, nem vitatom. A lényeg, hogy itt is van egy előírt életforma, amit én már megint csak nem tudok minden pontjában elfogadni.

Mert igaz, hogy trendi anyunak túlontúl biomami vagyok (és egyébként is, egy trendi családban kizárt, hogy annyi népzene szól, mint nálunk :-) ), ellenben biomaminak meg bizonyára túl fogyasztói szellemű lennék. Meg amúgy is ódzkodom a biomamiság néhány alappilérétől...

Például sose szülnék otthon, mert meghalnék a félelemtől. Én vagyok az, akinek a kórház ad biztonságot. Ez azért amennyire látom, elnézhető, még lenruhás körökben is, legföljebb kapok egy kis lesajnálást, bár ehhez nem is kell olyan messzire menni, megkapom én azt közelebbről is. (Én szegény a réééémes kórházi szülésemmel. Pedig szép volt, istibizi, csak fárasztó. )

Na, ha már említettem, rögtön a következő: nem vagyok az a lenruhás típus. Tetőtől talpig Zarában már két kilométerről lerí rólam, hogy a fogyasztói társadalom elkorcsosult példánya vagyok. Pfuj.

Aztán tényleg tökre tetszik például ez a waldorfosdi, de az antropozófiától a hideg futkos a hátamon – mégiscsak keresztény ember volnék. (Ja, tudjuk le ezt is gyorsan: eddig minden templomi közösséget előbb utóbb álszentnek éreztem, így ott sem remélhetem, hogy vegyülhetek.) Mondjuk arra nem tudok garanciát nyújtani, hogy egy idő után nem kezdené piszkálni a csőrömet, ha úgy érezném, a gyerekem kevesebb tárgyi tudásnak van birtokában, mint egy állami suliban lenne, de ezt nem tudom így előre.

Ellenben igazán híve vagyok az egészséges táplálkozásnak, a bio élelmiszereknek(nem lenne rossz, ha ebben kicsivel több támogatást kapnék egyes családtagjaimtól, és itt nem éppen Borira gondolok :-) ), egyetértek a kendőben hordozással, az igény szerinti szoptatással.(Mondjuk azért ésszerű keretek közt, szerintem egyetlen egészséges csecsemőnek sem valós igénye félóránként szopni – persze ez ismét csak elvi kérdés, tekintve, hogy az LLL máglyán égetne el, mint gyermekét veszélyeztető tápszert IS adó anyát.)

A természetes anyagú játékokat preferálom, fontosnak tartom a hagyományőrzést, egyetértek azzal a kitétellel, hogy hagyjuk a gyermeket a természetes ütemében fejlődni, tökéletesen megvagyok tévé nélkül – na net nélkül már kevésbé –és kimondottan én vagyok steinerálma-mami, reggeltől estig dúdolok valamilyen népdalt, gyerekdalt.

Ha választanom kell két gyerekprogram közül, a Disney hercegnők matinéja helyett garantáltan a Kolompos táncházat fogom választani, és vagyok olyan autoriter szülő, hogy a gyerekemet meg se fogom erről kérdezni. Ellenben ha álmai netovábbja lesz egy Barbie baba, akkor nem fogom neki azt mondani, hogy ugyan kislányom játssz a rongybabáddal, hanem fog kapni. Egyet. (Ilyen szempontból könnyebb, hogy – még csak – lányom van, engem egy egyszerűen bugyuta játékra könnyebb megfűzni, mint egy agresszívre. Így ha leendő Petikém műanyag gépfegyverre áhítozik, akkor lehet, hogy tényleg csak ólomkatonát, vagy fakardot kap majd...)

Aztán: Hiszek a gyógynövények gyógyító erejében, de hatalmasat kéne ahhoz csalódnom a gyerekorvosunkban, hogy homeopata orvoshoz vigyem a gyerekemet.
Nagyon szeretek mandalát készíteni különböző technikákkal, de eszembe nem jutna közben OM hangzót intonálni - engem anélkül is kikapcsol.
A sort gyakorlatilag a végtelenségig tudnám folytatni...

Szóval még mindig igaz, hogy jó ez a tábor, csak...

(Öncélú, és nem is a teljesség igényével készült eszmefuttatás volt ez? Meglehet, nekem mégis jól esett leírni, segített tisztábban látni a dolgokat, és magamat a világban. Lehet, hogy nem is igaz, hogy sehová sem tartozom, hanem épphogy nagyon is sok körbe?)

Nem vagyok ám fáradt

Ma este vacsinál Laci véletlenül beütötte könyökét az asztalba.

Mire én riadtan:
Jaj, bocsánat!
:-)))

****
Amúgy meg: elmélyült kutatómunkában vagyok. Itt.

Bori 4 hónapos

Hihetetlen, hogy már ilyen nagylány! :-)

Tényleg nagy: 5550 gramm, most nem tudom hány centi, de majd a legközelebbi orvosi vizsgálaton megméretem a hosszát. Valahol 62 és 68 centi közt lehet, gondolom, mert ilyen méretű ruhákat hord.

Tud forogni, valójában mindkét irányba, hiszen már láttam tőle mindegyik forgást többször is, de most már hetek óta csak hátról hasra hajlandó fordulni, hason fekve csak nyög és erőlködik, de még nem megfelelő a technikája, úgyhogy nem igazán megy neki a hátra fordulás. Persze ettől csomószor begurul... Épp ezért mostanában gyakrabban ültetem pár percre az autósülésbe, azt nagyon élvezi.

Megtette a kezdő lépéseket az ülés felé. (Ez szép kis képzavar. :-) ) Van ugye a kis mutatványa, az ölünkben felhúzódzkodás ülésbe, de nem csak erre gondolok, hanem arra is, hogy a hasra fordulás közben sokszor előfordul, hogy félkarral majdnem ülésbe kinyomja magát.

Tud nevetni. Még nem hosszasan, gurgulázva, inkább csak olyan kis göcögéseket kell elképzelni, mindenesetre nagyon édes. Különböző játékokkal lehet belőle előcsalogatni az öröm hangjait, úgymint levegőben lengetés, kukucskálás, lábon höcögtetés.

Sokat dumál, de nem mondanám, hogy kimondottan artikulált szavakat mond, inkább valami magánhangzóáradatot, néhol egy-egy mássalhangzóval. Néha csak benyög egy-egy szótagot, de gyakoribb, hogy hatalmas beleéléssel nekiáll magyarázni, akár percekig is nyomja. (heöeöaoabu abuhőhő eőőő búúúú)

Szintén nagy tudománya, hogy egyre ügyesebben fog. Tudatosan, precízen, látszik, ahogy kinéz magának egy tárgyat, és indítja felé a kezét, csippenti az ujjait... És persze mindent azonnal a szájához emel.
Lehetséges, hogy megkezdődött nála a fogzás, legalábbis az előkészületei, mivel folyamatosan csorog a nyála, és állandóan a szájában matat.

Szerintem kimondottan muzikális, nekem úgy tűnik, hogy szereti a zenét, meg ha éneklek neki. Ezektől majdnem mindig megnyugszik, és ha vége lesz egy dalnak, amit hallgatunk, hangosan reklamál a folytatásért, de ha újból felcsendül a zene, el is hallgat.

Szóval ilyen a mi 4 hónapos Borink... Persze akár órákig is tudnék írni róla, de most ezek tűntek a legfontosabbnak.

Gyöngyszemek

Fáradt vagyok, és épp kezd rajtam kitörni a nátha, úgyhogy ma csak két sziporkázó idézettel bővíteném a bejegyzéseket...

Laci, az imént:
- Vagy akkor most hülye vagyok méginkább???

Én, vasárnap este:
-Mi van akkor, mikor szerinted mit csinál a jó apa?

(Borinak mindehhez már nem maradt más hozzáfűzni valója, mint, hogy: glőőő)

Autópark

Eddig sem voltunk éppen rosszul ellátottak babakocsi fronton, tegnaptól azonban valódi bébiautóparkot tudhatunk magunkénak. Mivel tegnap este óta boldog tulajdonosai vagyunk egy szép, új, könnyű, 3 fokozatban állítható háttámlájú, tehát használható Graco babakocsinak!


Babakocsi kálváriánk dióhéjban: Tapasztalatlan szülőkként Bori születése előtt bementünk egy bababoltba, és mikor megláttuk a 150 ezerért vesztegetett kocsikat, azt mondtuk, "Jé, hát ezek a babakocsik bazi drágák! " Azzal hátramentünk a bolt eldugottabb sarkába, ahol meg találtunk egy könnyű ülőkocsit 16 ezerért. "Hinnye, milyen ügyesek vagyunk, találtunk kocsit olcsón!" mondtuk, és vidáman megvettük a remek példányt.

Csakhogy ez egy olyan ülőkocsi volt, aminek nincs félig fekvő fokozata, így, mint kiderült, Bori leghamarabb fél évesen, de a védőnő szerint inkább csak 8 hónaposan ülhet bele. Azért azt sejtettük, hogy újszülöttként nem ez lesz Bori számára a legmegfelelőbb babakocsi, így Noémiék közreműködésével beszereztünk egy kölcsön-ajándék fekvőkocsit.

Teljesen szép darab, és kényelmes is - a babának. A mamának a legkevésbé sem, mivel csupán az önsúlya bőven meghaladja a 10 kilót, és igazából sehol nem esik rajta jó fogás. Ez egy földszintes vidéki házban élő, alig-alig tömegközlekedő családnak épp ideális lenne, az ilyen besózott hangya-típusú mamiknak azonban, mint amilyen én vagyok, a legkevésbé sem, főleg, hogy liftnélküli házban élünk.

Így aztán az elmúlt pár hónapban a közlekedést javarészt kenguruval oldottuk meg, a babakocsis séták megmaradtak hétvégi kiváltságnak, amikor Laci segíteni tudott hurcibálni a kocsit.

Hát ez nem mondható a legideálisabb állapotnak, és mivel valamiért most sokaltam be ettől, a hét elején felhergeltem magamat és addig nézegettem a neten a babakocsikat, meg hívogattam mindenféle bababoltokat, hogy igyekezetemet végül siker koronázta, és megvettük álmaink babakocsiját.

Nem volt könnyű, mert remek izlésemnek köszönhetően most is sikerült a legdrágább, illetve kis hazánkban még nem kapható, jövő évi modelleket kiválasztanom, majd mikor alább adva igényeimet kiválasztottam egy outletes Gracot, na akkor meg kiderült, hogy abból a boltban már csak egy darab van, így Laci csütörtök este a zuhogó esőben, gyalog bumlizott ki a Soroksári út külső zugába, hogy végül hősiesen hazaszállítsa a tökéletes bébijárgányt, bájos leánygyermekének, és pázmányian barokkos körmondatokban tobzódó feleségének. :-)))

Íme a babakocsipark.


A királykisasszony kegyesen üdvözli hintajából alattvalóit.

Mai feladványunk

A következő képen elrejtettünk egy gyermeket. Keresse meg!

A helyes megfejtő nyereménye ez a kép, mely egy bájos holland fejőleánykát ábrázol, autentikus főkötőben.

Bori tud ülni!

Lehet, hogy ez így túlzás, rábízom mindenkire, hogy ezt minek értékeli, az mindenesetre tény, hogy Borka péntek óta azzal játszadozik napjában többször is, hogy az ölünkben, félig fekvő helyzetből egy ujjunkba kapaszkodva felhúzza magát ülésbe, majd minden támaszték nélkül legalább 1-2 percig ott ücsörög. (Aztán eldől mint a zsák. :-) )

Igyekeztünk ezt a hihetetlen mutatványt dokumentálni, így sikerült:

Itt ugyan Laci épp fogja egy kicsit hátulról, de megy anélkül is.

Ezt Orsiék is alátámaszthatják, akik ma jártak nálunk a pocakbéli babájukkal, Alexával, aki lehet, hogy inkább mégis Noémi lesz. (Félreértések elkerülése végett nem arról az Orsiról van szó, aki a húgom. :-) )

Átaludta az éjszakát !!!

Mármint Bori. Bizony. Persze ezáltal mi is. 8 teljes órát egyhuzamban, megszakítás nélkül! Halleluja!

Fantasztikus érzés volt. Reggel úgy ébredtem, mint akit kicseréltek. Gyermektelen, vagy túl régen babázó olvasóink kedvéért próbálom ecsetelni ennek jelentőségét: Három és fél hónapja nem aludtam 6 óránál többet egyhuzamban, de a jellemzőbb inkább az volt, hogy 3 órát sem sikerült megszakítás(értsd gyereksírás) nélkül szundítanom.
Napra pontosan július 23-án, azaz Bori születése napján aludtam utoljára egy igazán jólesőt, mivel aznap éjjel még beadtam szegényt aszalódni a csecsemősökhöz.

Ennek örömére reggel turbó üzemmódban összekaptam egy kicsit a lakást, majd a nap hátralévő részében Borkával mókáztam. Itt volt Nagyi is, így ő is megszemlélhette kedvenc (lévén egyetlen) unokájának frenetikus mutatványát. Az átfordulást.
Ezennel megosztom a nagyérdeművel az erről készült exkluzív képsorozatunkat. Csak itt, csak most, csak önöknek.

Ez egy hátról hasrafordulást örökít meg, mert most ez megy Borinak jobban, ami azért érdekes, mert a hasról hátrafordulást kezdte próbálgatni hamarabb, de az még nem megy neki teljesen egyedül- -illetve csak néha.

Ezen a héten rengeteget fejlődött forgolódás terén, olyan kitartóan edz, mint egy sportoló, verseny előtt. Ma is egész nap ezt próbálgatta.

El is fáradt alaposan, a fürdés utáni tápját már álmában ette meg.
Mi is elfáradtunk alaposan, megyünk is aludni, jó éjt gyerekek, aludjatok jól, álmodjatok székeket(!)/by Bence - Boszi unokaöccse/

Humpty Dumpty

Hát igen... Ma akkorát zakóztam a lépcsőről, hogy percekig alig kaptam levegőt. Olyan volt, mint a rajzfilmekben(mondjuk a Tom&Jerryben): minden egyes lépcsőfokon megpattant a fenekem, daing, daing, daing, daing. Már esés közben is az első gondolatom volt, hogy hurrá, hogy Bori épp nincs a kezemben - békésen aludt a kiságyában, bár keservesen felsírt, éppen mikor földet értem. Mivel az esésnek nem volt különösebb hangja, én pedig csak halkan, visszafogottan káromkodtam, ezért kizárólag hihetetlen lelki összetartozásunk jeleként tudom ezt értelmezni. :-) Álmában is megérzi, ha bajom van. Én is róla...


Tényleg, rengetegszer van, hogy éjjel fölébredek csak úgy, fekszem az ágyban nyitott szemmel és tudom, hogy Bori most fog felsírni. Pedig akkor még épp csak, hogy másképp veszi a levegőt, de a mamaradarjaim már jeleznek.
(Ja, az elmúlt éjszaka végre elviselhető volt, csak fél 1-kor és 6-kor kért enni a kishölgy.)

Nehéz éjszakák, szép nappalok

Nos az elmúlt két éjszakát nem épp a hosszú, pihentető alvás jellemezte. Részemről persze nem lett volna akadálya, Borka volt az, aki úgy döntött, hogy feldobja az unalmas éjjeleket egy kis műsorral. Na, azért nem komoly hisztiket kell elképzelni, épp csak ehetnékje támadt a kisasszonynak - úgy háromszor-négyszer éjjelente.

Zombiapu és zombianyu azonban ennek ellenére remekül állta a sarat, és ami a fő, Borkát sem viselte meg az éjszakázás. (Igaz, ma délután három és fél órát aludt, ami nem szokása, de ez azért nem zavart különösebben.)

Tegnap Noémiék billentettek ki minket az álmosságból, ma meg egyszerűen jó kedvem volt, és ezen még az álmosság sem tudott változtatni. De fogalmazhatok úgy is, hogy ma Bori derített jókedvre. Hihetetlen ügyesen mozgolódik, rengeteget vigyorog huncutkodva, és hosszasan eljátszik az állatkáival, szóval percről percre ad valami okot az örömre. Ma összesen 5 percet sírt este, de akkor is csak azért, mert már nagyon fáradt volt, és nem tudtam elég gyorsan enni adni neki.

Visszatérve a tegnap délutánra, tényleg nagyon remekül sikerült; Borka tündér volt, Noémiék nagyon oda voltak érte, Mari elképesztően finom ebédet főzött, és úgy egyáltalán, nagyon jó hangulatú családi összeröff volt. (Ezen még a kevésbé örömteli hírek sem tudtak igazán rontani. De ez annyira nem public, hogy le se írom, aki tudja, tudja...)

Majd innen is lesznek képek, csak Attila gépével készültek, de majd elkérjük, és kirakjuk.

Íme:

Pihi, relax, lófra

Sétálunk, nagyokat eszünk, rengeteget nevetünk, annyira kiccsalád vagyunk, hogy csak na, szóval élvezzük a négy nap munkaszünetet, ahogy csak tőlünk telik. Nagyon nagyon jó.

Tegnap még shoppingolni is voltam. Mert megérdemlem. :-) Méghozzá báli ruhát, a jövő szombati bálra, és ez bizony nem volt egy könnyű küldetés, mert minden ruha szűk volt rám mellben - hiába, hát valószínűleg nem a szoptató kismamákat tekintik az alkalmiruha-készítők a legfőbb bázisuknak.
Amelyik ruha meg véletlenül jó volt, az mocsok drága volt, persze ezen nem lepődtem meg. Azon már inkább, hogy a Mango-ban az eladókislány minősíthetetlenül tapló stílusban közlekedik a vevőkkel, példának okáért velem. Most már végképp eldöntöttem, hogy el kell végeznem valami asszertivitási tanfolyamot, mert baromi dühös voltam magamra, hogy ismét csak "lépcsőházilag" mondogattam oda... szép csendben, magamban.

Ámde végül, happy end: a C&A-ban (ez itt a reklám helye) megleltem álmaim estélyijét. Majd lesz róla kép is, mondjuk jövő szombaton, mikor magamra öltöm.

Tegnap este volt dorbéz is, a mai elmaradt helyett. Ma Quimby -re akartunk menni, de már nem kaptam tegnap jegyet, pedig még az Almássy-ra is elmentem érte...(Először egy jegyirodában próbálkoztam.) :-( Szóval ehelyett voltunk tegnap füstölődni az Egyetem Kávézóban a többiekkel. Fiúk Munchkinoztak, én Dórival beszélgettem. Jó volt, csak persze most is álmos voltam.

Borka pedig a következő tevékenységekkel múlatja idejét:

Egyedül fogja a cumisüvegét

Halat idomít

Pelust eszik

És ha mindezekben elfárad, akkor egyszerűen csak aranyos. :-)

Ultramodern, környezetbarát felmosógép

Ultramodern, környezetbarát felmosógép tervét dolgoztuk ki ma Lacival. Épp azon lamentáltam, hogy pár hónap múlva Bori mászni fog, és én nem tudom, hogyan fogom olyan tisztán tartani a lakást, hogy az neki is megfelelő legyen, mikor Laci korszakalkotó ötlettel állt elő... Nem kell takarítani! Egyszerűen minden reggel rászerelünk Borikára négy szivacsot, a kezeire két nedveset, a térdeire két szárazat, és megoldódik a probléma; mászkálás közben ő maga takarít. :-)